Mucsi Zoltán két percen belül megszerzi bármelyik színész számát, de esélyt nem lát arra, hogy az álláspontjaik közeledjenek
A Kapaként is ismert színész Gulyás Márton vendége volt a Partizánnál.
hvg.hu
Nincs idegrendszere a politikával foglalkozni – derült ki Mucsi Zoltán színészről a Péntek esti Partizánban, amit az Index szemlézett. Mucsi elmondta, hogy ő nem az a típus, aki elsőként áll ki ügyek mellett, azonban amikor szükségét érzi, elmondja, amit gondol.
Mint mondta, elkeseríti a színész szakmában és az országban egyaránt tapasztalható kettősség. „Nem látom a közeledési pontot. „Szerintem a szakmából kevés olyan ember van, akinek a telefonszámát nem tudnám két percen belül megszerezni, de az, hogy a mi álláspontjaink közelítsenek vagy egybeforrjanak, jelen pillanatban – és ez lehet, hogy tragikus - reménytelennek látom” -jelentette ki.
Az interjúból az is kiderült, hogy Mucsi másképp látja a magyar vidéket, mint ahogy azokat Tóth Gabi videóklipjeiben szokta ábrázolni. Azt mondta, a változás akkor reális, ha az emberek hajlandók szembenézni a problémával, nem romantizálják a saját helyzetüket. Kiemelte a nemzeti konzultációt példaként, amiben szerinte olyan nagyságrendű kérdések vannak, minthogy „mit szeretne, hogy szívlapáttal arcon csapják, vagy hogy emelkedjen a nyugdíj?”.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.