A 303 magyar regény, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz szerkesztői és persze a szerzők fontos küldetést hajtottak végre: úgymond kiszabadították a magyar regényvilágot az elitirodalom könyvtárszobájából. Ugyanakkor nem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy a 303 magyar regény lenne általános műveltségünk törzsanyaga: nyilvánvaló, hogy – főleg az elmúlt 20-30 év vonatkozásában – az olvasók számos egyéb listaajánlattal is előállhatnak.

A kötet elsősorban népszerűsítő-orientáló munka. Mivel a kiadó kétezer karakterben határozta meg egy-egy mű „jellemrajzának” terjedelmét, nem kíván beleszólni az irodalomtudományi diskurzusokba. Viszont fontos jelzéseket adhat a szakmának, mert nem egy olyan szerzőre hívja fel a figyelmet, aki politikai megterheltsége okán csak egy-egy értelmezői közösség számára jelent evidenciát. A kötet a kulturális diplomácia megnyilvánulása is egyben: a protokoll-listások, a Kossuth-díjasok, egy-egy közösség emblematikus alakjai megkapják a kellő tiszteletet, ugyanakkor biztosra vehetjük, hogy akad egy-egy név, melyet valamely irányzat nemes egyszerűséggel dilettánsnak bélyegez. Nem árt tehát ismételten leszögeznünk: ahány szerkesztője lenne e munkának, annyi lista születhetett volna.

Márai Sándor © www.mek.oszk.hu

Amikor az olvasó fellapozza a könyvet, első nekifutásra azt nézi meg, hogy kedvencei szerepelnek-e benne. Talán arra is kíváncsi, hogy milyen erővel tépi fel a kánon szövetét, vannak-e a kötetnek küldetéstudatos, az újrafelfedezés gesztusával megírt ajánlatai. Külleme kifogástalan, tipográfiailag is érdekes, áttekinthető, a képanyag izgalmas. Előfordul, hogy egy kötet első kiadása az illusztráció, de olyan is van, hogy portrék szerepelnek borító helyett. Bizonyára, ahol lehetett, az első kiadásokat szerepeltették, de úgy jött ki, hogy nem volt meg minden esetben az első vagy talán olyan jelentéktelen volt egy-egy címlap, hogy inkább portréval, vagy egy későbbi kiadás coverjével jelenítették meg az adott regényt.

Feltűnő, hogy az összeállítás nem szerepelteti Esterházy Péter Termelési-regény című 1979-ben publikált munkáját, melyhez a prózafordulat kifejezést ragasztották az esztéták. Márai gazdag életművéből beemelték a San Gennaro vérét, mely egyesek szerint a kevésbé sikerült Márai-prózák egyike: a cselekmény nehezen indul be, elmosódnak az alkotói szándékok, olyan, mintha egy nápolyi bédekkerrel lenne dolgunk. Határ Győző Heliáne című regénye kapcsán nem említik, hogy betiltott könyv volt, és hogy az ötvenes években számos író egybehangzó kijelentése szerint e munka minden idők legjobb magyar regénye. Ez persze finoman szólva is túlzás, de a megjegyzés reflektált volna a 303 magyar regény listás szellemiségére.
 
Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a szócikkek írói törekedtek arra, hogy szlogenszerűen, tömören, lényegre törően, közérthetően, szakmailag mégis helytálló módon foglalják össze mindazt, amit egy adott regényről kétezer karakterben érdemes elmondani. Ezen kívül vitára sarkall, a vita hevében cetlizni kezdünk, beülünk a könyvtárba és leemelünk olyan könyveket, melyeket utoljára tíz éve vitt ki valaki. És ez jó. A válogatás készítői nem akartak mást, mint egy szakmai megközelítésű, mégis népszerűsítő, orientáló regénykrónikát 1762-től 2008-ig.

„A kiválasztást kizárólag az motiválta, hogy valamennyi regénykorszaknak, regényterületnek legyen szakértője: a könyv nagyobb fejezettömbjei jobbára egy kéztől származhassanak. Ez nem egészen így alakult, mert egy felkért kitűnő kolléga (aki éppenséggel bőven publikál folyóiratokban) egészségi okokból kénytelen volt visszalépni. A szerzőgárdán belül zártabb közösség az ELTE BTK Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének négy korábbi, illetve mai oktatója, akik többféle irodalomszemlélet követői” - válaszolta Tarján Tamás, a kötet szerkesztője a kérdésre, milyen szempontok szerint válogatta össze a könyvet összeállító szakértői csapatot.

Poós Zoltán