Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Százezreket várnak Párizs utcáira, hogy elköszönjenek Johnny Hallyday-től.
A héten 74 éves korában meghalt Johnny Hallyday rengeteget jelentett a franciáknak, akik most mindent megtesznek, hogy méltóképpen búcsúztassák az énekest. Hallyday koporsóját a Champs-Elysees-n fogják végig vinni, ahová több százezer embert várnak. A búcsúztatáson jelen lesz Emmanuel Macron francia elnök is. Az egyházi búcsúztatót a párizsi Madeleine templomban tartják. A francia nemzeti televízió és rádió napok óta külön programokkal tiszteleg Hallyday előtt. Pénteken az Eiffel-torony különleges kivilágítást és egy Merci Johnny feliratot kapott.
A francia Elvisként is emlegetett Hallyday – eredeti nevén Jean-Philippe Smet – 74 éves korában halt meg, egy ideje rákkal küszködött. Pályafutása az 1960-as években kezdődött, a francia szórakoztatóipar egyik legnagyobbjaként tartották számon.
Az énekes, aki meghonosította a rock and rollt Franciaországban, több mint 50 éves pályafutása alatt több mint 110 millió lemezt adott el.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.