Az Érkezés első látásra a Földet megszálló idegenekkel való kapcsolatfelvételről szól, mégis többet mond mai világunkról, mint a legtöbb kortárs dráma. Amy Adams Oscarért kiáltó alakítása és a letisztult, mégis grandiózus látványvilág miatt már érdemes moziba menni, de a sztori is sokaknak kielégítőbb lehet a Csillagok között monstruma után.
Denis Villeneuve egyébként is jól csengő nevét gyorsan memorizálja, aki még nem tette, mert hamarosan Spielberggel és Nolannel együtt emlegeti majd mindenki, amikor okos közönségfilmről vagy zseniális sci-firől van szó. A kanadai zsánermester 2010 óta csak elképesztően jó filmeket készített, és nem is tétovázott sokat: az elmúlt hat évben öt rendezését mutatták be a mozikban, ráadásul jövőre érkezik a hatodik is, méghozzá az éppen Budapesten forgó, óriási várakozás övezte Szárnyas fejvadász 2049.
Persze nincs azon mit csodálkozni, hogy idei alkotása, a minden létező díjat bezsebelt sci-fi-novella (Ted Chiang: Életed története) alapján készült Érkezés elsősorban az emberekre, és nem a látványos csaliként használt idegenekre fókuszál: a rendező első filmjei (A sivatag románca, Maelström, Polytechnique) valamelyest sci-fis címei ellenére kőkemény élet-halál drámák voltak. Az áttörést a 2010-es, a legjobb idegen nyelvű film Oscarjára jelölt Felperzselt föld jelentette, ami egy görög tragédiát idéző, rejtélyes családi sztori volt, majd jöttek a zsánerbravúrok: a gyerekrablás-krimi Fogságban, a hasonmás-thriller Ellenség és az akciódús drogháború-film Sicario.
Konkrét sci-fit azonban eddig még nem készített, de ha az Érkezést csak bemelegítésnek szánta a Szárnyas fejvadász 2049 előtt, akkor el sem tudom képzelni, mekkora királyság lesz a jövő ősszel érkező film.
Sokat emlegetett, de iszonyú találó hasonlat, hogy az Érkezés tulajdonképpen A függetlenség napja tökéletes ellentéte. Pedig itt is jönnek a földönkívüliek a hatalmas hajóikkal, a céljukat itt sem tudni sokáig – mégis, az akció, a robbanások, a várospusztítás, a gyilokorgia elmarad, azt a butaságot pedig, ami árad az egyébként kétségtelenül szórakoztató Will Smith-blockbusterből, felváltja egy olyan intelligens sztori, ami bonyolultsága ellenére végtelenül érdekfeszítő és székbe bilincselő.
Ha azt gondolta, hogy a Fel! könnyfakasztó nyitójelenetét meg sem lehet közelíteni érzelmileg, várja meg, míg túllesz az Érkezés első öt-tíz percén. Dr. Louise Banks (Amy Adams) személyes drámája természetesen az egész életét meghatározza, ebben a válságban kell megbirkóznia azzal a helyzettel, amikor tanítás közben jön a hír: ismeretlen eredetű, majd’ 500 méter magas tárgyak lepték el a Földet, egészen pontosan 12 darab, a bolygó 12 különböző pontján. Nem is várat sokat magára a kormány: Louise-t mint az USA egyik legelismertebb nyelvészét keresik meg, mert sikerült hangmintát venni tőlük – a felvétel viszont semmilyen ismert kommunikációs formára nem hasonlít.
A hadsereg, személy szerint Weber ezredes (Forest Whitaker) kérésére összeáll egy Ian Donnelly nevű elméleti fizikussal (Jeremy Renner), hogy kihasználják a tojásszerű hajó ciklikus beengedési időszakát, és belülről próbáljanak rájönni, hogy milyen céllal érkeztek a váratlanul megjelenő, és azóta egy helyben állomásozó idegenek. De a különös gravitációs térrel rendelkező járművekben nehezebb dolguk akad a szakembereknek, mint gondolnák: egy üvegfal mögül kell kihámozni valamit a polipszerű lények sikító hangjából és Rorschach-tesztet idéző írásjeleiből.
A tudományos, kreatív szempontból izgalmas folyamatba persze hamar belerondítanak a nagyok: a hadsereg és a CIA-t képviselő Halpern ügynök (a mindig zseni Michael Stuhlbarg) már azon agyalnak, hogyan járhatnának egy lépéssel Kína és az oroszok előtt, és egyre tarthatatlanabb határidők elé állítják Louise-ékat. Nem segíti a tudósok ügyét, hogy az elég lassan haladó procedúra közben úgy tűnik, a „fegyver” szót lehet kiolvasni az egyik írásjelükből, ami – a jelentés ismeretének hiánya ellenére – világszintű paranoiát eredményez.
Bár nem hangzik túl vonzóan, de az Érkezés elsősorban a kommunikációról szól – persze, ahogy a legjobb kommunikációról szóló filmek esetében (pl. Bábel), ezt anélkül érteti meg a nézővel, hogy a képébe nyomná. A filmben csak futólag említik meg, de nagyon fontos a sztori megértésében a Sapir–Whorf-hipotézis, ami azt mondja ki, hogy az anyanyelv nemcsak a gondolataink kifejezésére szolgáló eszköz, hanem magát a gondolkodásmódunkat is meghatározza, azt, hogy hogyan érzékeljük a világot. Ahogy egyre többet tudunk meg az idegenek nyelvéről (és ezzel együtt a gondolkodásukról), úgy zárkóznak el az egymással való kommunikációtól a nem szövetséges országok hadseregei. Épülnek a falak – még ha ez esetben csak képletesen is.
A film utolsó harmadában pedig minden új értelmet nyer, zseniálisan játszották ki az alkotók az önmagában eléggé megfilmesíthetetlennek tűnő novellában rejlő lehetőségeket. És azok is örülni fognak, akik utálják a nyitva hagyott sci-fiket, az Érkezés ugyanis – ha a maga nehezen megfogható módján is, de – megpróbál válaszokat adni a tényleg lélegzetelállító fináléban.
Abszolút Spielberg-tempóról beszélünk, de nem Világok harca, hanem Harmadik típusú találkozások vonalon. És azokra a nézőkre is számíthat a film, akik érdekesnek, de túl giccsesnek találták a Csillagok között végkifejletét – látványban kevésbé túltolt, mégis hasonlóan grandiózus ötletekkel; visszafogottabban kezelt, mégis hihetetlen erejű érzelmekkel dolgozik az Érkezés. Igaz, egy dolog közös Nolan és Villeneuve remekművében: mindkettőt bátran lehet nevezni az adott év legjobb sci-fijének.
De nem lehet egyedül a Kubrick-párhuzamokkal felvértezett Denis Villeneuve nyakába varrni ezt a sikert: 2016 egyik legegyedibb, kolosszális, mégis letisztult képi világáért Bradford Young (Selma, Han Solo-film) operatőr legalább annyira felelős, és óriásit dobott atmoszférateremtésben a most már Villeneuve házi zeneszerzőjének mondható izlandi Jóhann Jóhannsson is. Amy Adams pedig ismét megmutatja, miért kapkodnak utána kézzel-lábbal Hollywoodban – kevés színésznő találta volna meg azt az egyensúlyt, amely nem viszi el sem csöpögős, sem száraz technikai irányba a karakterét. Ha nem lenne Emma Stone és Natalie Portman, akár sima ügy lehetne az első Oscar-díja.
A rendezővel készített – hamarosan megjelenő – interjúnkban konkrétan is elhangzik a legnagyobb inspiráció: Villeneuve nagy rajongója Jonathan Glazer A felszín alatt (Under the Skin) című filmjének – a Scarlett Johansson főszereplésével készült, meglehetősen egyedi hangulatú film egyszerre hideg és távolságtartó, mégis bizsergetően izgalmas.
„Egyfajta belső melegség, öröm öntött el, miközben a filmet néztem” – mondja Villeneuve A felszín alattról. Na, mi is valami ilyesmit érezhetünk az Érkezés közben.
Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
