Az alábbi sorokban nincs spoilerveszély, mert nincs a filmben egyetlen poén sem, amit lelőhetnénk.
Egyvalamit gyorsan leszögeznénk: az Elment az öszöd nem film, hanem szellemi hulladék. Dézsy Zoltán munkája hibrid: egy kabarébohózatba oltott iskolai színdarab bayeri publicisztikával leöntve. Kevertek alá némi Kusturica-filmzenét meg egy végtelenített esküvői playlistet, és már mehet is az anyag az Urániába. Igen, a Nemzet Filmszínházába. Mi is ott néztük meg.
Nincs történet
A hagyományos filmektől eltérően e munkának nincs cselekménye. Ami lepereg előttünk, az nagyjából ennyi: 2017-ben Gyurcsány előzetesbe kerül, és három másik rabbal osztja meg celláját. Egyszerű fajzatok ők, a nép gyermekei: a leharcolt betörő (Ujlaki Dénes), a Nehézfiú (aki mintha ott se lenne), és a hírlapszerkesztő (Szabó Sipos Barnabás). A filmidő fele ebben a cellában lejátszódó, bő lére engedett párbeszédekből áll. A rabok visszaidézik sorsukat, amelyeket se tisztességesen felképezni, se logikusan összevágni nem sikerült. A cella közege arra azonban mindenképpen jó, hogy a közönséges bűnözők, a nép gyermekei kérdőre vonják Gyurcsányt, hogy ugyan miért tette a… mit is? Na, azt találja ki a néző!
Mint ahogy a végkifejletet is: Gyurcsányt ugyanis a film végén nem ítélik el, inkább „bizonytalan időre” elhalasztják az ítélethozatalt. Nincs tehát történet, nincs vád, és nincs bizonyíték. A lényeg, hogy Gyurcsányt rács mögött lássuk. Sokat vártunk rá.
Nincsenek szereplők
A visszaemlékezésekben feltűnő szereplők beszélő fejek: mondják a magukét, és közben nem tesznek semmit. Ha mégis csinálnak valamit, akkor a., motoroznak, b., autót vezetnek. Gyurcsány például végig arról hadovál, hogy az ellenzéket el kell söpörni, hogy a zavargó tömeg csőcselék, hogy Gergényi meg Benei tábornokok „a helyükön vannak”, és hogy a sukorói telekcsere nemzeti siker lehetett volna. Csakhogy az üres beszéden kívül Ferencnek egyetlen cselekedete sincs: nem ad utasítást, nem intézkedik, fel se hívja a „tábornokait”. Azaz a főszereplő nem igazi szereplő, nem tudjuk meg, mi az ő része az ország balsorsában.
Az egyetlen, aki mintha cselekedne, az Gyurcsány haverja, Péter (talán Kiss Péter volt kancelláriaminiszter?), aki mintha leszervezné, hogy a Fradi B-közép ostromolja meg az MTV-székházat. De ebben se lehetünk biztosak, mert Péter nekünk háttal áll, amikor az üzletet megkötik. Az egyetlen ember, aki köré sorsot próbálnak építeni, az a hírlapíró cellatárs. E derék kolléga ugyanis mintha cikket írt volna az őszödi beszédről és az offshore-lovagokról, kockára téve állását és keresztény családi hétköznapjait. A nyomozásban egyébként a firkász fő forrása a Gellért Szálló masszőrje, aki meg a bulvárból értesül. A pasas cikkét azonban a korrupt, offshore-szolga főszerkesztő nem hozza le, sőt, kirúgja az oknyomozó szerzőt. Tippeljenek! Vajon megtudjuk-e, mit állított az elsüllyesztett cikk? Találja ki a néző!
Se emberek, se dialógusok
Ebben a munkában nincsenek emberek. Csak vallatók vannak. És egy, akit vallatnak: Ferenc. De neki sincs egyetlen emberi gesztusa se: Sás Péter parodizál, nem ábrázol. A rendező gyáva, ki szeretné mondani a vádat, de nem mondja ki. Gyurcsányt már nehéz nevetségessé tenni, ehhez hatalomban kéne lennie, általában a vicceket a hatalmasokról írják. Egyetlen kiút a teljes kudarcból az lenne, ha a kimondanák a vádat és az ítéletet is.
Ujlaki Dénes és Szabó Sipos sok évtizedes rutinja sem segít a sekélyesen megírt alakokon, bár Ujlaki a maga parányi szerepében hihetően játszik. A dialógusok nem ütik meg a Szomszédok epizódzáró egysoros életbölcseletek retorikai színvonalát sem, bár úgy tűnik, hogy ezt a műfajt tiszteli egyedül a szerző.
Csakhogy Dézsy monológot se tud írni: az igazság az, hogy a valóban ütős mondatok éppen a lépten-nyomon bejátszott őszödi beszédből származnak! Ekkor bizony felszisszenünk a magyar valóságon.
Nem volt képük hozzá
Az őszödi beszéd sokkoló részleteit halljuk, és közben mit látunk? Üres székeket, üres termeket, árva mikrofonokat, egy laptop semmitmondó kijelzőjét. Amúgy meg éplületeket látunk: sok-sok, gondosan leélezett homlokzatot, a belső terekben a látszatszereplők áldialógusaihoz szabott statikus, ötlettelen vágóképeket. És persze sok-sok motorozást, autókázást, vagy a dramaturgiailag (is) lényegtelen szentmise jelenetében a Bazilika freskóit (mert a templom valójában üres). Az egyetlen kép, amin tán gondolkodtak is, az Gyurcsányé, amint a vádlottak padján nyivákol: fekete-fehérben félalakos plán, szigorúan alulról fényképezve. Ez ám a Leni Riefenstahl-i diktátorábrázolás. Vagy csak túlgondolkodjuk.
Nincs mentség
Ez a film egy tragédia – de nemcsak mint film, hanem úgy is mint jelenség. Gyáva, ócska, semmitmondó, és halálosan unalmas, az Uránia első, nyilvános vetítésén megjelent 11 ember fele is hazament a negyvenedik perc környékén. Ráadásul a film céltalan is. Dézsy nem vette észre, hogy az országot 2010 óta a Fidesz irányítja, Gyurcsány meg egy törpepárt színeiben járja a lakótelepeket és a francia halpiacokat? Ráadásul perelni is legfeljebb azért perelhet, mert használták a nevét ebben a műben.
Egyvalamit mégis elért Dézsy és az őt támogató Nemzeti Kulturális Alap: láthattuk Gyurcsányt bilincsben, rács mögött. De jó, ettől gördül le a nyálcsepp a derék békemenetelő szája sarkában. Ne kételkedjünk: ez az egyetlen snitt került 5 milliójába a magyar adófizetőnek. A többi kép csak ürügy.
Elment az öszöd
mozgóképes hulladék
Rendező: Dézsy Zoltán
Főszereplők: Sás Péter, Ujlaki Dénes, Szabó Sipos Barnabás
hvg.hu értékelés: -7/5
Premier: május 2.
