Meghalt Alexander Brody a magyar irodalmi és tudományos élet mecénása, író, üzlet és reklámszakember – írta meg a család közlésére hivatkozva a 24.hu.
Bródy Sándor 15 éves korában jutott el Amerikába, ahol felvette az Alexander Brody nevet, majd a Princetonon diplomázott és egy reklámcégnél, a Young and Rubicamnél vállalt munkát. Brody harmincnégy év alatt a cég nemzetközi igazgatói posztjáig jutott. Büszke volt arra, hogy együtt ebédelhetett Neumann Jánossal, Albert Einsteinnel és Greta Garbóval is.
Világpolgár, világcégek vezetője, világhírű tudósok, politikusok és művészek közt forgott, 1948 után a rendszerváltáskor egykori hazájában is aktivizálta magát. Alexander Brodyval, Bródy Sándor unokájával a HVG 1989 márciusában készített portréinterjút. Ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.
Hazatérését követően megalapította a Bródy Sándor-díjat, illetve társalapítója volt a Bolyai János alkotói díjnak is.