"Annyit kértem, hogy csak svéd pornót nem szeretnék rendezni, de bármi más jöhet" – Antal Nimród a Stranger Things rendezéséről
Iszonyú nehéz Hollywoodban kívülről érkező filmesként megkapaszkodni, és a már több mint tíz éve újra kint élő Antal Nimród is majdnem feladta, amikor az utolsó pillanatban felkérték a Netflix-sorozat két epizódjának a megrendezésére. A sorsról, ami végül rámosolygott, a forgatásról, a dolgok elengedéséről és Liam Neesonről is beszélgettünk a Los Angelesben élő rendezővel.
hvg.hu: A Stranger Things legutóbbi, harmadik évada minden idők ötödik legnézettebb Netflix-sorozata lett, és ennek a világsikerű produkciónak a folytatásához adta most ön is a nevét: a májusban debütáló negyedik évadból két részt is rendezhetett. Hogy találta meg a lehetőség?
Antal Nimród: Emlékszem, éppen itthon forgattuk A Viszkist, amikor ajánlották nekem a Stranger Thingst. Akkor én még a sorozatot nem ismertem, de tudtam, hogy a Duffer testvérek készítették, és nagyon büszke voltam rájuk, mert néhány évvel korábban volt szerencsém megismerkedni velük a Wayward Pines forgatásán.
Ők két olyan ember, akik megérdemlik a sikert. Az amerikai filmiparban általában az a legnagyobb kérdés, hogy miként lehet használni a rendszert, átmászni, beépülni, hogy aztán a saját projektjeidet megvalósíthasd. Én már több mint egy évtizede harcolok, hogy egy saját filmet megpróbáljak összehozni, és nekem még nem sikerült. A Duffer testvérek is nagyon akartak saját sztorikat mesélni, ezért teljesen meg voltam hatódva, mikor láttam a sikerüket. A Stranger Thingsnek aztán akkora rajongójává váltam, hogy még a DVD-ket is megvásároltam.
Pár évvel ezelőtt azonban volt egy furcsa időszakom: a tárgyainknak a nagy részét vagy elajándékoztuk vagy eladtuk. Pont a DVD-k kerültek sorra, azon gondolkodtam, hogy megőrizzem-e azokat, vagy sem. Aztán hirtelen annyira egyértelmű volt, hogy nem szabad ezeket kidobni. Visszatettem a DVD-ket a polcra, és pár napra rá kaptam egy hívást, hogy érdekelne-e a negyedik évad.
hvg.hu: Lehet, hogy éppen a Stranger Things lesz az az ugródeszka, ami Amerikában is eljuttatja az első, saját könyvén alapuló filmjének a megrendezéséig…
A. N.: Nagyon sokáig ostoroztam magam az elutasítások miatt. Kitaláltam, hogy én ugyanúgy, mint otthon a Kontrollt, Amerikában is majd magam írom és rendezem a saját könyveimet. De visszautasítottak, miközben a forgatókönyveket imádták. A csalódások eleinte az értetlenségből fakadtak. Nem vagyok elég jó? – kérdeztem magamtól. Hiszen fel vagyok készülve, alázatos vagyok, normálisan bánok az emberekkel. Elbuktam pár munkát, és azt éreztem: lehet, hogy ennyi volt. Hiszen gyakran lehet hallani ilyesmiről, hogy a filmkészítőket felemészti a rendszer. Volt bennem egy félelem, hogy akkor most itt a vége.
Bekerültem egy egészségtelen spirálba. Azt vettem észre, hogy minél jobban megmakacsoltam magam, és minél erősebb volt bennem a kérdés, hogy „de miért nem én?”, minél inkább felbukkant az ego, annál távolabb kerültem a céljaimtól. Nagyon érdekes dolog azonban a megadás, angolul surrender.
Katonai értelemben nem lehet annál mélyebbre süllyedni, mint amikor megadod magad, ugyanakkor a hétköznapi életben a megadás talán az egyik legszebb dolog, amit tehetünk. Az elengedés.
Emlékszem, amikor a legmélyebb ponton voltam, elengedtem az egót, és megkértem az életet, hogy csak hadd tartsam el a családom. Mert szegények, nem ők választották ezt az életet, ez az én döntésem volt, nehogy már ők fizessenek érte. És mikor már teljesen feladtam az egészet, és annyit kértem, hogy csak svéd pornót nem szeretnék rendezni, de bármi más jöhet, szép lassan, egymás után három munka jött össze, és ezek közül volt az egyik a Stranger Things.
hvg.hu: A sorozat forgatását megakasztotta a világjárvány. Nem érezte intő jelnek, hogy nagy nehezen kap egy jó munkát, de azt is le kell fújni a pandémia miatt? Mintha a sors mégis ön ellen játszott volna.
A. N.: Matt és Ross Duffer 2019-ben kértek fel a rendezésre. 2020 februárjában elmentem Atlantába, kezdtem előgyártani, majd behívott a producer, hogy szeretne velem beszélni. Magamban rögtön azt gondoltam, hogy „baszd meg, hát még csak most kezdtem el dolgozni, máris ki vagyok rúgva?” A producer arcán aggodalom látszott, és természetesen a kisebbségi komplexusom miatt mindjárt magamra is vettem a dolgot. Kiderült, hogy valójában azt akarta bejelenteni, hogy a pandémia miatt két hétre leáll minden. Aztán a leállásból végül is hat hónap lett, de ez az idő hatalmas ajándék volt a számomra, mert úgy tudtam felkészülni arra a két epizódra, ahogy talán soha nem adatik meg egy filmkészítőnek sem. Mire megérkeztem a forgatásra, már több száz oldal storyboardot megrajzoltam, minden jelenetet kívül-belül tudtam, tudtam, hogy a karakterek miért döntenek úgy, ahogy, miért lépnek balra, mikor jobbra kéne lépni.
hvg.hu: Nem nehéz egy már jól bejáratott sorozatra rácsatlakozni rendezőként? Főként a negyedik évad környékén, amikor már egyre nehezebb emelni a tétet, hogy ne fáradjon ki a sorozat.
A. N.: Nem, mert én elsősorban rajongóként érkeztem. Ha valaki alázattal és szenvedéllyel érkezik, az általában jó eredményeket hoz, de valóban: én is nagyon kevés olyan sorozatot tudok mondani, ahol ugyanolyan jó volt a lezárás, mint a kezdés. Hirtelen a Breaking Bad jut eszembe. Hullámvölgyekkel ugyan, de a nagy képet nézve mégis az elsőtől az utolsó epizódig, végig hozta a szintet. Ezzel szemben a Trónok harcánál az utolsó pár epizódban eléggé csalódtak a rajongók. Bízom abban, hogy mi egy „Breaking Bad-irányt” képviselünk.
hvg.hu: A Stranger Things kamaszkorú szereplői ma már akkora sztároknak számítanak, mint amekkorák a Harry Potter-filmek egykori gyerekszereplői voltak. Milyen volt velük dolgozni?
A. N.: A mi szakmánk olyan, hogy abból nagyon csúnya helyzet alakulhat, ha az egók elszabadulnak. Láthattuk az Oscar-gálán: olykor az ego akkora, hogy a realitással nincsen már kapcsolat. Ezért mikor olyan színészekkel találkozom, akik már nagy sikereket értek el, bennem mindig van egy aggodalom, hogy sok energiát kell majd belefektetni abba, hogy normális mederben haladjon a forgatás. A Stranger Things szereplői bárhova mennek a világban, Bangkokban, Budapesten éppúgy felismerik őket, mint Brooklynban. Ehhez képest nagyon kellemeset csalódtam bennük az alázatuk, az odaadásuk, a fókuszáltságuk, a kedvességük miatt. Mindegyikük ráadásul iszonyú profi is. Amit gyakran a beképzelt filmrendezők elfelejtenek, hogy igazán te csak annyira vagy jó, mint azok az emberek, akik körülvesznek téged.
hvg.hu: A Duffer testvérek azt nyilatkozták, hogy a 4. évad volt a legnehezebb a technikai megvalósítást tekintve. Milyen kihívásokkal kellett megbirkóznia?
A. N.: Ez egy nagyon fizikális évad, több mint egy hétig például csak víz alatt forgattunk. Winonával (Winona Ryder – a szerk.) pedig felvettünk egy, az Indiana Jonesba is beillő jelenetet. Nagyon látványos évad lesz, garantálom, hogy az emberek nagyon fogják szeretni ezt a világot.
hvg.hu: Van egy érdekes visszatérő motívum a filmművészetében: a párhuzamos világok motívuma. A Stranger Thingsben a szereplőkre leselkedő veszélyt a Tótágas jelenti, ami egy parallel, a felszín alatt sötét erőket mozgató univerzum, de a Kontrollban is a föld alatti helyszín a kinti világnak egy nyersebb, kegyetlenebb leképeződése volt.
A. N.: Így van, de a zártság is egy visszatérő motívum nálam. Most csináltunk egy filmet, a Retributiont Liam Neesonnel, ami lényegében egyetlen autóban játszódik. Zárt térben az ember olyan dolgokra hiperfókuszál, amiket talán egy tágabb világban észre sem venne. Minden hangnak, kelléknek, fénynek nagyobb a jelentősége, jobban összpontosít az ember ezekre a finomságokra nemcsak készítőként, de nézőként is.
hvg.hu: Milyen volt Liam Neesonnel forgatni?
A Retribution thrillert tavaly nyáron forgattuk Berlinben, most fejezzük be a vágást. Liam Neesonnel olyan dolgozni, hogy már a legelső felvételnél nincs egy szavam se, egy büdös mukkot nem tudok megszólalni, mert tökéletes az alakítása. Sőt, még beépít valami olyasmit is, amire nem számítok. És egy iszonyú aranyos ember is mindenekfölött. Nekem ez nagyon sokat számít. Ennél a szintnél a tehetség már adott kell hogy legyen, de az nem magától értetődő, hogy megmaradsz embernek is.
hvg.hu: Visszatérve arra, hogy már majdnem feladta a Stranger Things forgatása előtt az amerikai életet: nem szólt a kint maradás mellett az is, hogy ha hazajönne Magyarországra, akkor el kéne ismerni, hogy ez a bő tíz év kudarc volt? Hogy kiment és nem sikerült.
A. N.: Érdekes, hogy Magyarországon rendre felmerül ez a kérdés. Hogy mi lesz, ha haza kell menni szégyenkezve? Mindig is furcsálltam ezt a gondolatot. Egyrészt, ettől nem félek, mert azért már letettem eleget az asztalra. Másrészt ebben a kérdésben tetten érhető egy kulturális különbség is. Egy német barátom azt mondta például, hogy a német inkább meg sem próbálja a kinti karriert, mert a kudarc, a bukás iszonyú szégyen.
Ezzel szemben Amerikában, ha nem sikerül valami, az nem feltétlenül egy sötét pecsét, ami rá van ragasztva az ember homlokára.
Én mindennap hibázok, és minden nap fogok hülyeségeket csinálni. Ugyanakkor nem az a kérdés, hogy fogsz-e hibázni, hanem az, hogy mikor és hogyan reagálsz rá. Charles Bukowskinak van egy jó mondata, miszerint mindig lesz tűz, a kérdés az, hogy miként sétálsz át rajta.
hvg.hu: Mennyire érzi otthonának Los Angelest, milyen a kinti élet?
A. N.: Az én életem itt egyáltalán nem olyan, mint amilyet elképzelnek otthon. Mikor van munkám, akkor nyilván nagyon jó minden, de azért többször van olyan, hogy fél évig, egy évig nem dolgozom, és akkor persze, össze kell húzni a nadrágszíjat. Mégis nagyon büszke vagyok arra, hogy az utóbbi pár évtizedben csak a filmkészítésből el tudtam tartani egy családot.
hvg.hu: Követi valamennyire az itthoni közéleti történéseket?
A. N.: Egy szintig érdekel a közélet, de az a baj, hogy ma már a káposztás tésztában is benne van a politika. És én pont nem az az ember vagyok, aki hisz ebben a játékban. Van egy konkrét elképzelésem a művészetről, miszerint függetlenül attól, hogy te Bangkokban élsz vagy Budapesten, én meg tudlak téged ijeszteni, meg tudlak siratni, meg tudlak nevettetni, nem számít, hogy hány éves vagy, fiú vagy lány, hogy kit szeretsz, milyen vallást képviselsz. Én tudom, hogy mi egyek vagyunk, mert tudok rád hatni, bárhol is élsz a Földön. Erről szól számomra a művészet. Ezzel szemben a politika arról szól, hogy te vagy ehhez, vagy ahhoz a táborhoz tartozol. A politikának érdeke gerjeszteni a széthúzást.
Ezzel nem azt mondom, hogy nem lehet politikai témákhoz nyúlni, csak szerintem kár egy rendezőnek vagy színésznek a zászlaját kitűzni egyik vagy másik oldalra, mert egyik sem képviseli a filmet és a művészetet. A filmnek és a politikának nem szabad találkoznia, mert akkor már propagandáról beszélünk.
hvg.hu: A hazai filmes szakemberek megkérdezésével összeállítottuk tavaly a legjobb 30 magyar film listáját, és ezen a 24. helyen végzett a Kontroll. Mit szól hozzá?
A. N.: Mikor Los Angelesből megérkeztem Magyarországra, engem senki nem ismert. Családi barátok etettek, itattak engem. 18 éves lehettem, akkor vettek fel a Színműre. Egy magányos, furcsa srác voltam, az amerikaiaknak magyar, a magyaroknak amerikai. Emlékszem, ahogy egyik nap a Clark Ádám téren találom magam, este van, forgatási fényeket látok. Nézem ezt a forgatást távolról, és látom a stábtagokat, ahogy röhögnek, kommunikálnak, tesznek-vesznek. Hirtelen erős vágy van bennem, hogy ott legyek én is közöttük. Oda akarok futni hozzájuk, hogy „na, vegyetek be, srácok, melyik kábelt hova tegyem”, a cirkusznak a része akarok lenni. Irigy vagyok. Olyan érzés ez, mint amikor nagyon magányos vagy, és látsz egy boldog párt együtt. Hát nyilallni tud az a fájdalom.
Ezt csak azért mondom most el, mert kérdezed, hogy mit szólok hozzá, hogy felkerült a filmem a listára. Számomra ez nagyon nagy dolog, nagyon jól esik. Mindig is része akartam lenni annak a közegnek, amelyik most szavazott ezekről a filmekről. Mindig arról álmodozik az ember, hogy egy csapat befogadja őt. Most azt érzem, hogy befogadtak.
Minden idők legfontosabb magyar filmjei - HVG TOP30 (1.) - Jóbtól az erotikáig
1901. április 30-án mutatták be Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula A táncz című filmjét, amely az első tudatosan rendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó magyar filmalkotás volt. Erre emlékezve 2018 óta április 30-án tartják A magyar film napját. Filmeseket, írókat, kritikusokat és szakújságírókat kértünk meg arra, hogy állítsák össze magyar filmes listájukat, ebből jött össze az a 30 film, amely a végső toplistára felkerült.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
