Mint azt Philip Frigyes, az Országos Főépítészi Kollégium elnöke Az év főépítésze-díj átadásán kiemelte, a vörösiszap-katasztrófa sújtotta Veszprém megyei város főépítésze új kategóriát teremtő, válságkezelő tevékenységéért kapja az elismerést. A Főépítészi Életműdíjat Sári István vehette át, aki Sopron, Esztergom majd idei nyugdíjba vonulásáig Budapest-Pesterzsébet főépítésze volt. Magas színvonalú szakmai munkája mellett az országos szakmai közélet állandó szereplője – hangzott el az Országos Főépítészi Kollégium laudációjában.
A devecseri Turi Attila az év főépítésze
Turi Attila, Devecser főépítésze lett idén az év főépítésze, a Főépítészi Életműdíjat pedig Sári István, Sopron, Esztergom és Pesterzsébet nyugalmazott főépítésze vehette át a XVI. Országos Főépítészi Konferencia második napján, csütörtökön Balatonfüreden.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.