szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elhunyt James Herbert népszerű brit horrorregényíró, a Patkányok vagy a Sötét titkok házának szerzője - jelentette be szerdán kiadója.

A bestsellerszerző 69 esztendős korában, szerdán reggel váratlanul hunyt el sussexi otthonában. A Pan Macmillan kiadóvállalat szóvivője szerint nem volt beteg, ám a halála oka nem derült ki a közleményből. Herbert 23 regényt írt, amelyek 34 nyelven jelentek meg és világszerte 54 millió példányban keltek el közel négy évtizedes pályafutása során.

Regényei közül négyet is megfilmesítettek. A Patkányok Deadly Eyes címmel került a mozikba, a The Survivor, a Kutyavilág (Fluke) és a Megkísértve (Haunted) pedig eredeti címén. "Herbert egyik legfontosabb szerzője volt a műfajnak, amelynek fénykora a hetvenes-nyolcvanas évekre esett" - emlékeztetett könyveinek szerkesztője, Jeremy Trevathan. Mint hozzáfűzte: könyvei haláláig óriási bestsellerek voltak.

A londoni East Enden született, és művészeti tanulmányai befejeztével egy hirdetővállalat művészeti igazgatójaként dolgozott. Első regényének megírásába 28 évesen fogott bele. A Patkányok című munkáját, amely a Londont elárasztó mutáns húsevő rágcsálókról szólt, 1974-ben adták ki százezer példányban. A regény három hét alatt elfogyott, és Herbert hamarosan Nagy-Britannia legkeresettebb horrorregényírójává vált. A szerző maga készítette könyvei borítóterveit.

A World Horror Convention 2010-ben a Horror Nagymestere kitüntetésben részesítette, és abban az évben megkapta a Brit Birodalmi Érdemrendet is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!