szerző:
hvg.hu

Fájdalmas posztban vett búcsút zenésztársától Majka. A rapper azt írta, nem tudta már tovább fedezni a barátját, akinek az élete öt éve a drogokról és a hazugságokról szólt.

Szerda esti, közös koncertjükön jelentette be Majka, hogy nem dolgozik többé Curtisszel. Az Index akkor azt írta, a háttérben utóbbi drogproblémái állnak. A fellépés után Majka – azaz Majoros Péter – a Facebook-oldalán tett közzé egy hosszú bejegyzést, amelyben bővebb magyarázatot ad arra, miért válnak el az útjaik Széki Attilával. Azt írta, elvesztette az egyik legjobb barátját, társát, sőt családtagját. "Elvette tőlem az a dolog, amit mindennél jobban utálok ezen a földön… a kábítószer!!"

Majka úgy fogalmazott, nem tudja már tovább fedezni Curtist, aki, ha nem akar meggyógyulni, akkor nem is fog. "5 éve arról szól a kapcsolatunk, hogy próbálok szép szóval, veszekedéssel, néha már majdnem tettlegességgel, értelmi és érzelmi zsarolással, sírással vagy nevetéssel hatni rá. De be kell lássam, nem megy..."

A rapper szerint együtt olyanok voltak, mint két csibész gyerek, "akik az imádott lakótelepről feljutottak a felhőkarcolók tetejére, és most ott randalíroznak, ahol és ahova senki nem várta őket!!! Csak közben történt valami, ami úgy néz ki, hatalmasabb erő, mint minden együtt megélt jó!"

Azt írta, bár orvostól orvosig kísérte a barátját, de semmi sem változott. "Ha külföldön voltunk, akkor ott is megtalálta a módját hogyan verjen át, rázzon le csak azért, hogy be tudjon szívni. Mindig volt egy két nagyon jó barát, aki az első sorból nézte végig, ahogy tönkreteszi magát!"

Majka posztja szerit társa drogproblémái öt éve kezdődtek, és három évvel ezelőtt már a fellépéseikre, a közös munkájukra, a zenéjükre is hatással voltak.

"19 család eszik abból a kenyérből, amit mi az asztalra teszünk. Ezt nem kockáztathatom tovább. 2 hónapja, egy általa az utolsó pillanatban lemondott buli után adtam egy utolsó ultimátumot, és próbáltam megint segítséget szerezni hátha sikerülni fog. Elküldtem a legjobb magyar professzorhoz, aki ilyen, sőt keményebb drogosokkal foglalkozik. Nem sikerült. Azt hiszem egyszer ment el hozzá..." – írta.

"Mindig keresztülvittem az igazam, és mindig megálltam a helyem a világban. Most is ezt fogom tenni! Túl vagyok életem legnehezebb időszakán, megoldottam. Ezt is meg fogom!! A szívem megszakad, de nincs több fegyver a kezemben, hogy megoldjam ezt a problémát!"

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!