Népzene szólt egy török mecset hangszóróiból

A mecsetek hangszórójából áradó népzenével „rémisztette meg” a muszlim hívőket egy hacker a törökországi Rize városában.

  • hvg.hu
Népzene szólt egy török mecset hangszóróiból

A hét végén feltörték azt a rendszert, amely a Fekete-tenger partján fekvő Rize városban rádiófrekvencia segítségével továbbítja az imára hívó imám hangját. A müezzin éneke helyett azonban ezúttal öt percen keresztül népzene szólt a város összes minaretjéből. Ilyas Serenli mufti véleménye szerint szabotázsról van szó, és kijelentette, hogy megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy kiderítsék, valójában ki okozta a „cserét”.



Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.