Leváltják a Színművészeti kancellárját, katonatiszt kerül a helyére

Vonderviszt Lajos helyét Szarka Gábor veszi át.

  • hvg.hu hvg.hu
Leváltják a Színművészeti kancellárját, katonatiszt kerül a helyére

Távozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárja az intézmény működtetését átvett alapítvány kuratóriumának kezdeményezésére – értesült a hvg.hu egyetemi forrásokból. Úgy tudjuk, hogy Vonderviszt Lajos helyére a honvédelmi miniszter korábbi kabinetfőnöke, Szarka Gábor ezredes kerül.

Vonderviszt 2015-ben került az SZFE-re, akkor vette át az intézmény gazdasági irányítását, a megbízatását pedig 2017-ben három évre meghosszabbították. A 444.hu emlékeztetett: a kancellár az egyetem erőltetett tempójú alapítványi formába alakítása során mind az egyetem oktatói és hallgatói, mind a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium felé tett gesztusokat.

A lap úgy tudja, hogy Vidnyánszky kedden reggel behívatta és közölte vele, hogy közös megegyezéssel távozik, egyben bemutatta neki az utódját.

Szarka Gábor az életrajza szerint gépesített lövésztisztként és harcjáró üzemeltető üzemmérnökként végzett a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, később biztonság- és védelempolitikai diplomát, majd jogi szakvizsgát szerzett. Ezredessé 2010-ben léptették elő, abban az évben lett Hende Csaba akkori honvédelmi miniszter kabinetfőnöke, miniszteri biztosa. Három évvel később véderő-, katonai és légügyi attasé volt Magyarország párizsi nagykövetségén, majd a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese és stratégiai igazgatója lett. Tavaly nevezték ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusáért felelős főigazgatójának.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.