szerző:
hvg.hu

Festményekkel igyekszik kifejezni Kulka János azokat a gondolatait, amelyeket 2016-ban elszenvedett stroke-ja miatt nem tud szóban kifejezni.

Augusztus elején az ATV-nek adta első televíziós interjúját Kulka János azután, hogy 2016 áprilisában stroke-ot kapott. A színművész most újra megszólalt, ő és orvosa, Varga Sarolta klinikai logopédus az RTL Klub Portré című műsorában beszélt az állapotáról.

Kulka arról beszélt, hogy minden nap küzdelem számára. "A gondolatok megvannak itt, de megállnak itt" – mondta az interjú egy pontján a fejére, majd a szájára mutatva. Orvosa elmondta: a színész éppen ezért festményekkel próbálja megmutatni mindazt, amit szavakkal csak nehezen, írásban pedig egyáltalán nem tud közölni. Az ilyen betegek – magyarázta Varga – tudatában vannak a körülöttük zajló történéseknek, ám kifejezni nem mindig képesek magukat.

A színész a stroke után főzni is elfelejtett, egyszerűbb ételeket azonban ma már képes elkészíteni, s maga is vásárol be.

Bár a beszéd továbbra is nehéz számára – gyakran toldalékok nélkül mondja ki a szavakat –, így a színpadra egyelőre nem tud visszatérni, Ujj Mészáros Károly filmjében szívesen vállalt szerepet. "Néma szerep, haldoklom, csodálatos!" – mondta.

Kulka szeretné felhívni a figyelmet a stroke-ra és következményeire, ezért terapeutája segítségével alapítványt készül létrehozni, amely a hozzá hasonló, afáziás betegek gyógyításában segédkezne.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Kult

Kulka János először beszélt hatalmas küzdelméről

A színész két éve kapott súlyos sztrókot, ami miatt sokáig meg sem tudott szólalni. A betegsége óta most először a Klubrádióban beszélt, és megküzdött minden szóért. A műsor vendége volt Kulka János logopédusa, Varga Sarolta is.