50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A könyvkiadók felvetették, hogy Esterházy Péter születésnapján ünnepeljék a magyar próza napját, az Írószövetség kitalált valami egészen mást.
Április 14-én, Esterházy Péter születésnapján kellene megünnepelni a magyar próza napját – ezzel az ötlettel állt elő a tavalyi könyvhéten a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése. Az elképzelésük az volt, hogy miután április 11-én tartjuk a magyar költészet napját, három nappal később a prózát is ünnepelni lehetne.
A 444 írta most meg: a kormányhoz közel álló Magyar Írószövetség úgy döntött, valóban lesz ünnepnap, de nem április 14-e, hanem február 18-a, Jókai Mór születésének napja lesz a dátum. Az ötlet mellé állt a Magyar Művészeti Akadémia is. Esterházy Péter régen tagja volt a Magyar Írószövetségnek, de 2004-ben kilépett.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
Egy Givenchy ruha volt a sztár.