szerző:
Gyenge Zsolt
Tetszett a cikk?

Morbid humorba oltott érzelmi manipuláció: vicces, könnyed és időnként elgondolkodtató dolgok az utolsó úttal kapcsolatban.

A temetkezési vállalkozók halálhoz való szenvtelen viszonyulása, és az ebből fakadó sajátos morbid humor kiaknázása már legalább a Sírhant művek óta hálás témának bizonyul. A hulla flegma vigyorral történő kipreparálása, az elszíneződő arc és test kozmetikai és sminkfeladatként való kezelése, vagy éppen, mint esetünkben, a meglepetések elkerülése érdekében a ravatalra kerülő halott szemhéjának pillanatragasztóval történő rögzítése egyszerre ingerlik a nézőt borzongásra és nevetésre.

Richard Linklater, a nagy múltú, kísérletező kedvű filmes most (a Mielőtt felkel a Nap és a Mielőtt lemegy a Naphoz hasonlóan) újra könnyedebb műfajba vágott, de szerencsére egy kicsit azért csavart a dolgokon. Valójában egy megtörtént eset feldolgozásáról van szó, amelynek középpontjában egy unalmas texasi kisváros, és annak temetkezési guruja áll. A szó szoros értelmében minden hájjal megkent és kenyérre kenhető Bernie amellett, hogy kiválóan ért a hullák tálalásához, remekül énekel, a gyászoló özvegyekkel kiválóan megtalálja a hangot, és saját meg az özvegyek pénzéből nagyvonalú adományokat osztogat.

©

A film első harmada olyan, mint egy Coen-film, amit valakik perverz módon egy dokumentumfilmmel kereszteztek. A Karthágó nevű városka ízes délies akcentussal beszélő többé-kevésbé elhülyült figuráinak és rigolyáinak, valamint magának Bernie-nek és mézesmázos viselkedésének a bemutatása állandóan a paródia határán egyensúlyoz: folyamatosan nevetünk, de a hahotázáson még innen maradunk. Ennek egyik oka a film eleji jelzés, amely felhívja figyelmünket a látottak megtörtént mivoltára, másrészt pedig Linklater zseniális húzása, hogy az egészet egy álriport formájában jeleníti meg.

A Bernie (az idióta magyar címet le sem írjuk, hogy ne rontsa az élvezeti értéket) úgy néz ki, mint egy tipikus amerikai doku valamelyik Discovery csatornán, ahol egy megtörtént eset adatokon túlmutató személyes, életszagú részleteit az érintettekkel és közvetlen környezetükben élőkkel készített interjúk bontják ki. Ez a formátum amúgy nem teljesen idegen a rendezőtől, hiszen például a Megetetett társadalom című dokuja nagyon hasonló eszközökkel készült.

A csavar itt az, hogy ezek valójában színészek által játszott fiktív interjúk, amelyeket kiegészítenek az „illusztrációk”, vagyis azok a jelenetek, amikor a Jack Black által frenetikusan alakított Bernie-t látjuk különbözö élethelyzetekben. Linklater megközelítésében az az izgalmas, hogy nem követi a valós eseményeken alapuló fiktív játékfilmek alapvető működésmódját, amelyek célja szinte minden esetben az, hogy a hírekből megismert egyszerű tények és szereplők köré egy egész világot építsen. Ilyenkor általában megismerjük a figurák (vélt vagy valós) gyerekkorát, a hírré váló eseményt megalapozó (vélt vagy valós) motivációkat, és átélhető, koherens narratívává állnak össze a hírmorzsák.

A Bernie esetében azonban kicsit olyasmivel állunk szemben, mint a híres Capote regényben, a Hidegvérrelben, csak az egészet belengi a paródia finoman elbizonytalanító illata. Ezzel azonban még nem ér véget Linklater mutatványa, mert a történet, illetve a történet ilyetén elmesélésének tétje a manipuláció. Hajlandóak vagyunk-e felülírni legalapvetőbb erkölcsi és társadalmi együttélési szabályainkat pusztán azért, mert olyasvalaki vétkezett, akit mindannyian szerettünk, és akit senki sem tartana képesnek bármilyen gonoszságra? - teszi fel a kérdést. Erre néhány válasz születik a filmben is, de igazi súlya annak van, amit magunkban érzünk, miután végignézzük Bernie csillogó koporsók és luxusautók, valamint hervadó virágok és özvegyek között zajló vergődését.

Nem tökéletes alkotás, mivel közepe tájt kissé veszít lendületéből, illetve mert kísérletezésben és innovativitásban messze nem volt olyan merész, mint korábbi munkáiban – kultikussá váló műveivel nem is emlegethető egy lapon. A rendező életművének kommerszebb oldalához tartozó Bernie-ben a finom humor csipetnyi társadalomkritikával és műfaji játékossággal keveredik, így aztán mégis december egyik legizgalmasabb filmjével állunk szemben – ami azonban egyszerre minősíti ezt a remek kis filmet és a decemberi filmfelhozatalt.

Börni, az eszelős temetős

amerikai film

Rendező: Richard Linklater

Főszereplők: Jack Black, Matthew McConaughey, Shiley MacLaine

hvg.hu-értékelés: 4/5

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hibrid Golden Globe ide vagy oda, a káprázatos szettek idén sem maradtak el

Hibrid Golden Globe ide vagy oda, a káprázatos szettek idén sem maradtak el

Turisták helyett migránsok érkeznek a Kanári-szigetekre

Turisták helyett migránsok érkeznek a Kanári-szigetekre

Ötszáz milliárd korall élhet a Csendes-óceánban

Ötszáz milliárd korall élhet a Csendes-óceánban