Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Nem jelent meg két előzetesen meghirdetett svéd koncertjén Art Garfunkel, a fellépések helyett hazarepült az Egyesült Államokba - közölték svéd koncertszervezők a hétvégén.
A Niels Estrup koncertszervező cég a Sydsvenskan újság vasárnapi számában ismertette, hogy a hatvanas évek kultikus zenészének, a Simon & Garfunkel duó egykori tagjának pénteken Göteborgban, szombaton pedig Malmőben kellett volna színpadra lépnie. Mivel távolmaradt, szállodájában keresték, ahol kiderült, hogy stábjával együtt összepakolt és hazautazott.
Egyelőre nem tudni, miért hagyta ki a koncerteket a 70 esztendős művész. Mint az egyik szervező, Julius Malmström a svéd lapnak elmondta: csütörtökön egészségesnek tűnt Göteborgban, csak a hangjában nem volt biztos.
Honlapja szerint két éve Garfunkelnél hangszálproblémákat diagnosztizáltak.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.