szerző:
Lichter Péter
Tetszett a cikk?

A nemrég mozikba kerülő Legendát látva jött az ötlet: keressünk néhány olyan remekművet, amiben egy színész önmaga hasonmását vagy ikertestvérét alakítja. A doppelgänger- és ikertörténetek gyakran a tévedések és félreértések vígjátékreceptjét követik, a főszereplők felcserélhetőségéből számos helyzetkomikum adódik. Ám a megkettőzött főszereplők bizarr képére építő műveknek van egy másik markáns válfaja, amikben az ikrek és hasonmások hátborzongatóan vagy drámaian vannak ábrázolva. Ezek közül válogattuk ki a legjobbakat.

Szédülés

Alfred Hitchcock 1958-as romantikus pszichológiai thrillere minden „best of” válogatáson előkelő helyen szokott szerepelni, nem érdemtelenül: a Szédülés (Vertigo) mélyen beleivódott a kortárs filmkultúrába, David Lynchtől Brian De Palmán át Christpher Nolanig filmrendezők több generációja borult le a nagysága előtt.

Hitchcock, a suspense thrillerek atyaisteneként tisztelt angol filmrendező a harmincas évek végén Hollywoodba költözött, ahol feszültségteremtő szakértelmét immáron nagyobb játszótéren tudta kibontakoztatni. Hitchcock úgy játszik a nézők érzelmeivel, mint a ravasz kandúr a tehetetlen kísérleti egérrel: minden beállítását tűpontosan megtervezte, a hideg szakértelemmel felépített jeleneteinek az volt a célja, hogy a nézőre tett hatást maximalizálja. Ennek ellenére nem állt távol tőle sem a humor, sem az érzelem: a Szédülésben zseniális arányérzékkel keverte a rejtélyt, a suspense-t és a romantikát.

A titokzatos milliomosfeleség után nyomozó Scottie (James Stewart) történetében a hasonmásság inkább szerepjáték formájában jelenik meg: a természetfelettinek hitt erőkről kiderül, hogy egy olcsó összeesküvés kellékei voltak. A hideg szépségű Madeleine-t és az őt „megformáló” Judy-t törékeny finomsággal alakító Kim Novak tekintete fél évszázadnyi távolságból is igéző, az egész film valami megfoghatatlan álomszerűségbe van mártva, aminek hatásától nehéz megszabadulni.

Adaptáció

Spike Jonze a gyermeklelkű művészek és magányos művészlelkek érzékeny krónikása. Legemlékezetesebb sikereit Charlie Kaufman forgatókönyvíróval aratta, akivel a John Malkovich-menet után egy újabb őrült pszichotripet alkotott. Az Adaptáció lényegében Kaufman legszemélyesebb írása: arról szól, hogy mekkora küszködéssel járt egy megfilmesetíthetlen riportregény filmre adaptálása.

A film főszereplője maga Charlie Kaufman – Nicholas Cage pályafutásának egyik legjobb alakítását nyújtja a neurotikus író szerepében – akit egy orchideákról szóló, szinte cselekmény nélküli tényregény filmre írásával bíznak meg. Charlie ikertestvére az energikus Donald – szintén Cage alakításában, aki itt lubickol az extravagáns bohóckodásban –, aki szintén forgatókönyvírásban utazik, de testvérével ellentétben ő a fordulatos, kalandos hollywoodi receptben bízik.

A film a két homlokegyenest eltérő karakter kapcsolatáról és az alkotás kétarcúságáról szól: egyik oldalról be kell tartanunk a minden művészetben jelen lévő szabályokat, másik oldalról pedig ahhoz, hogy valami eredetit alkossunk, bele kell ugranunk az ismeretlenbe. A mókásan egymásnak feszülő két ikertestvér ezt a két ellentétes művészi magatartást képviseli. Az Adaptációt Kaufman Donalddal, a nem létező ikertesójával jegyezte, akit szintén Oscarra jelöltek, így a díjra először lett nominálva egy kitalált filmkarakter.

Két test egy lélek

A vérbáróként is aposztrofált kanadai David Cronenberg a pályáját a hetvenes évek végén kezdte bizarr testhorrorokkal, mint például a Veszett vagy a Porontyok. Az ezredforduló magasságában aztán átnyergelt a bűnügyi műfajra, ahol a sajátságos, nyers stílusát megtartva olyan remekműveket forgatott, mint az Erőszakos múlt és az Eastern Promises – Gyilkos ígéretek.

Cronenberget nem pusztán a testi torzulások és extravagáns mutációk foglalkoztatták, hanem a különböző lelki devianciák és a személyiség árnyoldalai: a Karambol autófetisisztáinak vagy a Pók pszichopatájának története is mutatatja ez irányú érdeklődését. A pszichológus Cronenberg legérettebb munkái közé tartozik a Két test egy lélek című pszichotriller, ami a lassan kibontakozó cselekményével rágja magát a néző döbbent retinája mögé.

A film egy egypetéjű ikerpár perverz kapcsolatának történetét meséli el: a zseniális nőgyógyászként híressé vált Mantle-testvérek között olyan szoros a kapocs, hogy egymás gondolatain, egymás szerelmein is osztozkodnak. A történet fő konfliktusa a lelkileg is egybe nőtt testvérek elszakadása, ami vérrel és fájdalommal jár. Jeremy Irons zseniálisan árnyalt alakításában a két Mantle olyan mélységet kap, hogy minden olyan beállítás, amin egyszerre szerepelnek, szinte zsigerileg félelmetes és nyugtalanító. Az ikerséget azóta sem ábrázolták ennyire felkavaróan és horrorisztikusan.

A tökéletes trükk

Christopher Nolan a kétezres években egy-egy csuklóból odakent mesterművel lazított a Batman-filmjei között: az egyik ilyen pihenő volt az Eredet, előtte pedig A tökéletes trükk.

Ez a ravaszul felépített kosztümös film látványosan magába sűríti Nolan rendezői kézjegyeit: a Mementó csavaros történetmesélését, az Eredet valóság és illúzió ellentétére felhúzott konfliktusát, az Álmatlanság hangulatos bűnügyi macska-egér játékát. A tökéletes trükk azért is emelkedik ki az életműből, mert ez az egyetlen Nolan-film, ami a showbusiness világáról, közvetve magáról a filmkészítésről is szól. A századfordulón, a mozi elterjedése előtt játszódó történet két tehetséges bűvész vetélkedéséről szól: Robert Angier (Hugh Jackman) és Alfred Borden (Christian Bale) egymást túllicitálva próbálják megalkotni a tökéletes bűvészmutatványt. Amikor Borden előáll egy végtelenül egyszerű, ám meghökkentő illúzióval, a „teleportáló ember” névre hallgató trükkel, Angier megszállottan próbálja kinyomozni riválisa titkát és leutánozni a trükköt.

A szorgalmas középszerűség és az önfeláldozó zsenialitás párharcáról szóló film izgalmasan használja a hasonmásság témáját: A tökéletes trükk furmányos fordulatai ezekre a motívumokra épülnek. Jackman és Bale érett játéka jól adja vissza a másolat és eredetiség feloldhatatlan ellentétéből fakadó belső konfliktust: Nolan filmje sokkal több, mint egy okosan tálalt thriller, a maga módján ez a film is szórakoztatóipar árnyoldaláról mesél.

Enemy

 A 2013-as év két olyan filmet hozott, amik – nyilván szándékuktól függetlenül – megtévesztésig hasonlítanak egymásra. Az Enemy és A hasonmás hasonló kafkai hangulattal dolgoz fel egy-egy doppelgänger-történetet.

A kanadai Denis Villeneuve kiegyensúlyozottan minőségi pályafutása során leginkább elegáns thrillereket és bűnügyi filmeket alkotott, legutóbbi munkája, a nálunk hamarosan a mozikba kerülő Sicario – A bérgyilkos aratott Cannes-ban osztatlan sikert. Jake Gyllenhaallal két filmet is forgatott gyors egymásutánban: a zseniálisan felépített, idegtépően hatásos thrillert, a Fogságbant, illetve az Enemyt. A Villeneuve és Gyllenhaal második együttműködéséből született Enemy egy fojtogatóan nyomasztó hangulatú adaptációja a portugál José Saramago regényének. Egy kiüresedett rutinban élő történelemprofesszor felfedezi hasonmását egy filmben szereplő színész személyében: megszállottan kezd kutatni utána, és miután megtalálja, mindkettőjük élete alaposan megváltozik.

A Saramago allegorikus regényeiből (Vakság, Halálszünet) ismerős világot, illetve az abszurd és egyben komolyan fojtogató alaphelyzetet Villeneuve bravúros látványvilággal dolgozza fel: a mustársárga színekben derengő panelek között magányosan bolyongó Gyllenhaal alakja(i) olyan hangulatot teremtenek, amit nehéz hamar elfelejteni. Gyllenhaal kutyaszemekkel pislogó, hitetlenkedve megszeppent egyetemi tanára és vagány, motorosdzsekibe bujtatott juppija egyaránt hiteles: ahogy egymás szemébe bámulnak az üres hotelszobában, az egyenesen kísérteties. A filmet végigkísérő pók-motívum pedig sokkoló hirtelenséggel jön vissza a zárójelenetben, amivel Villeneuve az utóbbi évek legjobb utolsó képsorát alkotta meg.

A hasonmás

Az Enemy 2013-as ikerdarabja A hasonmás volt. A pályáját színészként kezdő brit Richard Ayoade filmje Dosztojevszkij azonos című novellája alapján készült: egy szürke hivatalnokról szól, aki egy nap szembekerül extravagáns hasonmásával.

Ayoade filmje az Enemynél jóval stilizáltabb, látványvilágában a régi német horrorfilmek és a negyvenes évekbeli amerikai noirok hangulatát idézi. A hasonmás igazi stílusbravúr: a feketébe mártott humor és az abszurd poénok teszik szerethetővé a filmet. A főhősöket alakító Jesse Eisenberg rutinosan hozza a két ellentétes karaktert: a színészi palettájának épp úgy szerves része a belefelé forduló, félénk pali figurája (lásd: Tintahal és a bálna; Adventureland – Kalandpark) mint az arrogáns, sőt nagyképű zsenié (lásd: Social Network – A közösségi háló, Szemfényvesztők).

A két Eisenberg-karakter között létrejövő kémia hajtja előre az abszurd történetet: Simon James az introvertált és James Simon az extrovertált irodai kukac úgy feszül egymásnak, hogy néha úgy érezzük, szétpattan a feszültségtől a laptopunk képernyője.

A délután szövevényei

Az avantgárd (vagy kísérleti) filmek általában a nagyközönség körében teljesen ismeretlenek maradnak, annak ellenére, hogy a legizgalmasabb és legprovokatívabb eredetiséget ezek között a művek között lehet megtalálni.

Az amerikai filmtörténet legjelentősebb avantgárd filmjét, A délután szövevényeit az ukrán származású Maya Deren alkotta, aki korábban kortárs tánccal foglalkozott. Filmjét férjével, a Prágából Amerikába emigrált Alexander Hammiddel forgatta néhány nap alatt Los Angeles-i otthonukban, a főszerepet is magára osztotta. A délután szövevényei az álmokból és látomásokból táplálkozó szürrealizmus követője, önmagába forduló történetéből később bevallottan sokan merítettek: David Lynch Mullholland Drive-jára és Nolan Eredetjére is hatott.

Egy nő (Deren) hazatér üres otthonába, ahol álomra hajtja a fejét, majd álmában a hazatérés újra megismétlődik: saját magát látja az előbbi helyen aludni. A film innentől kezdve ismétlésekbe kezd, a nő hasonmásai kísérteties nyugalommal gyülekeznek, az álom és valóság szétbogozhatatlanul összekeveredik. Deren filmje máig az egyik legnépszerűbb kísérleti film, a történetmeséléssel, a hangulatokkal és műfajokkal való játék miatt nagyszerű.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Meg akartak erőszakolni egy nőt a gödöllői HÉV-en

Meg akartak erőszakolni egy nőt a gödöllői HÉV-en

Európai Bizottság: Az uniós tagállamok közül eddig csak Magyarország jelentkezett be a kínai vakcinára

Európai Bizottság: Az uniós tagállamok közül eddig csak Magyarország jelentkezett be a kínai vakcinára

A napfogyatkozás, ami eldöntötte Einstein sorsát

A napfogyatkozás, ami eldöntötte Einstein sorsát