Semjén szerint „Soros-féle szélsőliberális dolog”. De kik is azok a szabadkőművesek?

„Miért van egyáltalán ez a migráció? Alapvetően ennek a gyökéroka az, hogy évszázadokkal ezelőtt kezdődött a szabadkőművesség ihletettségéből, aminek aztán volt egy jakobinus verziója, egy bolsevik verziója, most ennek a sokadik leágazása ez a Soros-féle szélsőliberális dolog.” Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fejtette ezt ki néhány hete a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Az ellenségkereső összeesküvés-gyártás régi tételét ismételte el, más kérdés, mennyire támaszkodik ez valós történelmi tényekre.

A szabadkőműves szervezeteket, úgynevezett páholyokat a 18. század eleji megjelenésüktől kezdve folyamatosan támadják a kívülállók, de legalábbis gyanakodva tekintenek működésükre, ahogy általában ez a sorsa minden zárt, vagy egyenesen titokban működő csoportnak. (Az első páholy Nagy-Britanniában jött létre 1717-ben, Magyarországon Brassóban, 1749-ben kezdett működni az első szervezet.)

Pedig a páholyok célja a tiszta erkölcsi élet és – a felvilágosodás jegyében – a szellem, a felszabadítónak tartott tudás terjesztése, az elesetteken való önzetlen segítségnyújtás volt.

Ennek érdekében egy bonyolult, jól szervezett egyesületi struktúrát építettek fel, spirituális, titokzatoskodó külsőségekkel. Az elnevezés is egyfajta metafora volt: a szellemi építkezésre utalt, ahogy egyes közös tevékenységeikre használt „vakolás” kifejezés, vagy a kötény, körző és egyéb, „építkezésre” utaló szimbólumaik.

Közismert hogy Mozarttól Kossuth Lajosig a 18-19. század legnagyobbjai sorra beléptek a szervezetbe, gyakran uralkodók is. A szabadkőművesek soraiban a legkülönböző származású, felfogású, világnézetű és amúgy a páholyok tevékenységének célját eltérően értelmező tagok voltak a konzervatív jobbítóktól a szélsőséges radikálisokig. Ez számos konfliktushoz vezetett az ő köreikben, továbbá félreértésekhez és rágalmakhoz a kívülállók részéről.

Az egyik, 18. század végétől kialakuló előítélet szerint a szervezet vagyona mögött leginkább zsidók állnak, akik ezekkel az összegekkel befolyásolják a kormányzatokat, irányítják a politikát. Ehhez hasonlóan látta (vagy láttatta) a páholyokat sok összeesküvés-gyártó a jakobinus terror és bolsevik forradalmak (Szovjetunió és a Magyar Tanácsköztársaság) mögött is. Közelebbről megvizsgálva az eseményeket, valóban találunk páholytagokat e szélsőségesek között is, de ennek aligha lehetett meghatározó jelentősége, hiszen éppen a jakobinusok és bolsevikok voltak azok, akik hatalomra kerülve eltiporták a páholyokat.

Wikipedia Creative Commons / Leo Taxil

A francia forradalom kezdetén a szabadkőművesek nemcsak hogy szabadon működhettek, de az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata még hármas jelszavukat („szabadság, egyenlőség, testvériség”) is átvette. (E hármas jelszó szerepel különben a magyar 1848-as forradalom nevezetes március 15-i tizenkét pontja alatt is.)

Éppen a jakobinusok hatalomra kerülése után történt a fordulat: minden „gyanús”, ellenforradalminak tartott szervezetet, egyesületet betiltottak (az ún. gyanúsak törvénye, 1793. szeptember 17-én, a „prairiali törvény” 1794. június 10-én jelent meg), így a szabadkőműves páholyok sem működhettek tovább. Ezzel szemben éppen a forradalomban lenyakazott XVI. Lajos és megannyi mérsékelten progresszív személyiség, akik a jakobinusok céltáblái voltak, maguk is szabadkőművesként tevékenykedtek.

A kommunistáknak ugyanaz volt a viszonya a szabad szervezkedéshez, így ezen belül a „vakoláshoz” is, mint a jakobinusoknak. Bár a bolsevikká váló magyar baloldali radikálisok közül többen korábban maguk is szabadkőművesek voltak (Magyarországon 1919-ben 120 páholy működött), hatalomra kerülve egyik első dolguk volt a páholyélet felszámolása.

A Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsában hat népbiztos volt korábban páholytag, de semmi jel nem mutat arra, hogy meg akarták volna akadályozni azokat a rendeleteket, melyek már a proletárdiktatúra első hónapjában a szabadkőművesség működésének ellehetetlenítéséhez vezettek. Ilyen volt például Landler Jenő belügyi népbiztos X. sz. rendelete a lakóházak állami tulajdonba vételéről, illetve a 13. B. N. sz. rendelete az egyesületek működésének bejelentéséről. Ezek nyomán a kőművesek Podmaniczky utcában álló székházát lefoglalták, további, "az ellenforradalomnak fedőszervezetül szolgálható" működésüket megakadályozták.

Nem meglepő ezek után, hogy azok a szélsőjobboldali összeesküvés-gyártók is messze jártak a tényektől, akik az 1917-es orosz-bolsevik hatalomátvétel megszervezését írták a szabadkőművesek számlájára.

Az oroszországi proletárforradalom egyik legfőbb célja a korábbi tőkésosztály (burzsoázia) elpusztítása volt, annak minden szervezetével, megnyilvánulásaival együtt. Márpedig a szabadkőművességben joggal láttak elsősorban polgári intézményt. A legtöbb civil szervezetet betiltották, tagjait üldözni kezdték, így 1922-ben sorra kerültek a szabadkőművesek is.

A Szovjetunióban a páholyélet csak Mihail Gorbacsov pártfőtitkár 1985-ös hatalomra kerülése után vált újra szabaddá.

A szerző az óbudai múzeum muzeológusa.