Alföldi: Én maradok, amíg tudok tovább dolgozni

Interjút adott a francia Mediapart internetes oldalnak Alföldi Róbert színész-rendező, akit a lap az egyik utolsó nagy magyar művésznek nevez, aki nyilvánosan szembeszállt a hatalommal. Az interjúban felidézték, hogy 2013-ban nem hosszabbították meg a szerződését a Nemzeti Színház élén, és hogy az azóta eltelt években a kulturális intézmények élére az Orbán-kormányok a saját kádereiket ültették, még a kisebb színházakban is.

Alföldi azt mondta, hogy bár sokan azzal vádolják, hogy politikai színházat csinál, ő nem így látja a saját munkáját, szerinte a darabjaiban társadalmi kérdéseket vet fel, amelyek függetlenek a pártpolitikától, de az igaz, hogy ezt a munkát nem igazán értékelik a hatóságok. "Nem szeretik, hogy kérdéseket teszünk fel. Ezért is mozdítottak el" – mondta.

Alföldi beszélt a darabjairól is, elmondta, hogy a most júniusban az Átriumban bemutatott Chicago nem egy klasszikus feldolgozása a musicalnek, ő inkább úgy látja a történetet, hogy mindenki sikerre vágyik, de nem tudják, hogy ezt hogyan érjék el, ezért a darab valójában az elveszett illúziókról szól. A tavaly színre vitt A félelem megeszi a lelket című darabban az érdekelte a leginkább, hogy az eredeti Fassbinder-film az 1974-es német társadalomra reflektál, amely akkor még nem tudott mit kezdeni egy más kultúrával, de negyven év elteltével elfogadóbbá váltak. Hozzátette, a mai magyar társadalom a hatalom hathatós közreműködésével egyre inkább a "másik" elleni gyűlölet felé tolódik el, de mint mondta, a darab egy marokkói bevándorló szemszögét mutatja be, ezzel pedig lehetőséget biztosít a vele való kapcsolatteremtésre.

Ami nagyon nehéz helyzetbe hoz, az az, hogy anélkül hogy akartam volna, belecsúsztam egy ellenálló szerepbe. Akármit csinálok, annak nagy a visszhangja. Most sok energiámat veszi el, hogy a munkámra tudjak koncentrálni.

– mondta a színész-rendező, aki a külföldre költöző Schilling Árpád példájára reagálva azt mondta, számára fontos, hogy maradjon, de a környezetében naponta merül fel a kivándorlás gondolata.

Én maradok, mert azt gondolom, hogy csak itt, a hazámban tudom átérezni, hogy mi történik a világban. Itt érzem az életet, és máshol nem érezném ugyanígy, ha külföldinek számítanék. Amíg tovább tudok dolgozni, addig maradok.

Hozzátette, szerinte szomorú, hogy a szakma elengedte Schillinget, azt kellett volna mondani neki, hogy ne menjen el, de senkinek nem volt semmilyen érve arra, hogy itt tartsák.

Arra, hogy súlyosbodni fog-e a helyzet Orbán sorozatban harmadik választási győzelmével, Alföldi azt mondta, ez egészen biztos, akkor is, ha csak pénzügyileg. Mint mondta, már most a kulturális szféra központosításához asszisztálnak, és emiatt eltűnhetnek a független alkotóműhelyek. "Ez összefügg azzal a fenyegetéssel, amit Orbán Viktor ígért a választási kampányában: ha nem rájuk szavazol, akkor számíthatsz arra, hogy lesújt a bosszúja."

Arra a kérdésre viszont, hogy van-e még közönsége a színháznak Magyarországon, a rendező pozitív választ adott, mint mondta, vannak darabjai, amiket négy éve játszanak, de hozzátette, Budapest azért nagyon más, mint az ország többi része, és nem nagy színházakban játsszák a darabjait, inkább 80-100 fős közönség előtt.

Igazából úgy érzem, mintha nyomás alatt lennénk egy kuktában, mint a kommunizmus idején: vannak dolgok, amiket nem mondhatunk ki nyilvánosan, de azért érezzük a közösséget, a szolidaritást azok között az emberek között, akik nem támogatják azt az irányt, amerre Orbán viszi az országot. Azok a helyek, amelyek nem függnek a hatalomtól, pedig közvetlenül fogalmazzák meg a dolgokat. Ebben az értelemben a színháznak felelőssége van.