HVG Zrt.

„Nem gondolok az utókorra, nem érdekel. Sajnos, már a jelenkor sem érdekel” – mondja a Budapestre csendben visszaköltözött Kertész Imre: "Berlinben nem tudtak meggyógyítani, igaz, a Parkinsont nem is lehet, csak valamennyire karbantartani. Amikor felmerült, hogy a berlinitől eltérő kezelésre lenne szükség, ez a kényszerűség visszahozott ebbe a végső kocsmába, ebbe a szobába, ahol változatlanul remeg a lábam, ahol utálattal nézek körül, s minden valószínűség szerint az ördög innen is visz majd el. Haza kellett jönni, mert már nem tudtam részt venni a dolgokban, a magyar helyzet pedig – amelyre a kérdésében bújtatva rákérdezett – szintén végtelenül szánalmas. Untatnak ezek a jobbik meg balik izék, untat az, hogy Magyarország egyszerűen képtelen összeállni és egy országot megcsinálni, pedig minden lehetősége megvolna hozzá.”

A beszélgetést pedig így fejezi be: „Mindig azt gondoltam, ha majd eljön az idő, kiugrom az ablakon. Most, hiába jött el a pillanat, az ablakig sem tudok egyedül elmenni. Már nem fog történni semmi, mert nem tud történni semmi. Legfeljebb… mikor is jelenik meg ez az interjú?”

A teljes beszélgetést a HVG e heti számában olvashatják.