A Nemzeti után a Vígszínház lehet a jobboldali nyomulás célpontja

Erős teatralitás és kevés társadalomkritika várható a Nemzeti Színháztól, ha Vidnyánszky Attila lesz a direktor. Bár hivatalosan még nem dőlt el, a szakmában kész tényként kezelik, hogy jövőre a debreceni Csokonai Színház igazgatója váltja Alföldi Róbertet a Nemzeti Színház élén.

Stílusban teljesen eltérő, ám valójában két nagy tudású színházi alkotó szállt ringbe a Nemzeti vezetéséért; más kérdés, hogy korántsem egyenlő esélyekkel. Vidnyánszky köztudottan jobboldali kötődésű, Alföldi eltávolítása pedig a kormányváltás óta többször felmerült, igaz, főként a szélsőjobboldal, illetve a kereszténydemokraták kezdeményezésére. Az igazgatói pályázatokat az emberi erőforrások miniszterének felkérésére kilenctagú szakmai bizottság véleményezte a napokban, Balog Zoltán tárcavezetőnek pedig 30 napja van a döntésre, ám szinte biztos, hogy előbb meglesz az eredmény. A „zsűri” legalábbis nem sokat dilemmázott, álláspontját jóval a határidő előtt, már a múlt héten kialakította, ám az egyelőre nem publikus. A testület tagjainak preferenciái ismeretében sok kétség azonban nem lehet. A grémiumba például négy tagot kapásból a Vidnyánszky vezette Színházművészeti Bizottság delegált. Köztük ott ült az alkotmány asztalának ötletgazdája, Kerényi Imre és az Operaházat vezető – korábban ugyancsak miniszterelnöki biztos – Ókovács Szilveszter is. Nagy Viktornak pedig – mint azt a győri igazgatóváltáskor a helyi Ne-felejcs Polgári Egyesület állította – Kövér László a „mentora”.

Tímár József szobra a budapesti Nemzeti Színháznál

Túry Gergely

Az összeférhetetlenség vádja ellen – ha volna egyáltalán késztetése ilyenre – könnyen védekezhetne a testület azzal, hogy nehéz ma olyan, a kormánypártok számára elfogadható szakembert találni, aki ne Vidnyánszky köpenyéből bújt volna ki, vagy ne lenne valahogyan kapcsolatban vele. A debreceni direktor az utóbbi években ugyanis valóságos pozícióhalmozó lett. Ő vezeti a hazai színházak besorolásáról dönteni hivatott bizottságot, elnöke a vidéki színházakat tömörítő Magyar Teátrum Társaságnak, idén márciusban pedig kinevezték a – sokak szerint kifejezetten neki kitalált – kaposvári Színházi Intézet igazgatójává is. Karrierjét régóta szeretné a Nemzeti direktori posztjával megkoronázni: már 2003-ban is pályázott, de akkor Jordán Tamás nyert, a 2008-as megméretést pedig csak azért hagyta ki, mert épp a debreceni társulatépítéssel foglalkozott. Kvalitását egyébiránt az egész szakma elismeri, nemzetközi rangot vívott ki a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapításával, és Debrecennek is jelentős elismerést hozott. Kérdés, hogy számos feladata mellett mennyi ideje lesz a Nemzetire. Nem titkolja ugyanis, hogy az ország-, sőt „Kárpát-medence-járást” nem hagyná abba. Helyettese így Eperjes Károly, a Fidesz királyi színházcsinálója lehetne.

Alföldi eltűnésével néhány fővárosi művészszínházra korlátozódhat a kortárs drámajátszás, aminek a vidéki társulatoknál már nyoma sincs – aggódnak az utóbbi évek történései mögött politikai indítékokat felfedezni vélő színházi emberek. Szerintük – miután a megyeszékhelyek színházainak élén már bebetonozódtak a népszínházhívő jobboldali direktorok – most Budapest, a „bűnös város” bevétele a cél. A vidéki hídfőállások szakítószilárdságát jól illusztrálja, hogy a szolnoki Szigligeti Színház élén meghosszabbították a Magyar Teátrum Társaságot alapító Balázs Péter mandátumát, Békéscsabán pedig ugyanekkor Fekete Péterét, aki amellett hogy eredetileg bűvész, a Színházművészeti Bizottságban is tag lett.

Vidnyánszkynak a színházi szféra szabályozását illetően érezhetően nagy beleszólási lehetőséget adott a kulturális kormányzat. A debreceni direktornak része volt abban is, hogy az előadó-művészeti törvényt tavaly módosította a parlament, mégpedig úgy, hogy az eddigi hat helyett három kategóriába sorolták a színházakat. Az úgynevezett nemzeti, valamint a kiemelt kategóriába sorolt teátrumok 2013-tól normatív támogatást kapnak, míg az egyéb kategóriába kerülők csak pályázat útján juthatnak központi pénzhez – már amennyiben marad nekik. A besorolásról is Vidnyánszky dönthet, legalábbis az általa elnökölt bizottság javaslatára határoz – illetve már határozott is – a miniszter.

Vidnyánszky Attila

Túry Gergely

A fővárosi színházak irányítása a kormányzati érvek szerint Vidnyánszky kinevezése esetén is kellően sokszínű marad. Erre hivatkozott Tarlós István is, amikor tavaly támadásokat kapott azért, mert a szélsőjobbal közösséget vállaló Dörner Györgyöt nevezte ki az Új Színház élére, a József Attilát pedig „odaajándékozta” a Fidesz-rendezvények állandó résztvevőjének, az Orbán Viktorral – a miniszterelnök honlapjára feltett videó szerint is – együtt kvaterkázó Nemcsák Károlynak. A városházán azzal érvelnek, hogy a korábbi fővárosi direktorok többségének meghosszabbították az igazgatói mandátumát, így például a Katona József Színházban Máté Gáborét, az Örkényben Mácsai Pálét, valamint a Radnótiban Bálint Andrásét. Nekik így – elvben – 4-5 újabb nyugodt évük lehet. Úgy hírlik azonban, hogy a vidéken regnáló jobboldali művészek közül nem Vidnyánszky az egyetlen, aki kinézett magának olyan fővárosi teátrumot, amiért szívesen váltana. Szakmai körökben azt rebesgetik, hogy az ősvígszínházas Balázs Péter például visszavágyna egykori intézményébe, vagyis annak igazgatói székébe, miután egy év múlva lejár a teátrumot sikeresen megújító Eszenyi Enikő mandátuma.

A független társulatok vezetése „valamiért” nem ilyen vonzó. Ott korábban is bizonytalanságban dolgoztak, két éve viszont már teljes létbizonytalanságban élnek. A Magyar Teátrum Társaság már 2010-ben támadást indított ugyanis a Vidnyánszky által csak „blöffszínházaknak” nevezett csoportosulások ellen: költségvetési támogatásukat egy huszárvágással, 36 százalékkal megkurtították, amit idén megismételtek. A pénzt pedig december közepéig annak ellenére nem utalták át nekik, hogy a teljes színházi szcénára fordított költségvetési összeg alig egytizede landolna náluk.

„Bekebelezhetetlenek, innovatívak, túlzottan kritikusak és árnyaltak az országban zajló események megítélésében; vélhetően ez a legnagyobb baj a struktúrán kívüli alkotókkal” – fogalmazott a HVG-nek Schilling Árpád, a Krétakör vezetője, aki szerint éppen azokat a társulatokat végzi majd ki az új rendszer, amelyek erősen függnek a – költségvetésnek filléreket jelentő – pár tízmillió forintos állami támogatástól. Történik mindez akkor, amikor pedig ezek az innovatív műhelyek a leglendületesebb korszakukat élik: külföldön Bodó Viktor, Mundruczó Kornél, Schilling Árpád és Pintér Béla társulatai érték el az utóbbi években a legnagyobb sikereket – őket hívják a legtöbb nemzetközi fesztiválra is. Meglehet persze, talán épp ezért is jelentenek szálkát a változásokra nem vagy nehézkesen reagáló színházcsinálók szemében, illetve azokban a politikai körökben, ahol a progresszió inkább szitokszó, mint dicséret.

G. TÓTH ILDA