Ma van a Dalszerzők napja, azokat ünnepeljük, akik megajándékoztak bennünket a kedvenc dalainkkal. Az Artisjus ennek apropóján közel hetven szerzőt kérdezett meg az alkotói módszereiről, és megszavaztatja a közönségkedvencet is.

Mi pedig úgy tisztelgünk a mai ünnepeltek előtt, hogy összeállítottunk egy listát a Kult rovat kedvenc magyar nyelvű dalaiból. Persze nem lehet összehasonlítani egy thrashmetál zúzást egy szerelmes balladával, nincsenek objektív szempontok, de mint minden listát, nagyon is komolyan vettük, hosszú ideig gondolkodtunk, mi lehet az a fejenként öt szerzemény, amelyet mindenképp látni szeretnénk a TOP20-ban.

Annyi korlátot szabtunk magunknak, hogy egy szerzőtől csak egy dalt szerkesztettünk be, így fájó szívvel lemondtunk egy csomó kedvencünkről, hogy más daloknak is teret adjunk.

Következzen tehát a legkedvesebb dalaink TOP20-as listája (nem sorrendben).

Köszi mindent szövegírók, zeneszerzők!

Kex: Csillagok ne ragyogjatok

A magyar beatzene bizsergetően jó darabja, amelyet a Baksa-Soós János vezette öttagú zenekar tagjai közösen jegyeznek, a szöveget viszont Doleviczényi Miklósnak és Földes Lászlónak (Hobo) köszönhetjük. Le mernénk fogadni, hogy a mindössze két évig létező, de annál meghatározóbb Kex eme száma tudat alatt hatott Lovasi András vagy például a Quimby költészetére (ezt a sort például akármelyikőjük írhatta volna: „Felhőbe bújt a gonosz sintér / Onnan les sunyin kifelé / A napon emberek pihennek, / melegét árasztja felém.”). Az meg az egyik legjobb elszabadult tombolás egy zene végén, amikor a „Nem én vagyok” repetitív kiáltások összemosódnak a kilövésre vagy megsemmisülésre készülő rakéta hangjával. Grrrr...

Omega: Gyöngyhajú lány

A Gyöngyhajú lányt tényleg senkinek nem kell bemutatni: a zenét Presser Gábor, a szöveget Adamis Anna írta, a dal pedig az Omega 10 000 lépés című 1969-es albumán jelent meg. Valószínűleg nincs olyan jelző, amivel még tisztességes kereteken belül, és nem elcsépelt módon lehetne leírni ezt a klasszikust, de a Gyöngyhajú lány tényleg hibátlan dal. Egyszerre finom és grandiózus, a vége pedig olyan szívfacsaróan szép, hogy az felér egy igazi katarzissal. Nem is csoda, hogy Kanye Westnek is megtetszett (pontosabban: ellopott belőle majdnem másfél percet), Jonah Hill pedig egyenesen első filmjének traileréhez használta.

Neurotic: Brék

Pajor Tamás rövid életű, de a magyar popzenére, kiváltképp a szövegírókra annál nagyobb hatású zenekara, a Neurotic szinte bármelyik dala felkerülhetne egy ilyen „legjobb dalok” listára, de talán a Brék (vagy Mozi – mivel sosem jelent meg hivatalosan a zenekar által rögzített anyag, még a dalok címe sem biztos) az, ami a legelőször eszünkbe jut. Mert innen tudtuk meg, nemcsak azt, hogy milyen gáz, ha „a divat mondja meg hogy ki vagy”, meg hogy „a Rock-rock-rock-téritőt Te sem térítheted el!”, hanem azt is, milyen húzása van a rapnek, amiről akkoriban még alig hallottunk e tájon. Pajor olyan nyelvi zsonglőr, amilyen kevés akadt azóta is errefelé.

Bizottság: Szerelem (Wahorn András – efZámbó István)

Az A. E. Bizottság zenekar dadaista zajzenéjével a nyolcvanas évek első felének mindennapi abszurditásait tükrözte vissza. A két megjelent albuma elképesztő valóság- és művészet-turmixgép, valamint kalandtúra Tibettől Békásmegyerig, pop-art, dada és altesti poénok, jazz-punk, pszichedélia és hétköznapi mosogatólé, meg visszaböfögött színtelen-szagtalan Kelet-Közép Európa, plusz szerelem, ahol köpni-kell. Ez utóbbi antislágerben Wahorn András motyogja, kántálja, üvölti saját szövegét, konkrétan, hogy izzad a tenyere, akar egy jó nagyot, meg hogy köpni kell, pfuj. Mindez alá efZámbó István játszik egyszerű, melankolikus, szinte csöpögős harmóniákat.

Elefánt: Ikarosz

Az Elefánt az egyik legizgalmasabb és legnépszerűbb hazai klub- és fesztiválegyüttes (volt, amíg voltak klubkoncertek és fesztiválok, ugye). Kifejezetten eklektikus, néha punkos, néha Tom Waits-es, időnként elektrós, máskor egyszerű akusztikus dalai saját meghatározásuk szerint „filmzenék nem létező filmekhez”. Az izgalmas zenék Szendrői Csaba szövegeivel-verseivel egészülnek ki. Több dalt is ki lehetne emelni az életműből, mi most az El című lemezen hallható Ikaroszt vennénk elő. Az érdekes, már-már rapes lüktetésű zene fölé egy modern Ikarusz-történetet vezet elő a szövegíró-frontember, jellegzetes „mintha közepesen erősen be lenne csípve” hangján mesél egy rakéta elkötéséről, amivel, hova máshova mennének a hősök, mint a Naphoz, és persze senki nem menthet meg senkit. És akkor a kedvenc sorunkat is leírhatjuk végre, bár annak szendrőis hangsúlyozása sokat tesz hozzá: „Be vagyunk lőve a sötét űrbe. Megdobállak holdkővel.” Így leírva tényleg nem olyan jó, mint énekelve. Na, ettől varázslatos többek közt a dal műfaja.

Krúbi: Felejtő

Kevés lendületesebb és ívesebb karrier futott az elmúlt években a hazai könnyűzenei színtéren, mint Krúbié. Vehetnénk a csajozós Puszit, a magyar miniszterelnökökkel sorban szerelembe eső, de az igazit Viktorban megtaláló Dinamitot, vagy a szívfacsaró gyászdalt, a Jéghideget, de komolyan, találomra, bármelyiket, úgyhogy most a Felejtő kúszik ide a listánkra a rappertől, akiről Lovasi András azt mondta, hogy minden 30 évben tűnik fel egy ilyen zseni a magyar popzenében. Mondjuk, az ilyen mondatokért: „Lassan összefolynak a szavak a számban / C1-es babiloni nyelvvizsgám van”.

Bikini: Maradj már!

Nagy Feró pont a Beatrice feloszlása után hozta össze a Bikini nevű formációt és adták ki a Ki csinál szódát?, és a XX. századi híradó című albumot. Ezeken a lemezeken zseniális zenészek és zeneszerzők legjobb pillanati találkoztak Nagy Feró ironikus, gunyoros, parodisztikus szövegeivel. A bombabiztos hangszeres tudással rendelkező zenészek – Vedres József (ritmusgitár), Szűcs Antal Gábor (szólógitár), Németh Alajos (basszusgitár) és Németh Gábor (dob) – egyszerűen kidobták a rutinszerű fordulatokat az ablakon és nyúltak egészen elképesztő megoldásokhoz. Összekevertek a punk, a new wave, a ska, az operett, az orosz népdal, a kínai zene, az elektro, az avantgárd és még ki tudja milyen elemeket és mixeltek egy egyszeri és utánozhatatlan stílust. A Hova lett.. című lemez egy dala különleges külföldi pályát is befutott: Jello Biafra, a Dead Kennedys énekese a Maradj már! című számot feltette az 1984-es World Class Punk című válogatáslemezre.

Quimby: Szellő

A Quimbyvel ugyanaz a helyzet, mint a Kispállal: nehéz kiválasztani egy számot a sok jó közül. Mármint ezt legfőképpen a régi Quimby-szerzeményekre értjük. A zenekar 1999 és 2005 között zseniális dalokat írt, kevés hazai zenének volt ennyire erős húzása akkoriban. Ebbe a listába a 2002-es Káosz amigosról Gerdesits Ferenc és Kiss Tibor szerzeményét, a Szellőt tesszük. A szöveget Varga Livius és Kiss Tibor írta, a dal pedig máig a legjobb belazulós, betompulós szám (bőr alatt lüktető refrénnel és egy gonosz gitár-trombita szólóval), amit minimum egy fülledt délután, leredőnyözött szobában, kopott kanapén illik hallgatni.

Watch My Dying: Túladagolt idő

A magyar extrém metál színtér egyik leginkább alulértékelt együttese a Watch My Dying (nem mintha lenne olyan magyar extrém metál együttes, amelyet megszállottan üldöz a hírnév és a siker): komplexitásuk simán összemérhető a svéd Meshuggah-éval, csak valamiért a világhírük nem. Nyilván, mert nincs igazság a földön. Veres Gábor elképesztően burjánzó szóképekkel teli, vitathatatlanul irodalmi igényű szabadversei és a precíz, technikás zene talán a Túladagolt időben működik a legjobban, amely úgy beszél az öregedésről, ahogyan biztosan egyetlen másik magyar szám sem. Olyan lemez a Klausztrofónia, amit nem érdemes megkerülni, ha valakit érdekel a műfaj.

Péterfy Bori & Love Band: Csobogás

A magyar popzene egyik legismertebb dalszerzője, Tövisházi Ambrus, az akkor még a Kispál és a Borzban éneklő Lovasi András mint szövegíró és Péterfy Bori a Csobogással nem kevesebbet mutattak meg, mint hogy lehet fülbemászó popslágert írni a családon belüli erőszakról, de úgy, hogy az embernek minden alkalommal, amikor önkéntelenül is eldúdolja magában a dalt, végül azért a gyomra is mindig görcsbe álljon. Azért ilyesmit, pláne ilyen jól, nem sokan csináltak még.

Tankcsapda: A legjobb méreg

„Egy szemétdombra szültek, / de ők is kikészültek, / nincs semmim, nincs helyem, / csak a fejem, hogy a falba verjem.” Ezek nélkül a sorok nélkül nem lehet a rendszerváltás utáni magyar rockzenéről beszélni, de nem lehet a valaha volt legsikeresebb magyar hard rock zenekarról, a Tankcsapdáról sem (még ha azóta hosszú és váratlan kanyaroktól sem mentes utat tettek is meg). És nem nagyon lehet nélküle az Y generáció rockereinek általános életérzéséről sem beszélni. Egy gitár, egy basszus, egy dob, semennyire sem összetett, mégis ötletes zenei témák – és mégis minden benne van.

VAN Filmzenekar: Viszlek magammal

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan kétségtelenül nagy érzékenységgel kapott el valami fontosat a húszas-harmincas generáció életéből, de a filmnek köszönhetően létrejött VAN filmzenekar dalai szélesvászon nélkül is remekül megállják a helyüket. A Csorba Lóránt–Reisz Gábor–Ferenczik Áron által jegyzett édes-bús Viszlek magammal megint csak egy néhány akkordos dal, de a verzéi és a refrénje is annyira fülbemászóra sikeredett, hogy az önkívületben tapsolás-dudorászás himnusza is lehetne.

Cseh Tamás: Minden álmomban

Rengeteg Cseh Tamás-dalt szeretünk, a Csönded vagyok, az Eszembe jutottál, vagy a Budapest mind idekívánkozik, de most csak egyet választhatunk, úgyhogy a pár akkordos, pattogósan szenvedélyes Minden álmomban került fel a listára. A dal a '94-es Levél nővéremnek 2. albumon kapott helyet, a szöveget Bereményi Géza írta, a zenét és az éneket pedig Cseh Tamás Másik Jánossal közösen találta ki. A Minden álmomban mondhatni vidám tábortűzi dalnak indul, majd egyre fenyegetőbb, de mégis felszabadító lüktetésbe torkollik, miközben a furcsa álomképek között rohanva mindig belefutunk abba a bizonyos valakibe. És hát, ki ne tapasztalta volna már meg, amiről Cseh Tamásék énekelnek ebben a dalban?

Blind Myself: Sólyomszemmel

A valaha volt egyik legenergikusabb és legkiszámíthatatlanabb, sajnos már feloszlott magyar metálegyüttes, a Blind Myself hosszú ideig angol nyelvű dalokban és nemzetközi jelenlétben gondolkodott, de az egyik lemezükön gondoltak egyet, és beloptak egy magyar számot is az angolok közé, meg is hívták szövegírónak az Isten Háta Mögött emblematikus frontemberét, Pálinkás Tamást. A Sólyomszemmel egy egészen különleges és egészen kreatív, elemelt nyelven megírt ballada, A walesi bárdok modern örököse a kritikusait üldöző Nagy Testvérről, aki hiába kínozza és veteti tömlöcbe a költőket, a szellemüket sehogy sem tudja kiirtani. Egészen aktuálisnak hangzik.

Fekete vonat: A város másik oldalán

Fájó hiány a hazai popzenében, hogy nincs már Fekete vonat. Tehetséges, muzikális emberek csináltak őszinte, ösztönösen jó zenét, ráadásul elsőként adtak esélyt a roma nyelvnek, hogy azon szólaljon meg a rap. A Beat (Fehér Tibor) és L.L. Junior (Lesi László) által jegyzett A város másik oldalán című sláger pedig a hazai romahiphop egyik kiemelkedő muzsikája lett, vagy inkább valamiféle urbánus romahimnusza, amely a szegénységből való kitörésről, a nem beletörődésről szól, és arról, hogy kemény munkával előbb-utóbb a szekér is beindul.

Christian Epidemic: Újjászületett

A magyar extrém metál másik leginkább alulértékelt együttese a szimfonikus black metalt death metallal vegyítő Christian Epidemic: hát, ez a műfaj sosem volt világsikerre ítélve – pláne nem ilyen messze Skandináviától –, pedig amit ezek a magyar zenészek művelnek az obskúrus kis koncerttermekben, az a műfajon belül bőven világszínvonalú. Az Eltörölt világ című, itt-ott Hamvas Bélából ihletet merítő lemez természetesen az apokalipszisről szól, de hát ez szinte műfaji elvárás. Az Újjászületett tökéletes harmóniája erős indítás – persze csak annak, aki nem kapcsolja ki borzongva az első pár riff után.

Hiperkarma: Lidocain

„A Hiperkarma első lemeze nem csak az elmúlt tizenöt év legfontosabb hazai albuma, de a teljes magyar rocktörténelem egyik leglenyűgözőbb dalszerzői teljesítménye” – írtuk, amikor összeállítottuk minden idők harminc legjobb magyar lemezének toplistáját. A Hiperkarma 2000-ben megjelent albuma – amit Bérczesi Róbert írt – az ötödik helyen végzett, de húsz év alatt sem vesztett semmit az értékéből. Itt lehetne a listán a Felejtő, a Kérdőjel vagy az R'N'R 2000 is, de a Lidocain tökös intrója, a csavaros verzéi és a kétségbeesett, szívszaggató refrénje egy egész generáció agyába beleégett.

Balaton: Ott torony volt

Az Ott torony volt című, Víg Mihály szerezte Balaton-dalt a hangulatát illetően egy tóparti fulladásos halálhoz tudnánk hasonlítani, de legalábbis egy borzalmasan mély merüléshez, kétes kimenetellel. A látomások gyönyörű, kesernyés három perce ez az igazi klasszikus underground dal, a kezdeti enerváltnak ható éneklés után a Másmilyen mint általában / de vonzó volt ha néha láttam soroknál mégis a felszínre tör valami zsigeri, dühös erő. A szöveg mellett a finom, visszafütyülhető gitárszóló és az andalító ritmusok szépsége miatt ennek a dalnak feltétlenül a listán van a helye.

Kispál és a Borz: Minden száj (nyitva áll)

A Kispál és a Borztól egy csomó másik szám is állhatna itt, tudjuk. Mi most mégis a Bálnák, ki a partra című 1997-es albumról választottuk ki az utolsó számot, Lovasi András látomását a fák közöl kijövő emberekről és a partra vetődő bálnákról. Túlvilági, filmbeillő képek, dögös hamupipőkés refrénnel, amit a zeneszerzőknek, Kispál Andrásnak, Lovasinak és Tóth Zoltán dobosnak köszönhetünk. Sírunk például, olyan szép ez a két sor: „És a fény megcsillan / A pillanat késhegyén”, az meg mennyire igaz, hogy a „Halak üveg mögött, / Nők dugás közben, / Autók a sztrádán” mind „mennyi szép mozdulat”!

Szabó Benedek és a Galaxisok: Gubancok

Az Y generáció közérzeti költészete testesül meg a Szabó Benedek és a Galaxisok (most már csak Galaxisok) minden dalában, ezért erről a listáról ők sem maradhatnak le. Dalaikat nem cifrázzák túl, nincsenek túlbonyolított szürreális képek, csak a hétköznapi valóság. Most a Gubancokat húzzuk ide, mint a tartós párkapcsolatban megállapodó ember szerelmes számát. Szabó Benedek sorainak bitang erős a vizualitása, ami az agyunkba ég: „idegen konyhákban idegen bögrékből ittam langyos instant kávét”, „persze néha te is visszaélsz a rossz idegzetemmel/mégis évek óta minden reggel együtt ébredünk fel”.