Az előadás témájául a beszláni iskolai túszdrámát választotta, pedig időben és térben is találhatott volna közelebbi terrorcselekményt. „A terrortámadás szeptember 1-jén, a tanévnyitó napján történt, ez az időpont mindannyiunk számára fontos. Ráadásul az iskola szigorú szabályok szerint működik, ezért különösen felkavaró látni, ahogy hirtelen minden káoszba fullad. A tízéves évforduló kapcsán, 2014-ben újra feltűnt a történet a hírekben, így került nekem is a látóterembe” – mondta Carly Wijs a HVG hetilapnak adott interjúban.

Azt meséli, a nyolcéves fia látta a híradóban a hírt a kenyai bevásárlóközpontban történt terrortámadásról, és mesélt róla. Akkor kezdett el azon gondolkozni, hogy hasonló tragédiát hogyan lehetne feldolgozni gyerekeknek, fogyasztható változatban, hiszen találkoznak a külvilág eseményeivel, nem védhetjük meg őket ezektől az olykor igen kellemetlen történetektől. Wijs szerint nehéz volt meggyőzni a színházakat, hogy egyáltalán műsorra tűzzék az előadást, a szülőket pedig, hogy hozzák el a gyerekeiket egy terrorizmusról szóló színdarabra, de ahogy elkezdték játszani, nagyon jó visszajelzéseket kaptak.

Szerinte azért fontos az éles szétválasztás, amit a cím, a Mi és ők is sugall, mert hajlamosak vagyunk ellentétpárokban gondolkozni.

„Erőfeszítésre, kíváncsiságra, bátorságra van szükség ahhoz, hogy az ismeretlen területére belépjünk. A globalizált világban naponta találkozunk „a másikkal”. Azoknak, akik kíváncsiak és akiket mások inspirálnak, ez szerethető világ, másoknak viszont kevésbé. Nehéz úgy beszélni a menekültügyről, ha valaki soha nem találkozott menekültekkel.

Persze megértem a félelmet és a bizonytalanságot, de az egyetlen módja, hogy a másik nézőpontját megismerhessük, ha belépünk az ő világába.

Az empátia a legfontosabb. Amikor Hollandiába elért az első menekülthullám, vidéki, elhagyatott területeken hoztak létre táborokat, hogy mindenkitől a lehető legtávolabb tartsák az „idegeneket”, és ezzel elkerüljék az esetleges konfliktusokat. Belgiumban ennek az ellenkezője történt: Brüsszel belvárosában az egyik épület ötödik emeletét nyitották meg, ott jelentkezhettek a menekültek. Heteken át kígyóztak a sorok az épület előtt, a családok a közeli parkban, sátrakban telepedtek le, amíg sorra kerültek. Így mindenki találkozott velük nap mint nap. A brüsszeliek ételt vittek nekik, beszélgettek velük, hiszen nem a lányok megerőszakolására készülő menekülteket láttak, hanem gyerekeket és családokat, akik kényszerből hagyták el az otthonukat."

A teljes interjút elolvashatja a friss HVG hetilapban!

HVG