"A Marslakók Produkciós Kft. által gyártott, elsősorban fiatal közönségnek szánt, és 2012 tavasza óta az M1 közszolgálati csatornán sugárzott Marslakók című szappanopera innovatív értékei ellenére nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A sorozat iránt érdeklődő nézők száma elmaradt az elvárt mértéktől" - olvasható abban a közleményben, amelyet az MTVA és a Marslakók Produkciós Kft. közösen adott ki a Marslakók című sorozat jövőjét illetően.
A további magyarázat szerint "figyelembe véve az első évadban tapasztalt tendenciákat – a televíziós műfaj sajátos nézői szokásaira is tekintettel – a produkció szélesebb körű elfogadottságának kialakulása a jövőben sem valószínűsíthető".
A fentiek alapján az MTVA kezdeményezésére a felek szerdán a szerződést közös megegyezéssel megszüntették.
Korábban még arról szóltak a hírek, hogy a sorozat gyártását csak ideiglenesen függesztik fel, erről pedig Jáksó László, a sorozat kreatív producere egy köremailben tájékoztatta kollégáit. Az eredeti tervek szerint augusztus 13-án újraindult volna a sorozat, akkor vetítették volna az őszi évad első részét.
A szappanoperát bemutató februári sajtótájékoztatón Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap(MTVA) vezérigazgatója elmondta: a Marslakók Produkciós Kft.-vel kötött szerződés 2014 júniusáig, azaz 430-440 epizód leforgatására szól. Böröcz István akkor úgy vélte, hogy a produkciónak a második évadtól hoznia kell az esti fő műsorsáv nézettségi átlagát, majd a harmadik évadtól 10 százalékkal meg kell haladnia azt.