HVG: Hat még a Berlinale eufóriája? Ott volt a gálán a stábbal, amikor Enyedi Ildikó átvette az Arany Medvét.

Nagy Ervin: Életem legfényesebb élménye volt, úgy bántak velünk, mint a világsztárokkal. Abban a kultúrkörben a teljesítménye alapján ítélik meg az embert, nem pedig a hírneve szerint. A színész mindig arra vágyik, hogy meghajolhasson egy ilyen fesztiválszínpadon. Egyszer egy nagyobb alakítással is szeretnék ott lenni, bár mellékszereplőként is varázslatos volt átélni.

HVG: Mennyire múlik a színészvezetésen egy film sorsa?

N.E.: Azon áll vagy bukik. Nekem már volt e téren rossz tapasztalatom is. A jó rendező maximálisan megbízik abban, akit kiválasztott egy szerepre. Nem kezd vele hatalmi játszmába, tűzön-vízen átmegy érte. Enyedivel a Terápiában is együtt dolgoztam. Filmben soha nem csináltam talán annál komolyabbat. Olyan bonyolult karakterrajz az alfahím üzletemberé, olyan mélylélektani gyorsvasút, hogy akárkivel nem indultam volna el erre az utazásra. Gyengébb képességű rendezővel bukott volna a sorozat. Az HBO tudja, mit csinál, azokat halássza le, akik a tehetségükkel pénzt és elismerést hoznak. Enyedi Ildikó okkal osztotta rám új filmjében Sanyi szerepét. Tudta, hogy ez nekem kézre áll. Ismeri a valós habitusomat. Viselem a páncélt, de a látszatnál sérülékenyebb, érzékenyebb vagyok.

Nagy Ervin

Fazekas István

HVG: Miben nyilvánul meg a magánéletben az érzékenysége?

N.E.: A macsó lét érdes, bunkó szegmensei nem igazán jellemzők rám, habár a külcsín néha azt sugallja. Szeretem, ha egy csávó férfias, de csak akkor hiszem el, hogy igazán erős, ha gyenge is mer lenni. Ha elsírja magát, amikor a gyereke születik. A kislányunk születésénél ott voltam. A vér nem undorít, a szülés körüli titok pedig izgatott, de aztán, hát, nem volt könnyű menet. Engem mély, már-már tudatalatti szinteken rázott meg. Álltam és tehetetlen voltam, maximum a falat üthettem. A múltkor egy szülésről szóló filmet néztem éjszaka a tévében, és zokogni kezdtem, újraéltem az egészet. Életem legsokkolóbb, legfelemelőbb és egyben legtraumatikusabb élménye volt. Hát igen, egy új életet nem adnak könnyen, piszkosul meg kell érte dolgozni.

HVG: Lehet célzatosság abban, hogy ön játssza a Katona Lélegezz című, új bemutatójának férfi főszerepét? A darab egy fiatal pár gyerekvállalási dilemmáit járja körül, maga pedig egy év szabadságot kért a színháztól a lánya születése után, hogy vele lehessen.

N.E.: Fogalmam sincs, hogy másnak ez miért nem jut eszébe. Nem kell az élet dolgairól lemaradnom, amiért színész vagyok, és hektikus a munkám. Miért ne élne a lehetőséggel, aki megteheti? Szeretek a kislányommal együtt lógni bárhol: a Dagályban, játszóházban, falmászáson. Ilyen szempontból az új darab mondandóján egy kicsit túl van a saját élethelyzetem. Persze vissza tudok keresni egy csomó emléket meg élményt, hogy miként robbant fel a biológiai órám, de nekem könnyebb fantázia alapján, az időben előre tekintve dolgozni a figurán, mint felidézni régi tapasztalatokat. A darab azért különös, mert a férfi erőlteti benne a gyerekvállalást, a nő pedig összes, főleg civilizációs félelmével egy ideig ellenáll. De aztán félresöpri a magát felvilágosultnak tartó XXI. századi, az egyetemi tanulmányaiért, a karrierjéért, a bolygó túlnépesedése miatt aggódó, öko-, bio- és geotudatos lény összes kétkedését az, ami a legfontosabb alaplapon van belénk égetve.

HVG: Hogyan élte meg Vajna tiltakozását az ellen, hogy a magáé legyen a Kincsem című film vágyott főszerepe?

N.E.: Frusztrált. Ki örül annak, ha azt susmorogják a háta mögött, hogy csapnivaló. Most veszek egy mély levegőt, és megpróbálok kulturáltan és elegánsan fogalmazni, mert nem szeretném, hogy bajuk legyen azoknak, akik mellettem állnak. Egyébként is unom már rágni a „vajnagittet”. Tulajdonképpen mindegy, hogy kit tart ő tehetségesnek, milyen fánkot szeret és kivel él, a lényeg, hogy én leszek a magyar szuperhiró a legnagyobb büdzsé közepén, és ez nem lett megakadályozva. Lehet, hogy volt presszió, de az én rendezőm olyan belevaló legény, hogy ragaszkodott hozzám. Vajnára lehet sok mindent mondani, de a pénzt, ami kell ahhoz, hogy a magyar film a fellegekben járjon, és 40 éve nem látott díjakat hozzon az Oscartól az Arany Medvéig, azt ő megszerzi. Jó emberekkel veszi körbe magát, ergo jól csinálja. A kölcsönös antipátia lényegtelen. Én ezen simán felülemelkedem, miközben a berlini vörös szőnyegen lépdelek. Az elégtétel úgy is az lesz, ha szétverik a házat a Kincsem bemutatóján.

Fazekas István

HVG: Már nem igyekszik távol maradni a politikától?

N.E.: Sarkos a véleményem, és gyávaságnak gondolom, hogy adott esetben magamban tartsam. Bajom a buta magyar politikával van. Saját jó minták híján ez a társadalom addig izmozott, míg posztkommunista rendszert hozott létre. Nem Orbán Viktor szervezte meg Magyarországot, hanem a magyar nép alkotta meg magának Orbánt. Megint akartak maguknak egy Kádár Jánost, egy új apukát, mert még mindig nem szeretnék önállóan maguk intézni a dolgaikat. Remélem, hogy lassan kinőjük, és megjelenik egy új generáció, amelyik már a rendszerváltozás után szocializálódott, erőt tud felmutatni, és inkább egy békésebb, nem pedig egy csapataink harcban állnak jellegű álláspontot képvisel. Jobb szeretnék az unalmas Bajnai Gordon irányítása alatt élni. De a társadalom még nem tart ott, hogy egy kedves, intelligens belvárosi kultúrlény kelljen neki. Kellő karizma pedig nincs a baloldali horizonton.

HVG: Maga hová teszi le a garast?

N.E.: Soha semelyik oldal mellé. Ügyeket nézek és kontextusokat, értelemmel igyekszem viszonyulni az állam dolgaihoz, nem pedig vallásos fanatizmussal, ahogy nálunk szokás baloldalinak vagy jobboldalinak lenni. Épp ezért nincs is pártom, még várom a létrejöttét. Olyan emberekben bízom, akik meg tudják őrizni a szuverenitásukat, és elég régóta ugyanazt mondják. Hogy ne személyeket említsek, a liberálisnak tartott anyaszínházamat mondom. A Katona vezetése már akkor itt volt, amikor Aczél Györgyöt kellett szidni, de nem feküdtek le a hatalomnak. Nem tartottunk tisztikereszt-átadást a baloldali kormány alatt, akik szép lassan elzárták a pénzcsapot a nagy elvbarátság nevében, és most sem rugdosunk Orbán-bábut a színpadon. Viszont kortárs darabokkal reagálunk a romakérdésre, az elvándorlásra, és behozzuk Pintér Bélától A bajnokot, hadd lássa a közönség, hogy az orra elé tolt csilivili máz mögött rohad a hátsó kert.

HVG: Szerepelt operettben, énekelt Papagenót, színházban játszik, filmet forgat. Melyikben otthonos?

N.E.: Változó. Igyekszem újabb és újabb célokkal motiválni magam. Néha persze túlzásba is esem. Nemrég említettem egy zeneszerző barátomnak, hogy úgy megpróbálkoznék néhány Verdivel, és elmennék egy meghallgatásra. Lecsillapított, hogy inkább dalokkal, Schuberttel kezdjem. Azt, aki nem tud kottát olvasni, nem dolgozott nagyzenekarral, lehet jó a füle, biztos a bé-je és erős a hangja, de még rendesen instruálni sem lehet. A merjünk nagyot álmodni ellenében ható szavai, hogy „Ervin, ez egy szakma”, eléggé kijózanítottak. Egyébként nálam egy-egy erős élményhez kapcsolódik, hogy mikor, miben érzem magam komfortosan. Most úgy gondolom, hogy ha testhezálló a szerep, jó a rendező, kedvező a csillagok állása, akkor a világ legérdekesebb dolga filmet forgatni.