szerző:
Prieger Zsolt
Tetszett a cikk?

Prieger Zsolt személyes történetei a Queen ma 25 éve elhunyt énekeséről.

Freddie Mercury első találkozásunkkor fekete-fehér poszterkép volt unokatestvérem falán. Tamás - aki ma már gitárok készítőjeként tölti napjait, nagyon rajta maradt Brian May-en - mesélt először a 70-es években erről az “őrültről”, aki társaival nem átallott operát, bluest, szentimentális balladát és heavy metal-szólót egymásra engedni.

Tomi levelezett egy angol Queen-klubbal, kapott aláírásokat, szóval minimum idegen, nagyerejű hatalmakkal kokettáló, fantasztikus képességű gyereknek gondoltam mindezért évekkel később is.

 

Freddie Mercury hangjáról, szexuális hovatartozásáról, hülye szereléséről rengeteget szokás beszélni és írni azóta is, viszont szövegeiről meg egyáltalán nem. Mercury egyszerre volt korbácsos diktátor és szeretetre éhes kiskölök, nem csoda, ha kedvenc szlovénjaim is meglátták lírájában a militáns diktátoresztétika költői megnyilvánulásait. Le is fordították németre - ráadásul úgy, hogy nem változtattak rajta egy betűt sem -, az eredmény egy tökéletes Joseph Göbbels-parafrázis. Laibach/Queen, annyira elegáns kombó, Albert Speer is megnyalná a szája szélét.

 

Jövünk haza Balatonról, és Tapolcán - ahol unokatesómék laktak és éppen egy másik Quenn-kiképzésről indultam szüleimmel kb 10 évesen - kaptam egy kislemezt a Fő téren egy lemezboltban, ami a kocsi-kalaptartóban meggörbült, megolvadt , de azért lejátszható maradt egyszer-kétszer. Egyik oldalon a Fat Bottomed Girls, másikon a Bicycle Race.

Noha kisfiúként a Derkovits-lakótelepi haverjaim szerint ildomos lett volna a B-oldal nagyseggű nőiért lelkesednem, de nekem mindent vitt a Bicycle Race-ben hallható biciklicsengőkre írt rész 1.55-től, ami talán az első zajzenei élményem lett, ma is sokszor eszembe jut, ahogy először meghallom. De most látom, hogy ebben a klipben, ha nem is nagyhátsójú, de nagyon is meztelen lányok bicajoznak, küldöm őket a Derkós haveroknak vissza 1978-ba.

 

Freddie Mercury és Kanye West. Ebben a perverz mémnek is beillő és nagyon beteg párosításban - és az alábbi videóban - benne van minden, ami a 80-as éveket, az MTV-generációt, s mindent, amit akkoriban pop-mainstream-nek hívtak-hívtunk, szóval, ami azt a szerethető, néha béna és esetlen, de hibáiban is velejéig átütő, karizmatikus ügyet végletesen elválasztja a mai popkultúra sokszor tökéletes semmitmondásától és sírnivalóan nevetséges pozőrségétől. Kanye for President!

 

Azok a dobok! És igaz, hogy Roger Tayloré, de a Radio Ga-Ga-t nehéz lenne elképzelni Freddie nélkül. Az egyik első elektronikus zenei élményem, dobgépbe szerelmesedésem kezdete. 1984-et írunk, orwelli időket éltünk, én 18 éves vagyok, nagyon megérintett, utána egyből szaladok és meg is nézem Fritz Lang Metropolis-át a szombathely főiskola Művészmozijában.

 


Mercury magának való, de nagyon kedves ember volt, aki ha ettől-attól beindult, nagyon komoly storytelleré vált. Mindezt Spanyolországban élő, a 60-as években emigrált barátomtól, Bene Lacitól hallottam, aki szintén nagyon kedves ember volt, gyakran vendégeskedtünk nála az Anima spanyol fellépései után Madridban, ahol egy morcos Habsburg-hercegnővel élt házasságban egy nagy házban egy nagy park közepén.

Ibizán üzemeltetett korábban szórakozóhelyet, ahova Bowie-ék és a Queen-tagok is rendszeresen jártak. Rengeteget mesélt azokról az éjszakákról, a sok őrültségről, aminek persze részben köszönhetően nagyon fiatalon, pár éve itthagyott bennünket. Ő nemcsak Pedro Almadovar, Najwa Nimri és Banderas barátja volt, hanem a Queen-é is, sok helyre elkísérte őket a világban. Naponta eszembe jutnak a beszélgetéseink, nemcsak a Queen-ről, nagyon hiányzik. Azt hittem, sosem lehet megállítani, aztán mégis.

 


Közhely, tudom, hatalmas közhely, de engem akkor és ma is a hatása alá gyűr. Freddie Mercury a Tavaszi Szél-t énekli, ami persze ma már lehet, hogy az égvilágon nem jelent semmit, de ott, akkor meg nagyon sokat. Öcsém első önálló koncertlátogatása volt ez a Népstadion-Queen, Ottó barátjával vonatoztak fel és sírtak, mint a kisgyerekek. Ja, igaz is, gyerekek voltak.

 

A világ legjobb dobja - 2. rész A tesztoszteron diadala, afro-London, Freddie megdicsőülése és mennybemenetele ez a dal, minden a helyén, régen untam, annyit szólt a rádióból, de ma 2016-ban újra azt gondolom róla, hogy minden nappal egyre jobb szám lesz.

 

Az nem olyan rossz dolog, sőt, végül is valamiféle égtől kapott lehetőség, hogy valaki a világ legjobb dalai közül megírjon egyet-kettőt. És a tökéletesen feldolgozhatatlan - láttuk Kanye-nél is, mert csak a hozzá hasonlóan nagyon ostobák próbálkoznak vele -, de a Bohemian Rhapsody tuti köztük van, nálam az első ötben is benne. Csak Mercury-nak megbocsátható szentimentalizmus, bombasztikusság és hosszúság. Lenyűgöző. És azok a vokál-szólamok!

 

Létezhet a "világ legjobb száma” elnevezésű béna kategória után a "kedvenc Freddie-számom" fiókja? Ha igen, akkor abba az évtizedek óta kedvenc Mustafa Ibrahim című track kerül bele, gyerekkoromban szíven ütött, aztán nagyon nem értettem, mi a fene ez, azóta meg ötévente új jelentéstartalmakkal ajándékoz meg, és ne mondjátok, hogy most nem kapott megint egy jó kis szemantikai gellert a menekültválságtól és a kormányzati kamu-hisztériától.

 



A szerző az Anima Sound System alapítója, zenekarvezetője.

Brian May: Egyik legemlékezetesebb esténk volt a budapesti

Harminc éve kész csodának számított, hogy Budapesten koncertezett a Queen, de Brian May szerint az a bizonyos este nem csak a közönségnek, hanem a zenekarnak is hátborzongató élmény volt. May most egy akusztikus műsorral és egy musicalsztárral, Kerry Ellisszel közösen lép fel Budapesten, de ugyanolyan izgatottan várja az estet, mint az 1986-os Népstadion-koncertet.


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!