Bár Björk Facebookon közzétett bejegyzésében nem nevezte meg Lars von Triert, valójában teljesen egyértelmű volt, hogy rá gondol a "dán rendező" megnevezés alatt.
Björk azt állította, hogy a rendező visszaélt a hatalmával a Táncos a sötétben forgatása alatt. Például azzal, hogy amikor visszautasította a rendezőt, az megsértődött rá, és azzal büntette, hogy mindenkivel elhitette: a színésznővel nem lehet együtt dolgozni.
Lars von Trier a dán Jylannds Postennek reagált a vádakra. Szerinte nem az történt, amit Björk állít, és hozzátette, az énekesnő olyan kivételes színészi teljesítményt nyújtott, ami szinte példátlan rendezői karrierje során.
A rendező ennnél többet nem akart közölni az ügyről, a dán lap azonban producerét, Peter Aalbaek Jensent is megszólaltatta, aki már élesebben fogalmazott.
"Úgy emlékszem, inkább mi voltunk az áldozatok, Björk erősebb volt nálam, von Triernél és az egész produkciónál."
A Váratlan utazásban még gyerekként szereplő, később sikeres rendezővé váló Sarah Polley a New York Timesban mesélte el az esetet, amikor Harvey Weinstein irodájában járt. A filmes arról is beszélt, hogy híres színésznőkkel közösen készített volna egy vicces filmet a legrosszabb forgatási élményekről, ám közben egyértelművé vált, hogy ezek az anekdoták szinte mind zaklatásokról szólnak.
Lemerészkedett Európa tudatalattijába, aztán könyörtelenül belegázolt Amerika lelkiismeretébe, megcsinálta a tökéletes antimusicalt, legutóbb pedig a nimfomániát vesézte ki. Van, aki szerint kibírhatatlan rendező, a legtöbb színészével forgatás alatt és után is összeveszett, Cannes-ból pedig egyenesen kitiltották - de mindez kit érdekel, ha övé az elmúlt négy évtized legambiciózusabb filmes életműve?