Denis Villeneuve francia-kanadai rendező, az utóbbi pár évben hatalmas nemzetközi sikert futott be olyan filmekkel, mint a Fogságban, Ellenség vagy éppen a Sicario – A bérgyilkos. November 10-én mutatták be a magyar mozik intellektuális sci-fijét, az Érkezést, amely a földönkívüliekkel való kommunikációra helyezi a hangsúlyt. A rendezővel még az idei velencei filmfesztiválon beszélgettünk.

hvg.hu: A nyelvész Amy Adams karakterével, a lingvisztikai problematikával az Érkezés teljesen forradalmasította a sci-fi filmek sémáját. Miért vitte ilyen intellektuális irányba a filmet?

Denis Villeneuve: Amikor elolvastam a film alapjául szolgáló novellát, Ted Chiang amerikai sci-fiíró mesterművét (Story of Your Life – a szerk.), elsőre megragadott az egész történet. Éreztem benne valami olyan frissességet, amely miatt meg akartam csinálni a sztorit. Nem olyan volt, mint a többi sci-fi. Tudja, nagyon veszélyes dolog ez a műfaji film. Hollywoodban néha olyan, mintha már nem is emberek, hanem robotok gyártanák a filmeket. Minden ugyanarra a kaptafára épül, mind a karakterek, mind a cselekményszál szintjén: a film elején már megjósolható a vége. Én sohasem szerettem volna ilyen filmgyártó gép lenni. És az sem teljesen biztos, hogy a közönségnek ilyen művekre van szüksége. Mégis, a megjósolható út és történet egyfajta biztonságot ad, talán ezért is olyan konzervatívak napjaink műfaji filmjei. Bármennyire is borzasztó ezt így kimondani.

AFP / DPA / Geisler-Fotopress / Dennis Van Tine

hvg.hu: Számomra azért nem is annyira sci-fi az Érkezés – inkább napjaink kommunikációképtelenségének a metaforája.

D.V.: Igen, de gondoljon csak bele, alapvetően egy jó science-fiction mindig a jelen problémáinak a hasonlata – rámutat a mindennapjaink gondjaira, ínségeire, háborúira, tudományos-fantasztikus gúnyába öltöztetve. Pontosan ezt is szenvedi meg a leggyakrabban, hiszen végül magában a gondolkodásmódjában emberi marad, s keveset árul el új civilizációkról, életmódokról, ezért is lesz, ahogy fentebb is mondtam, konzervatív. Persze vannak kivételek – nagy hódolója vagyok Jonathan Glazer A felszín alattjának. Igaz, ez a film nem is az űrben játszódik, és földönkívüliek sincsenek benne, ugyanakkor egy vérbeli sci-fi valami olyan erős mondanivalóval, melyet ritkán láttam korábban. Egyfajta belső melegség, öröm öntött el, miközben a filmet néztem.

hvg.hu: Hadd védjem meg Christopher Nolant! A Csillagok közöttet se tartanám csupán egy újabb, hagyományos sci-finek: napokig gondolkoztam a filmen, miután megnéztem.

D.V.: Jó, hogy szóba hozta! Pont Nolan a másik ilyen kivétel, igazi kedvencem. Egy szélesebb közönség részére tud személyes mondanivalóval, s jelentős mozgóképes értékekkel előrukkolni, akárcsak Spielberg: az ilyen alkotókat borzasztóan tisztelem, mert pontosan tudom, milyen nehéz dolgot hajtanak végre. Nekem is ez volt a célom az Érkezéssel: szóljon a nézők egy szélesebb rétegéhez, és talán be is fog jönni nekem: hisz a film szórakoztató, földönkívüliek vannak benne – ez általában sokak számára érdekes lehet. Talán egy kicsit merészebb, mint műfajtársai, de nem biztos, hogy mindenkinek „le fog esni a tantusz”, mikor, miről is beszélünk.

hvg.hu: Most politikai mondanivalóra is utal?

D.V.: Isten ments, ez eszembe se jutott, amikor elkezdtem a filmen dolgozni. Ugyanakkor, mivel egyre többen szegezik nekem ezt a kérdést: el kell gondolkodnom rajta. Valószínűleg a világ eseményei, ahogy napjaink történelme alakul, az szinte rákényszeríti az embereket, hogy politikai dimenziókat is belelássanak a filmbe. De ez inkább puszta visszahatás, hatás nélkül, nálam sokkal inkább az emberi mértékeken van a hangsúly.

Paramount Pictures

hvg.hu: Köztudottan hűséges az operatőreihez – André Turpinnel futott be, majd utána Roger Deakins fényképezte az eddigi két legsikeresebb filmjét is, a napjainkban Magyarországon forgó Blade Runner 2049-nek is ő az operatőre. Miért nem Deakins csinálta az Érkezést?

D.V.: Erre nagyon egyszerű a válasz: nem ért rá, már korábban igent mondott egy másik, az Érkezéssel egy időben forgó projektre, és állta a szavát. Szörnyű érzés volt, úgy éreztem magam, mint egy árva, aki épp most vesztette el a szüleit. Azt sem tudtam, hova forduljak. Aztán eszembe jutott egy ifjú operatőr, akinek nemrég láttam pár filmjét, Bradford Young. Találkoztunk, beszélgettünk, szerelem volt első látásra. Young egy fiatal zseni, és megvan pont az a két erőssége, amelyre én vágyom: tud természetes fénynél dolgozni, és odafigyel arra, amit mondok. Akár egy kisgyerek mellé is odaállíthatnám, lenne türelme megvárni, míg az kifejti, mit akar. Különös művésze a szubsztrakciónak: ő megvilágítás helyett inkább elsötétít, mondhatni megöli a fényt. Néha olyan volt, mintha barlangban forgatnánk, néhány jelenetben annyira kevés volt a fény, hogy az első másodpercekben senki sem látott semmit, időbe tellett, míg a szemünk hozzászokott a sötéthez. Ő azonban ennek ellenére mintha csak pont, hogy még inkább visszament volna a fénnyel a képeiben: végig az amúgy igen jó fényérzékenységgel rendelkező Alexa-kamera határai alatt mozgott, olyan felvételeket alkotva, melyeket én korábban el sem tudtam képzelni.

hvg.hu: Tehát elégedett a végeredménnyel.

D.V.: Tetemes művészi szabadsággal éltem, az irodalmi alapanyag feldolgozásától kezdve. Főleg, amikor a földönkívüliek alakját kellett megterveznem. Hal helyett tengeri csillagból fejlődtek ki, az ember tudatalattijában kísértő rémálmot akartam testbe önteni, melyhez nem más kötődik, mint a halál. Hónapokig dolgoztam egy mexikói származású alkotótársam segítségével az alakzaton, s folyamatosan arra vártam, mikor szólnak a producerek, most már legyen elég. Vagy azt mondják, nekik jobban tetszene egy szomorúszemű E.T. De senki sem fékezett le, én voltam a legjobban meglepődve ezen. Meg aztán azon is, ahogy végül a földönkívülink kinéz.

AFP / Kobalt Pictures / The Picture Desk / Richard Jr. Foreman

hvg.hu: A nyelvüket pedig, jobban mondva leginkább az írásukat Martine Bertrand kanadai művész alkotta meg – számíthatunk olyan komoly struktúrára, mint amellyel a klingonok nyelve rendelkezik a Star Trekben?

D.V.: Hogy pontosak legyünk, a körkörösség ötlete már Chiang novellájában is benne volt, Martine javasolta azt, hogy legyen az írásuk is absztrakt: rémálomszerű, a tudatalattiban gyökerező, komplex figurákkal. Nyilván teljesen másról van szó, mint a klingonok esetében – a produkciós designerem, Patrice Vermette viszont tényleg kialakított egy ábécét, sőt még egy szótárat is létrehozott, jelentésekkel, hanglejtéssel és kiejtéssel, valamint a nyelvekre jellemző logikai szabályokkal. Legyen akármilyen absztrakt is e földönkívüliek kommunikációja, mindez nagyon fontos segédanyag volt a film elkészülte során.

hvg.hu: Ilyen mértékű alkotói szabadság után nem furcsa-e egy olyan hollywoodi szuperprodukciót megrendezni, mint a Blade Runner 2049?

D.V.: Eddig minden filmemet az úgy nevezett „director’s cut” változatban (a rendező végső, vágott változata – Sz. R.) mutatták be, most ugye a „final cut” (végső, vágott verzió – Sz.R.) a gyártó kezében lesz: egy év múlva már biztosan meg tudom mondani, ez megegyezett-e a rendezői változattal, vagy sem. Egyébként pedig a végső verzió, még ha a rendezőé is, mindig csapatmunka eredménye: szükségem van a konstruktív kritikára, mi működik, mi nem a filmemben, ez már a legelső, kanadai filmes szárnybontogatásaim során is így volt, csak akkor a haverok mondták ki az ítéleteket, nem nagynevű filmesek.

hvg.hu: Van a forgatási helyszínnek – jelen esetben Magyarországnak esélye arra, hogy „rányomja a filmre a bélyegét”?

D.V.: Igen! Jelesül, az sem véletlen, hogy önöknél forgatunk: például Budapest építészeti elemei hatással vannak a filmre, én az elejétől fogva tudtam, hogy ez így lesz, és többek között ezért is jöttem ide dolgozni. Meg persze azért, mert két producerrel már a Fogságban során is együtt dolgoztunk, s tudtam, képesek biztosítani számomra azt a biztonságot és tiszteletteljes környezetet, melyre az ideális munkához szükségem van. De erről a filmről sajnos többet egyelőre nem beszélhetek, tudja, szigorúak az erre vonatkozó szerződésbeli szabályaink.

Paramount Pictures

hvg.hu: Mindenesetre, akkor talán mégsem az lesz a zárszavunk, hogy fúj Hollywood…

D.V.: Nem, noha én fiatal filmesként egy mindent és mindenkit összetörő gépezetnek tartottam az amerikai tömegfilmgyártást, hiszen számos kedvenc rendezőm ment oda nagy reményekkel, csinált egy-két filmet, majd térhetett vissza a hazájába, kiábrándultan, s jó ha nem kiégetten. Én ezt sohasem akartam. De rájöttem, mindez leginkább csak akkor fordulhat elő, ha rossz emberekkel találkozol. Nekem viszont eddig óriási szerencsém volt, s mivel Hollywood hemzseg a tehetséges, kreatív művészektől is, igazán ki lehet fogni inspiráló alkotótársakat is. Most már mondhatni állandó zeneszerzőmmel, Jóhann Jóhannssonnal is az amerikai álomgyárban ismerkedtünk össze: ő pont az Érkezés filmzenéjével győzött meg arról, nála jobb komponistával nem is hozhatott volna össze a sors. Az egyediségével győzött meg.

hvg.hu: Tehát a Blade Runner 2049 után ismét egy szuperprodukció következik?

D.V.: Nem. Pihenés. Egy évig nem akarok semmi mást, csak aludni, aludni és aludni. Illetve reflektálni az eddigi filmjeimre, hol tartok most, mi van mögöttem és hova tudok még fejlődni: én nem akarok egy önmagát ismétlő rendező lenni, és ehhez érzem, most elengedhetetlen lesz egy kis visszavonulás.

Hemzseg a földönkívüliektől, mégis az emberekről szól az év sci-fije

Az Érkezés első látásra a Földet megszálló idegenekkel való kapcsolatfelvételről szól, mégis többet mond mai világunkról, mint a legtöbb kortárs dráma. Amy Adams Oscarért kiáltó alakítása és a letisztult, mégis grandiózus látványvilág miatt már érdemes moziba menni, de a sztori is sokaknak kielégítőbb lehet a Csillagok között monstruma után.