Musztafa Khalifa Franciaországban filmrendezőnek tanult, majd úgy döntött: visszatér hazájába, Szíriába, mert úgy gondolta, ott megvalósíthatja ötleteit, míg Európában mindig is csak egy menekült lesz.

Amikor a nyolcvanas években a keresztény neveltetésű szerző hazautazott, börtönbe zárták, mert egy szíriai diák Párizsban azt jelentette róla a biztonsági szolgálatnak, hogy a rendszer és az elnök ellen beszélt.

Musztafa Khalifát a biztonsági szolgálat alagsori celláiban a Muzulmán Testvériségről faggatták, holott soha nem érdekelte a politika, nem foglalkozott a hírekkel. Később - mint arról megnevezése nélkül beszámolt - a hírhedt, kegyetlen sivatagi börtönbe került. Csak a szabadulása előtt nem sokkal tudta meg, miért is zárták börtönbe, ügyét nem tárgyalták bíróságon.

Mivel nem muzulmán, társai kirekesztették, a szélsőséges rabok egyre azt hajtogatták, hogy ki kellene végezni a hitetlenségéért. Így egyfajta burokban, számkivetettként, magányos külső megfigyelőként élte át a borzalmakat, a kínzásokat és az embertelen körülményeket. Tapasztalatait papír és toll híján memorizálta, majd szabadulása után írta le.

A börtönben a rendszeres kivégzéseket, kínzásokat figyelve egyre inkább kiüresedett, közönyössé vált. A történet elején bátortalan, nyitott embert a börtönévek megkeményítették, büszkévé, kitartóvá, egyúttal végtelenül közömbössé tették, és ebből az állapotból a szabadulás után sem volt képes kitörni.

A 2008-ban arabul megjelent kötetet idén a Magyar-Szír Baráti és Kapcsolatfejlesztési Egyesület adta ki magyar nyelven. A könyv kiadásából származó bevételt a 2011 márciusa óta az Aszad-rendszer megdöntéséért küzdő szíriai ellenzék támogatására fordítják.