szerző:
hvg.hu

Nagyjából 30 fő, az Összefogás a Kortárs Művészetért Csoport tagjai és támogatói közül ma 11-kor erőszakmentes tiltakozásba kezdtek a Ludwig Múzeum igazgatóváltása miatt. Úgy tervezik, hogy másnap reggelig maradnak, a biztonsági őröket készületlenül érte az akció, 6 rendőr igazoltatott a helyszínen.

Nagyjából 30-an gyűltek össze 11 előtt a Ludwig Múzeumnál. Balázs Anna, az Összefogás a Kortárs Művészetért Csoport három szóvivője közül az egyik a hvg.hu tudósítójának azt nyilatkozta, hogy „civil, erőszakmentes ülősztrájkot kezdenek”. A tiltakozás a múzeum igazgatóváltása miatt történik (az esemény hátteréről összefoglalónk alább olvasható).

A tiltakozók 12-kor sajtótájékoztatót tartottak, majd megkezdték a múzeum lépcsőjén a sztrájkot. A szervezők kérése az volt, hogy a résztvevők és a múzeum dolgozói két méter állandó távolságot tartsanak, 12.30-ig senki ne hagyja el a tiltakozás helyét, de a látogatókat engedjék be.

©

Balázs Anna azt ígéri, hogy a sztrájk zárás után is folytatódik. Eredetileg azt tervezték, hogy éjfélig maradnak, később eldöntötték, hogy reggelig sztrájkolnak.

A most összegyűlt kisebb csoport tagjai huszonévesek főleg, éppen transzparenseket készítenek. A legnagyobb transzparensen a szervezet neve áll, de akad egy "Titkosítás" kétszer áthúzva, "Átláthatóságot a politikai döntéshozásban" és egy "Free Ludwig!" felirat is.

A hvg.hu helyszíni tudósítója szerint a sztrájk minden bizonnyal teljes titokban készült mostanáig, ugyanis a múzeumban és a környékén senki nem készült az eseményre. A biztonsági őrök röviden információt cseréltek adóvevőjükön, amikor a tüntetők megérkeztek. Ezen túl megtiltották a videózást, hiszen nincs forgatási engedélye a tiltakozóknak, akik úgy válaszoltak, hogy a múzeum közterületnek számít, tehát nincs is szükség külön engedélyre.

©

A tüntetés kezdetén egy molinót is kibontottak a teraszon, de ezt két percen belül leszedették velük – ebben engedelmeskedtek. A Ludwig Múzeum elfogadta az akciót, de csak zárásig engedik. 12.15. körül 6 rendőr is érkezett, egy tiltakozót igazoltattak, és felszólították a résztvevőket, hogy ne kövessenek el "bűncselekményt". Eljárást egyikikük ellen sem indítottak. Egy ideig két rendőrautó várakozott a közelben, majd 13.30. körül távoztak.

A lépcsőt elfoglaló sztrájkolók az akció kezdetén kórusban skandálták az "átláthatóságot", a "Free Ludwig, free Műcsarnok" szólamokat. de ebédidőre elfogyott a lendület, most csendben várakoznak.

Igazgatóváltás a Ludwig Múzeumban

A Művészetek Palotájában működő, nemzetközi hírű és hátterű, kortárs művészeti múzeum március elején azzal került a hírek középpontjába, hogy a kulturális kormányzat minden előzetes bejelentés nélkül megvonta a megbízatást az igazgatótól, Bencsik Barnabástól. Az igazgatónak éppen lejárt ötéves igazgatói megbízatása, de mivel a tárca nem írta ki időben a pályázatot, L. Simon László kulturális államtitkár úgy döntött: Bencsik megbízatását ideiglenesen, a pályázat kiírásáig meghosszabbítják. L. Simont a kormány aztán váratlan gyorsasággal eltávolította, amely semmissé tette a kormányzati ígéreteket is.

©

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2013. március 1-jén írt ki pályázatot a Ludwig Múzeum igazgatói állására, melyre két pályamunka érkezett. Az újrapályázó Bencsik mellett a jobboldal támogatását élvező Fabényi Júlia bukkant fel jelentkezőként.

A Ludwig Múzeum igazgatói székéért folyó pályázati eljárásban a szakmai bizottság a jelenlegi igazgatóval, Bencsik Barnabással szemben Fabényi Júliát, a Műcsarnok egykori vezetőjét, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának jelenlegi igazgatóját javasolja a posztra.

Ezért fogtak össze a kortárs művészetért

A tiltakozók sajtóközleménye szerint az "akció nem személyek ellen irányul, nem egyik, vagy másik jelölt melletti állásfoglalás." A kommüniké szerint "elfogadhatatlan az információk titkosítása és a transzparenciahiány a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum aktuális igazgatói pályázata kapcsán!" Az "összefogást" az kényszerítette ki, hogy "a kortárs művészetek ellehetetlenültek". Azt kérik Balog Zoltán minisztertől, hogy a május 10-én, vagyis holnap 12 óráig látogassa meg a múzeumfoglalókat, "hallgassa meg a civilekből és kortárs művészekből" álló csapatot és "vonja vissza titkosítást."

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
A "kágéestés" csencselés, seftelés sokaknak volt remek üzleti iskola, ami ma hiányzik

A "kágéestés" csencselés, seftelés sokaknak volt remek üzleti iskola, ami ma hiányzik

Átúszta a 6 fokos Balatont a taxisofőr

Átúszta a 6 fokos Balatont a taxisofőr

Részeg utas miatt fordult vissza a Wizz Air londoni járata Budapestre

Részeg utas miatt fordult vissza a Wizz Air londoni járata Budapestre

A kereskedőkön múlik, milyen modellek lesznek a slágerek a 2,5 milliós támogatással

A kereskedőkön múlik, milyen modellek lesznek a slágerek a 2,5 milliós támogatással

Baló György így köszönt el utoljára a nézőktől

Baló György így köszönt el utoljára a nézőktől

Elfelejtették már a FaceTime-botrányt? Itt az Apple új reklámja

Elfelejtették már a FaceTime-botrányt? Itt az Apple új reklámja