Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
2007 óta létezik Amerikában egy Gringo Star nevű zenekar, amelyik nem vette túl jó néven, hogy Geszti Péterék zenekara hasonló névvel működik - írja a Blikk.
Nem volt túl szerencsés Geszti Péter legújabb együttesének névválasztása, mivel Amerikában 2007 óta már létezik egy Gringo Star nevű zenekar - írja a Blikk. Ráaádsul a tengerentúli zenekar zokon vette a névválasztást.
Igazán kitalálhattak volna maguknak egy másik nevet - nyilatkozta a lapnak Nicholas Furgiuele, az amerikai Gringo Star vezetője.
Geszti Péter azonban korábban ebből nem volt probléma. 2011-ben tudták meg, hogy létezik Amerikában egy hasonló nevű csapat. Akkor kiadójuk megkereste az együttest, hogy tisztázzák a helyzetet. Mint a Blikknek mondta, úgy érzem, tiszta helyzetet teremtettünk, amikor tavaly Geszti Péter és a Gringó Sztárra változtattuk az együttes nevét.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.