Everlast nem kedves ember. Van A és B napja, a bé a rossz. Tegnap az volt. A magyar koncertszervező felhívta a figyelmemet, hogy ne várjak se pacsit, se puszit a rappertől. A videót, de a fotózást is letiltotta. Kezet elvből nem fog senkivel, ezt John az amerikai menedzser is elmondta, mielőtt beléphettem a Dürer kert backstage-ébe, ahol egy fotelben ült a művész. Fején baseballsapka, orrán nagy fekete keretes szemüveg. Amerikai márkás kapucnis pulcsi, gyémántokkal kirakott óra a csuklóján, kezén ujjatlan kötött kesztyű.

hvg.hu: Hogy vagy?

Everlast: Fáradt vagyok. Elegem van az utazgatásból. Utálok repülni.

hvg.hu: Sajnálom.

E.: Mindegy.

hvg.hu: Nem szeretsz koncertezni?

AFP / Sebastien Bozon

E.: Nincs vele bajom, csak ne kellene ennyit rohangálni. Ez egy munka, az emberek kifizetik a pénzt a jegyért, ezért várnak valamit.  De örülök, ha túl vagyok rajta. Otthon vár a terhes feleségem.

hvg.hu: Gratulálok. Lány lesz vagy fiú? Már van egy lányod.

E.: A második is lány.

hvg.hu: Hogy van az első?

E.: Köszönöm, jól. (Leveszi a kesztyűt)

hvg.hu: Milyen zenét mutatsz neki?

E.: Az enyémet szereti. De annyi szar zene van mostanában. Borzasztó, amit a tinédzser unokahúgaim és -öcséim hallgatnak. Nagyon kevés tartalmuk van, olcsó, ami megy a rádióban. Nem érdekelne, ha valamit jelentene benne a szex vagy a csúnya beszéd. Egyértelmű, hogy a legnagyobb közös osztó elvén működik a zeneipar, de én nem szeretnék beállni a sorba. Számomra az a fontos, hogy ha valaki bármilyen jellegű művészetbe fog, akkor a művére büszkeséggel tudjon tekinteni. Én így dolgozom. Valamiért szeretik az emberek zenémet. Ez nem változott az utóbbi húsz évben.

hvg.hu: Miért kezdted el?

E.: Sosem hagytam abba 17 éves korom óta. A másik lehetőség az lett volna, hogy festek.

hvg.hu: Milyen képeket?

E.: A graffiti és a street art érdekelt. Most pedig mindenféle, elég komoly műgyűjteményem van. Sosem merült fel, hogy mással foglalkozzam, mint valamilyen művészettel. Nem akartam birkapásztor lenni.

hvg.hu: Miért váltottál a kilencvenes évek végén az agresszívabb rapről a szoftabb bluesos, countrys hangzásra? A szívinfarktusod közrejátszott?

E.: Nem volt szívinfarktusom. Szívműtétem volt egy velemszületett betegség miatt. És a váltás is az előtt volt. A másik, hogy én mindig is rappet csináltam. Csak az első időkben még az egyszerűbb verzióját, instrumentumok nélkül. Aztán később beleszőttem más stílusokat.

hvg.hu: Ez lenne a rap fejlődéstörténete?

E.: Nem tudom. Ha el tudnám magyarázni, akkor professzor lennék.

hvg.hu: És neked akkor mit jelent?

E.: Az életemet. Szó szerint. Ha nem lettem volna sikeres, és nem éltem volna Los Angeles azon pontján, ahol, akkor nem értem volna be abba a kórházba, ahol a világ legjobb kezelését kaptam. Akkor voltam 28 éves.

hvg.hu: A zene neked megváltás?

E.: Nem írom le a zenét, a szavakkal sem kísérletezem. Csak leülök és várok. Santana (2000-ben együtt kaptak Grammy-díjat a Put your lights on című dallal – a szerk.) valahogy úgy fogalmazta meg, hogy csak leül az ember és van egy antennája, ami fogja az impulzusokat. Ez egy érdekes kép, de valóban így működik a dolog. Az inspirációt nem lehet erőszakkal előhozni.

hvg.hu: A befogadók fontosak, a rajongók?

E.: Amikor írom a zenét? Nem. Magamnak írom. A koncert az más, ott fontos, hogy megkapják, amiért jönnek.

Everlast a Dürer kertben koncertezett

Lukács Attila

A koncert kezdetére sem lett sokkal felszabadultabb a művész. A számok között vagy a technikusokkal veszekedett: "Stop this fuckin' smokemachine!" (Állítsátok le a füstgépet), vagy az egész közönséggel: "I am not a fuckin' jukebox" (Nem kívánságlista), aztán csak egy rajongóval: "Stop to sing so fuckin' loud, i can not hear myself" (Fogd be a szád, nem hallom a saját hangom). De mégsem csak letudta a műsort. Hosszasan játszott zenésztársával, a Black Jesus című szám közben pedig már sztorizgatott is. Felengedett. Az emberek imádták.