„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Közel ezer üzletben, hipermarketben és szállodában szól kizárólag magyar zene május 12-én. Az Él a zene! kezdeményezés célja, hogy előtérbe helyezze a magyar szerzőket, előadókat és dalokat, egyben reflektál a pandémia okozta nehéz zeneipari helyzetre is.
"Állok a pusztában, gatyám lobog. / Seggem kilóg, gyomrom korog. / Nézek a magosba, gondolok nagyot! / Magyar égre magyar csillagot! / Nyugati szél fú, délibáb ragyog. / Magyar vagyok, szittya vagyok! / Nem vágyok sokra, de egyet akarok: / Magyar nemzeti hip-hopot!”
– énekelte a Belga a debütáló albumán, 2008-ban.
Ez természetesen az akkor feltűnt műmagyarkodós-árvalányhajos irányzat paródiája volt félig-meddig, hisz „fülünket sérti, és szívünk nem érti, hogy rádiónk éjjel mért van tele nyugati zenével, nem pedig nyugtató szép magyar rappel? Javarészt külföldi folyik a médiából, nem ezért jöttünk ide Levédiából!”, másrészt valóban érdemes a magyar (nem csak hiphop) dalok előtt tisztelegni.
Az Él a zene! például a magyar könnyűzene napja hivatott lenni – írtuk május elején, de mi már sokkal korábban is többször éltettük a magyar dalokat.
2020-ban például összeállítottunk egy listát arról, hogy számunkra mely dalok a legfontosabbak a magyar popzene több mint 60 éves történetéből.
Ez volt a lista, akkor minden dalt meg is indokoltunk röviden, hogy miért tartjuk fontosnak:
Kex: Csillagok ne ragyogjatok
Omega: Gyöngyhajú lány
Neurotic: Brék
Bizottság: Szerelem
Elefánt: Ikarosz
Krúbi: Felejtő
Bikini: Maradj már!
Quimby: Szellő
Watch My Dying: Túladagolt idő
Péterfy Bori & Love Band: Csobogás
Tankcsapda: A legjobb méreg
VAN Filmzenekar: Viszlek magammal
Cseh Tamás: Minden álmomban
Blind Myself: Sólyomszemmel
Fekete vonat: A város másik oldalán
Christian Epidemic: Újjászületett
Hiperkarma: Lidocain
Balaton: Ott torony volt
Kispál és a Borz: Minden száj (nyitva áll)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Gubancok
Nos, valószínűleg már egy óra múlva is picit máshogy nézett volna ki a saját TOP20-as listánk, azóta pedig eltelt két év, így ma is biztosan eszünkbe jutna jónéhány másik szerzemény, de ilyen a listák természete: egyrészt halálosan komoly feladat egy ilyet összeállítani, másrészt nagyon jó móka, de legfőképp mindig vitatható.
És mikor lenne érdemesebb arról vitatkozni, melyik a legjobb magyar dal, mint a magyar könnyűzenének dedikált napon, nem igaz?
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.