Geszti: nemhogy tanár nem lennék, de szülő sem igazán a magyar iskolarendszerben

Az eredetileg tanárként végzett énekes-showman reméli, hogy lesz a mai tanárok mögött olyan társadalmi támogatás, amellyel egy sokkal jobb oktatási rendszert ki tudnak harcolni a gyerekeknek.

  • hvg.hu hvg.hu
Geszti: nemhogy tanár nem lennék, de szülő sem igazán a magyar iskolarendszerben

A Létvágy című új albummal jelentkező Geszti Pétert a Blikk olvasói kérdezhették hétfőn. A legtöbben a magánéletéről, a zenei elképzeléseiről tettek fel kérdéseket, de volt, aki arra volt kíváncsi, mit szól a mai „tanárlázadáshoz”.

Geszti szerint tanárnak lenni hivatás, olyan mint az orvos. Magyar-történelem szakos tanárként végzett, de nem véletlenül nem ezt a pályát választotta, ehhez szerinte elhivatottság kell. Benne pedig, mint írja, másra volt és van elhivatottság.

Stiller Ákos

„De nemhogy tanár nem lennék, de szülő sem igazan a magyar iskolarendszerben, akinek a gyereke olyan oktatási rend szerint kellene, hogy tanuljon, amely nem teszi versenyképessé. Minden tiszteletem a magyar tanároké, és remélem, hogy lesz olyan társadalmi támogatás mögöttük, amellyel ki tudnak harcolni egy jobb oktatási rendszert a magyar gyerekeknek.”

Geszti egyébként úgy véli, rengeteg negatív erő vesz körül minket, „azt is szoktam mondani, hogy a fekete lyuk nem az űrben, hanem Magyarországon van”. Úgy véli, ha hagyjuk, hogy ez az energiák lenyomjanak, és csak nyafogunk, akkor hiába fogunk megöregedni, ha egyáltalán megöregszünk.

„Azért is írtuk meg ezt a Létvágy albumot, hogy ezzel magamat is kondicionáljam egy jobb, vidámabb élet irányába, mert a létvágy azt jelenti számomra, hogy éhesnek maradni az életre, nem belemerevedni a rutinokba, és nem meghülyülni az általános irigységtől, a trollkodó valóságtól” – írta.

 

Geszti Péter: Ebben az országban most jobb, ha befogod a szádat - korábbi interjúnk az énekessel itt olvasható.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.