„Amennyiben közös határaink vannak százados ellenségeinkkel, a tartós béke érdekében kötelességünk, hogy amennyire csak lehet, nekik kedvezőtlen stratégiai határaik legyenek” – ez volt a vezérfonala Tomas Garrigue Masaryk cseh államférfi politikai gondolkodásának, miután rájött, hogy lehetőség adódott a csehszlovák állam megteremtésére. A nyolcvan éve elhunyt Masaryk az első világháború előtt az Osztrák–Magyar Monarchia egyik progresszív politikusának számított, akinek liberális, sőt szocialista kötődései is voltak, 1914 után viszont a közép-európai kisállami nacionalizmus egyik meghatározó képviselője lett.
Masaryk és Benes 1914-ben rövid két hónap alatt kidolgozta az önálló csehszlovák állam megalapítását szolgáló érveket. Ezek egyike az volt, hogy a csehek és a szlovákok tulajdonképpen egy nemzet, ezért közös országba kell tartozniuk. Nem tudtak viszont azonos alapot találni a területi követelések alátámasztására. Csehországra történeti alapon tartottak igényt. Bohémia egykori területét szerették volna megszerezni, tekintet nélkül arra, hogy a XX. század elején annak nagy részén már németek éltek. A közel ezer éve Magyarországhoz tartozó Felvidékre azonban ezen az alapon nem támaszthattak igényt, ezért ott a szlovák többségre hivatkoztak. Miközben Masaryk és a cseh politikusok a szlovákságra úgy tekintettek, mint a csehek elfajzott változatára. Ez a lenézés egyenes út volt a sok évtizeddel későbbi, 1993-as szétváláshoz, az önálló szlovák állam megteremtéséhez.
A Trianon előtti években felmerült az is, hogy a csehszlovák-magyar határt Vácot és Miskolcot is bekebelezve sokkal délebbre húzzák meg, ráadásul Nyugat-Magyarország egy részét elcsatolva össze szerették volna kötni Csehszlovákiát a délszlávokkal.
Később, a határok átszabása után immár köztársasági elnökként próbált belátó lenni Masaryk a magyarokkal szemben. Kifejtette, hogy „nemcsak megértem a magyarokat, hanem együtt is érzek velük. Teljesen érthető, hogy fáj – igen, ismétlem, fáj nekik –, hogy történelmi nevezetességű, ezeréves hazájuk összeomlott.” Hozzátette azonban, hogy ebbe „bele kell nyugodniuk, a mai helyzethez kell alkalmazkodniuk, ha ebben az államban akarnak élni”.
Érdekesség, hogy amikor tisztelője, Jászi Oszkár megkérdezte tőle, „ha Ön magyar államférfi volna, mit tenne ebben az esetben”, Masaryk így válaszolt: „először is őszintén harcolnék a magyarok nemzeti autonómiájáért Csehszlovákiában. Másodszor pedig azon határterületek Magyarországhoz való visszacsatolását szorgalmaznám, ahol a magyarok összefüggő, homogén többséget alkotnak...”
Masaryk életútjáról, ideológiai kacskaingóiról és a magyarokhoz fűződő viszonyairól az e heti HVG-ben olvashat bővebben.
hvg
