„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Ha a nagyközönség szeret egy művet, az elég a művészeknek ahhoz, hogy az adott alkotást a célkeresztbe vegyék. Ez a sors várt a Mona Lisára is, amelyet minden más festménynél többször gúnyoltak ki vagy dolgoztak fel. A teljes igénye nélkül válogattunk.
A hírhedt dadaista művész, Marcel Duchamp indította útjára a lavinát 1919-ben, amikor megvásárolt egy Mona Lisát ábrázoló képeslapot, és bajuszt és kecskeszakállat rajzolt rá. A képnek a L.H.O.O.Q. címet adta, amely franciául kiolvasva így hangzik: Elle a chaud au cul (Jó a segge) - olvasható a nemrégiben megjelent Híres művészek titkos élete című könyvben.
És az áradat ezzel megindult! 1953-ban Philippe Halsman fotográfus montázst készített, amelyen Salvador Dalí (és elhíresült bajusza) szerepelt Mona Lisa ruhájában és az eredeti festmény háttere előtt.
Andy Warhol 1963-ban A harminc jobb, mint az egy című képén megsokszorozva ábrázolta az alakját, míg az 1960-as La Joconde (ez a festmény francia neve) című képéről az alkotó, René Magritte teljesen eltüntette az asszony alakját, mondván, hogy arra már amúgy is mindenki tökéletesen emlékszik.
Legutóbb Rick Meyerowitz helyettesítette Mona Lisát a képen egy gorillával...
... míg Yasumasa Morimura meztelenül, a terhesség utolsó szakaszában ábrázolta...
Fernando Botero kövér Lisáját pedig a közelmúltban a pesti közönség is megcsodálhatta.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.