Travis Scottot perelné az Astraworld fesztivál egyik sérültje

Manuel Souza ügyvédje szerint számítani lehetett a tragédiára, és megtudták volna azt előzni.

  • hvg.hu hvg.hu
Travis Scottot perelné az Astraworld fesztivál egyik sérültje

Keresetet nyújtott be egy, az Astroworld fesztivál tömeges balesete során megsérült houstoni lakos, és egymillió dolláros kártérítést követelt Travis Scotttól és kiadójától, valamint a fesztivál szervezőitől  közölte az Insider.

Manuel Souza ügyvédje elmondta, hogy szerinte megjósolható és megelőzhető lett volna a tragédia. A kereset szerint a vádlottakat csak a pénz érdekelte, és nem törődtek a koncertlátogatók egészségével és biztonságával, és erőszakra buzdították a fesztiálozókat, akik közül nyolcan életüket vesztették.

Steve Kherkher azzal érvelt, hogy a résztvevők rendkívüli sérülésveszélynek voltak kitéve, amikor áttörték a biztonsági kaput. Az ügyvéd szerint nem kontrollálták a tömeget, az emberek számára nem volt elég víz, és a menekülési útvonalakat sem ismertették számukra.

A kereset szerint a koncertet akkor sem állították le, amikor a mentők már a helyszínen voltak, és elkezdték ellátni a sérülteket.

Manuel Souza a szervezőke hanyagsággal vádolja, és legalább egymillió dolláros kártérítést követel.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, legalább nyolcan meghaltak és több százan megsérültek a Texas államban rendezett Astroworld nevű zenei fesztiválon kitört pánik nyomán.

A nagyjából 50 ezres tömegben többeket agyontapostak, amikor Travis Scott fellépése közben a közönség a színpad felé nyomult. A BBC beszámolója szerint szívmegállás miatt tizenegy embert vittek kórházba, közülük nyolc életét nem sikerült megmenteni.

Szintén a brit csatorna írt arról, hogy egyes vádak szerint a résztvevőket bedrogozhatták a fesztiválon, a biztonsági őr is kaphatott, őt újra is kellett éleszteni.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.