szerző:
László Éva Lilla
Tetszett a cikk?

Elismert fotóriporter, világszerte megbecsült és keresett fotósok tanítója, emellett harminc éve a Magyar Sajtófotó kiállítás rendezője Szalay Zoltán. Az idei tárlatról, a szakmáról és a régmúltról beszélgettünk vele a megnyitó előtti hajrájában.

Fürgén mozog, bár elmondása szerint már nem olyan lendületes, mint húsz éve. A büfében kávét kér, majd miután leülünk a Magyar Nemzeti Múzeum belső udvarán felállított asztalok egyikéhez, előkerül egy doboz cigaretta is. „Visszaszoktam, sajnos” - mondja. Gyorsan rágyújt, majd kifújja a füstöt. Fiatalos öltözéke - különösen az inge kivágásába tűzött napszemüveg - szembetűnő. Elhivatottság, empátia és alkalmazkodókészség: ez jut először az ember eszébe Szalay Zoltán fotóriporterről.

Az idei a harmincadik sajtófotó kiállítás, amit rendezett. „Boldog örömmel tölt el, hogy ezt sorozatot, a „gyermekemet” fel tudtam nevelni” - mondja. Bevallása szerint elfáradt, de a kérdésre, hogy abbahagyja-e, csak annyit felel: „99 százalék, hogy többet nem csinálok, mert már túlkoros vagyok. Nagy megterhelés, amit nem biztos, hogy vállalnom kell” - teszi hozzá. A mostani, jubileumi tárlaton az idei sajtófotótermés mellett az elmúlt három évtized legmarkánsabb sajtófotográfiáiból is látható egy kiegészítő kiállítás, melynek anyagát szintén ő válogatta össze.

„Borzalmas volt, nem tudtam, hogy melyik ujjamat harapjam le. Kétszáz képpel indultam, de tudtam, hogy legfeljebb száznak jut hely. A végén 103-ban egyeztem ki magammal” – meséli Szalay. A sajtófotó pályázat összeköltségét egyébként egyrészt NKA-támogatásból, nagyobb részben pedig szponzori pénzből fedezték. A zsűrizés költsége másfél milliót, a helyezésekkel járó pénzjutalmak körülbelül 3,5 millió forintot tesznek ki. Ehhez jön még a képek előállítási- és szállítási költsége, ami tetemes összeg.

Szalay Zoltán a 30. sajtófotó kiállítást megelőző munkálatok közben.
©

A kezdetektől a harmincadikig

A sajtófotó-kiállítás ötlete 1980-ig nyúlik vissza. Akkoriban ugyan a MÚOSZ-nak volt egy szakmai pályázata, de a hozzáértők szerint elég maradi felfogásban értékelt és bírált a zsűri. „Az jutott eszembe 1981-ben, hogy csináljunk egy szakosztályi klubnapot úgy, hogy kitesszük a díjazott képeket, és melléjük a pályázatra beérkezett, díjat nem nyert alkotásokat. A Műegyetem E-Klubjában rendezett kiállítás elég nagy felháborodást váltott ki ” - meséli Szalay. Akkoriban csak MÚOSZ-tagok pályázhattak. Körülbelül 300-400 kép érkezett, ami nagy mennyiségnek számított. Egy évvel később sor került az első nyilvános sajtófotó-kiállításra. Mihelyst nyílttá tették a pályázatot, megugrott az elbírálásra beküldött anyagok száma: az analóg korszak alkonyán a zsűrinek már 4 ezer kép közül kellett kiválogatnia a legjobbakat.

Munka közben. Csak a gépet keressék!
©

„Volt olyan, hogy a harmadik nap éjszakáján a régi MÚOSZ-székház színháztermében a földön kúsztunk egymás mellett Ragályi Elemérrel, aki szintén zsűritag volt. Már mindegyikünk beállt vinklibe (derékszögbe – a szerk.), hogy a földön fekvő képeket közelről láthassuk. Nem vehették kézbe ezeket - a hátoldalon állt a szerző neve -, hogy ne merüljön fel a részrehajlás gyanúja. A digitális korszak beköszöntével aztán a kezelhetetlennek tűnő képmennyiséget is könnyebb volt átlátni. A zsűrizés is digitális lett, és mivel volt olyan év, hogy 13 ezer pályázati anyag érkezett be, bevezették az előzsűrizést: a szakmailag nem megfelelő képeket törölték, körülbelül 4 ezer fotóra szűkítve a kört a zsűrizés három napjára.

A kérdésre, hogy melyik volt a legemlékezetesebb kiállítása, Szalay kapásból rávágja: a 2009-es. Ekkor a határnyitásról szóló emlékkiállítás keretében a Nemzeti főlépcsőjén egy Trabant állt, határsorompóval. Később ez az anyag Berlinben és Brüsszelben, az EU-székházban is bemutatkozott. A nyolcvanas évekbeli sajtófotó kiállítások bőven tartogattak izgalmakat: rendre érkeztek a feljelentések. 1983-ban nagy port kavart Urbán Tamás híres, Flash című képe, ami először ábrázolt önkívületi állapotban lévő heroinistát. A feljelentéseket Szalay elmondása szerint úgy sikerült kivédeni, hogy a megnyitóra mindig olyan személyt kért fel, aki szakmailag és politikailag feddhetetlen volt. „Hogy ne lehessen „alsóbb szintről” támadni.”

Műhelymunka és a boldog aranykor

Psota Irén
©

Szalay Zoltán fotóriporteri munkássága legalább olyan legendás, mint „gyermeke”, a sajtófotó-kiállítás. Déry Tibor, Psota Irén, Latinovits Zoltán. Legendás művészek, portréjuk Szalay Zoltán lakását díszíti. „A Psota-kép nagy elismerés volt. Amikor Irén először meglátta a róla készült képeket, elkezdett kiabálni velem. Nem tetszett neki, mert nem így látta saját magát. Azt mondtam: 'Irén, nézd meg a szemed'. Mire ő: 'Igazad van, ilyen vagyok” - meséli. Igazán jó portrét akkor tud csinálni, ha felkészült, ismeri az alanyt kívülről-belülről, és szeretné megtalálni azt a ritka pillanatot, amivel ki tudja fejezni, hogy látja az illetőt, mit gondol róla - így hangzik Szalay Zoltán receptje.

„Több tekercset lőttem el Latinovits Zoltánra, amikor az Ady-lemez borítójához készítettem képeket. Egyetlen pillanat volt olyan, amilyet én szerettem volna. Kétszer sikerült exponálni, a másodiknál már ugyanarra az öntudatos színészi állapotra hozta magát vissza, mint amiben addig volt. Én viszont az embert szerettem, szeretem bemutatni” - vallja Szalay, aki gimnazista kora óta ismerte az ominózus fotózás idején már nagybeteg színészt. Készített róla egy sorozatot a rádióban is, amikor éjszakánként Latinovits az Utazás a koponyám körült mondta fel fejezetenként. Akkor már vele volt egy orvos is, hogy kéznél legyen, ha szükség van rá.

Jóformán nincs olyan, ma is dolgozó fotós, aki valamilyen formában ne lett volna a szakma nagyöregének tanítványa. Amikor a Magyar Hírlap fotórovatát vezette, az MTI-ből érkeztek a „gyerekek”, hogy „teszegessék” az anyagaikat. A műhelymunkát akkoriban úgy hívták, hogy „teszegetés”. Kiteríttek egy sorozatot, és mindenki elmondta a véleményét a másik munkájáról „Majdnem 15 évig vezettem a Fiatal Fotóriporterek Stúdióját. Egyszer négynapos tanulmányúton voltunk Moszkvában: megnéztük a TASZ Hírügynökséget is - a Reutershez és az AP-hez nem tudtunk eljutni.

Szalay és T. Balogh László Moszkvában
©

„Van egy kép arról, hogy a Vörös Téren két fiatal fotóriporter liheg a nyomomban” - meséli Szalay. Egyikük T. Balogh László, aki ma a magyarországi Reuters iroda vezetője, a másik Szigeti Tamás, a 2008-as és 2009-es sajtófotó-pályázat zsűrijének elnöke. Első osztályában ott volt Szlukovényi Tamás, aki később a Reuters Hírügynökség fotóigazgatója lett.

Mi a jó kép titka?

Egy kép olyan, mint egy mondat, a képsorozat pedig egy kis novella. Kell, hogy legyen eleje, közepe, vége. Mindennek a helyén kell lennie. Egy sorozat esetében tudni kell, melyik a meghatározó kép és a végén mi a poén” - magyarázza Szalay, egy apró műhelytitkot is elárulva: az idei kiállítás anyagát a szerzők beleegyezésével utólag átszerkesztették, mert minden jelentkező él a lehetőséggel, és sorozat esetében tíz képet is egymás mögé rak - amit viszont nem bír el a tárlat. Nehéz szakma. Bár könnyű feljutni a csúcsra, de komoly szakmai felkészültség kell ahhoz, hogy valaki tartósan megmaradhasson ott. Na meg, sok munka és elhivatottság.

Minden elismerést megkapott, amit csak lehetett. Mint mondja, az jelenti neki a legtöbbet, amikor a kollégái, barátai, ismerősei hívják fel, hogy gratuláljanak. „Amikor átvettem az Aranytoll-díjat, a rádió egykori elnöke, Hárs István felhívott. Most már kilencven felett jár. Azt mondta: 'Zoli, gratulálok magának, mert nagyon jó volt olvasni, hogy így elismerik a munkáját.' Nem tudtam mit mondani, megköszöntem”. A kérdésre, hogy van-e olyan díj, ami kimaradt az életéből, zavartan mondja: olyan van, amire korábban gondolt, de az sem zavarja, ha nem kapja meg. Nevesíteni nem akarja. Azt még hozzáteszi: nem vágyik már díjakra. És itt be is fejezzük. „Szia” - mondja búcsúzóul, és az elfogódott válasz-köszönés után már megy is vissza a munkájához.

1989-ben, a FIDESZ-SZDSZ tüntetésen
©
Szalay Zoltánról objektíven

1935-ben született. Tizenkilenc éves korában a Fővárosi Fotó riportosztályára került. 1958-tól harminc évig a Rádió- és Televízióújságnál dolgozott. Közben elvégezte a MÚOSZ Újságíró iskolát, majd 1964-84-ig fotóriporterként a Hírlapkiadó Vállalatnál dolgozott. 1978-tól már nem diákként, hanem a fotóriporteri tanszék vezetőjeként volt jelen a MÚOSZ iskolában. A Magyar Hírlap fotórovatát 1985-1990-ig vezette, és közel 15 évig ő állt a Fiatal Fotóriporterek Stúdiójának élén. 1990-ben alapító képszerkesztője volt a Kurírnak. 1994-ben újabb lapalapításban vett részt: a Blikk képszerkesztőjeként két évig dolgozott a napilapnál. 1996 óta szabadúszó: tanít, kiállítást rendez. Munkájáért számos díjat kapott: többek között a Magyar Televízió elnökének nívódíját (1978), a Munka Érdemrend ezüst fokozatát (1987), a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét (1995), a Táncsics Mihály-díjat és a Pulitzer-emlékdíjat, a MÚOSZ-életműdíjnak számító Aranytoll-díjat, március 14-én pedig a Szabad Sajtó Díjat.

Fotózta Kádár Jánost és Antall Józsefet. Jurij Gagarint. Kóbor Jánost és Presser Gábort. Örkény Istvánt és Déry Tibort. Gobbi Hildát. Szinte minden közéleti szereplőt, művészt és politikust. A lebontott Nemzeti Színházat 1965-ben, a vidéken ingázók mindennapjait, a fizetést kapó miskolciakat a hatvanas években. Mindent, amit érdemes volt. Ilyenek voltunk című kötete az elmúlt ötven évet örökítette meg, képekben.

„Mert a kép, még a legelvontabb is, csak objektív lehet. Mi magunk tesszük azzá. Mert a képbe önmagunkat látjuk bele. Feketén-fehéren. Árnyaltan. A magunk szemével..." - olvasható Göncz Árpád bevezetője a 2004-ben megjelent kötetben.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Nagyítás

Harminc év legkiválóbb magyar sajtófotói - Nagyítás-fotógaléria

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2012. március 24. és május 6. között ismét a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezi meg a ''Harminc év képekben'' című, az elmúlt három évtized legjobb magyar sajtófotóit bemutató összefoglaló kiállítást, valamint a XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítást. Harminc év a történelemben egy pillanat, egy ország életében már meghatározó is lehet; nekünk, halandóknak pedig az életünk, mellyel ezeken a képeken szembesülhetünk, elgondolkozhatunk, vagy akár nevethetünk.

hvg.hu Nagyítás

Sajtófotó 2011: az év legjobb sajtófotói - Nagyítás-fotógaléria

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége által kiírt XXX. Magyar Sajtófotó Pályázatra 307 szerző 8838 képpel pályázott. Munkatársaink, Fazekas István és Stiller Ákos alkotásait két-két díjjal jutalmazta a zsűri. Nagyítás-fotógalériánkban az idei pályázat díjazott képeiből válogattunk.