Fábián Bálint egy volt a Monarchia nyolcmillió katonája közül, akit besoroztak a több mint négy évig tartó háború idején. Azon hárommillió „szerencsés” közé tartozott, aki nemcsak, hogy túlélte a háborút, de nem is vált harcképtelenné és hadifogságba sem esett.

E hárommillióból hozzávetőlegesen 700 000 lehetett magyar a soknyelvű birodalmon belül, ahol az az abszurdnak tűnő helyzet is előfordulhatott az I. világháborúban, hogy lengyel állt szemben lengyellel az orosz fronton, román és szerb állt szemben románnal és szerbbel délen és olasz állt szemben olasszal az Alpok lábainál. Ez utóbbi fronton harcolt Fábián Bálint magyar juhász a háború utolsó éveiben – és innen hozta haza magával a háborút a mai Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei otthonába.

Fábián Bálint ugyanis poszttraumatikus stressztől szenvedett, mint ki tudja hányan a nagy öldöklés után. A többévnyi modernkori vérfürdőben követhetetlen számon tartani, ki hány rohamozó ellenséges katonát terített le puskával, gépfegyverrel, hányat öklelt fel kézitusában, és végképp lehetetlen a tüzérek esetében – a győzelmeiket legfeljebb a repülőgépek pilótái strigulázhatták akkurátusan.

Ám az arctalan gyilkolóiparból a katona időnként kilépett és szemtől szemben állt az ellenséggel, hogy aztán csak egyiküknek maradjon esélye a háború után viszontlátni a családját. Ez történt Fábián Bálinttal, aki a film alapjául szolgáló regény szerint legalább száz olasszal végzett – ám az az emlék, a folyóparti közelharc, a tőrével hasba szúrt olasz katona arca az, amely a háború rémségei közül kitörölhetetlenül beleégett agyába, hogy otthon is kísértse.

Anno Filmklub

A Politikatörténeti Alapítvány és Intézet Anno Filmklubjának „1914 – 1918” című évada ezúttal az elmúlt száz év I. világháborút feldolgozó filmjeit mutatja be 14 részben. A tizenharmadik vetítésen Jablonczay Tímea irodalomtörténész volt a filmklub vendége, aki Fábri Zoltán Fábián Bálint találkozása Istennel című filmdrámáját követően beszélt az alkotásról.

Igaz, Fábián Bálintra a háború felfordulása után otthon is felfordulás várt. Magyarországon, Oroszországban a forradalmak felülírták a kollektív emlékezetet: a háború helyett a forradalom – és ellenforradalom – lett a maradandó emlék, a történeti elbeszélésekben a háborúról gyakran mint a forradalmak előzményéről, az igazán nagy események felvezetőjéről esik szó.

A film 1980-as megjelenésekor Sipos Péter történész azon töprengett el, hogy a kollégái nemigen tudnak mit kezdeni a tömeg fogalmával, illetve akkor használják, ha el akarják leplezni, hogy nem tudják pontosabban meghatározni a fő cselekvőket. Illetve nem cselekvőket: „egy olyan mozgalmas, kiélezett periódusban, mint az első világháború, és a forradalmak kora, amikor százezres nagyságrendben mérhető a cselekvők, a résztvevők száma, akár csak egy nagygyűlésen, tüntetésen vagy más demonstráción való részvétel erejéig, még mindig milliók maradtak mozdulatlanul. Nem részvétlenül, érdektelenül, hanem inkább óvatos várakozással, kételyekkel figyelték a dolgok alakulását.” – írta.

Ezt az óvatos várakozást, bizonytalanságot, kételkedést mutatja Fábián Bálint is. Az 1918. október végi polgári forradalom nem különösebben kavarta fel falujának életét. Valaki körbejár egy csokor őszirózsával és osztogatja – akiknek adja nem is nagyon tudja, mit is jelent a forradalom Budapesten. A gróf megmarad, és ez a lényeg. A Tanácsköztársaság már alapos változásokat hoz Fábián Bálintéknál is, hívei is vannak az új rendszernek, amely földet ugyan nem oszt, nem is szándékozik ellentétben Károlyi Mihállyal, de lisztet, cukrot, bort – a kereskedő, a földesúr készletét – igen.

A falusiak a megszokott állapotok felbolydulását igyekeztek emlékeikkel összekötni – de csak két emléket találnak, azt is csak az öregek elbeszéléseiből. Egyrészt volt egy időszak, amikor gyújtogattak a faluban, akkor – valamikor az 1919-es idősek gyermekkorában – nagy izgalom volt. Másrészt – a Tanácsköztársaság előképeként – amikor úgy 30 éve az agrárszocialista mozgalom idején az urak ellen szervezkedtek, azonban annak (is) rossz vége lett, többeket megöltek.

Ám Fábián Bálint életében a nagy európai vérontás utáni otthoni forradalmak egy újabb – egyáltalán nem egyedi – csapással egészült ki. A hazatérőknek a családjukba is vissza kellett illeszkedniük, feleségüket, gyermekeiket évek óta nem látták, és nem tudhatták, ki hogyan birkózott meg a hosszú távolléttel. A falu azt beszéli, felesége összeállt valakivel a háború alatt, és ő nem tud szabadulni ennek a rémétől sem. A háborús trauma mellett biztonságosnak hitt családi élete is összeomlik – felesége meghal, ő pedig egyedül marad kétségeivel.

Fábián Bálint próbálja megérteni, miért omlott össze 1914 után régi, megszokott világa. Történelemmagyarázatában arra jut, hogy a háborús vereség oka, hogy nem volt elég magyar, mert a magyart a történelem viharai minduntalan igazságtalanul megrostálták. „Nekünk is azért kellett eljönnünk a talján frontról, mert nem voltunk elegen.” – próbálja megokolni a történteket. Világmagyarázatában ennél mélyebbre nem jut, addig sem, hogy azt már a háború elején is lehetett volna tudni, hogy nem vagyunk elegen. 1914-ben például az orosz hadsereg békelétszáma háromszoros, a mozgósítható hadiállománya kétszerese volt a Monarchiáénak – nem beszélve annak felszereltségéről.

Fábián Bálint a maga látószögéből nem találhat magyarázatokat az őt ért sorscsapásokra. Nem jut messzebbre, mint hogy a faluja biztos el van átkozva. Mert temetőre épült. De érzi, hogy ez nem magyarázat. Ezért akar Istennel találkozni – amihez véget kell vetnie életének.

Utrius

A következő vetítés alkalmával – 2015. április 15-én – az Utrius című 1993-ban bemutatott magyar filmdrámát tekinthetik meg az érdeklődők az I. világháborús projekt keretében.