Dörner leváltását követeli Tarlóstól az MSZP

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője pénteken nyílt levélben szólította fel Tarlós István főpolgármestert, hogy kezdeményezze Dörner György leváltását az Újszínház éléről.

  • MTI MTI
Dörner leváltását követeli Tarlóstól az MSZP

Tarlós István másfél évvel ezelőtt minden tiltakozás, morális és szakmai ellenérv dacára döntött úgy, hogy a "szélsőjobboldali nézeteiről ismert" Dörner Györgyöt nevezi ki az Újszínház élére – írta Horváth Csaba. A szocialista politikus szerint ma már világosan látszanak a döntés következményei, ugyanis a "szélsőjobbos vezetéssel" az Újszínház egy év alatt több mint húszezer nézőt veszített, jegyárbevétele közel felére esett vissza.

"Az idő igazolta: nincs tömeges igény a Dörner-féle színházcsinálásra" – értékeli nyílt levelében Horváth Csaba, aki ezért arra szólította fel a  főpolgármestert, hogy vállalja fel korábbi hibáját, lépjen a város érdekében és kibúvók keresése helyett másfél év után kezdeményezze Dörner György leváltását az Újszínház éléről.

Az Újszínház nézőszámcsökkenésére az elmúlt héten több sajtóorgánum is felhívta a figyelmet, és felidézték: a főpolgármester korábban azt mondta, ha a színház új vezetése nem teljesít megfelelően, felülvizsgálja korábbi döntését.

Szerdán a Főpolgármesteri Hivatal ugyanakkor azt közölte, hogy szerintük az Újszínház – a tavalyi évad és üzleti év számai alapján – megfelelően teljesíti mind a jogszabály által előírt feltételeket, mind a fenntartó fővárosi önkormányzat által támasztott előírásokat.

A Főpolgármesteri Hivatal elismerte, az Újszínházban a 2011-es évhez viszonyítva valóban csökkent a nézőszám, de közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy színházban nem szokatlan jelenség, hogy a nézőszámban visszaesés következik be, ha a vezetőváltás profilváltással és a társulat cseréjével jár együtt.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.