Tisztázta magát az adóelkerülés vádjai alól és visszafizette adótartozását Izland büszkesége
A Sigur Rós körülbelül 5,7 millió font értékű ingó és ingatlan vagyonát fagyasztották be.
Németh Róbert
Az izlandi adóhatóságok az után kezdetek el vizsgálódni a háromtagú izlandi poszt-rock zenekar, az ország egyik legismertebb "kulturális exportterméke" adóügyei után, hogy kiderült, 2010 és 2014 közötti adóbevallásaik nincsenek rendben, írja az NME.
Erről szól a zenekar által kiadott nyilatkozat is, mely szerint a zenészek, akik adóügyeit korábban az izlandi PricewaterhouseCoopers később a Ryni Edurskodun intézte, jóhiszeműek voltak, s ami a vizsgált időszakot illeti, úgy gondolták, az általuk megbízott szakemberek megfelelően intézték adóügyeiket.
A közlemény szerint az együttes 2014 végén értesült arról, hogy a korábbi négy év adóbefizetései nincsenek rendben, és, hogy a vizsgálatot végző SRS (Skattrannsóknarstjóri ríkisins) megkeresése meglepetésként érte a zenekar tagjait. Azt is leírják, hogy 2015-ben megkezdték adóügyeik rendbetételét.
Az SRS időközben a zenekar tagjainak 800 millió izlandi korona (körülbelül 5,7 millió font) értékű vagyonát fagyasztotta be - 13 ingatlant, két motorkerékpárt, két autót, hat bankszámlát, és két céges részesedést.
A zenekar - mely e pillanatban már rendezte adóügyeit - azt írja, hogy, főleg azért mert az első pillanattól teljes egészében együttműködtek a hatóságokkal, jobban örültek volna, ha azok nem nyúlnak ennyire kemény eszközökhöz, mármint olyanokhoz, mint vagyonuk teljes befagyasztása.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.