Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Az Eufória sorozat egyik részéért kapta az elismerést.
Emmy-díjat kapott Rév Marcell – írja a Forbes.
Az operatőrt a sorozat második évadának 7. epizódjáért (The Theater and Its Double) jelölték a díjra Kiemelkedő operatőri munka egykamerás sorozat (egy órás) kategóriában. Míg tavaly még nem sikerült, de idén már megkapta az amerikai televíziózás legrangosabb díját.
Most a technikai kategóriák nyerteseit ismertették, a legjobb sorozatok és színészek díjait egy hét múlva adják át.
Az 1984-ben született Rév Marcell vitathatatlanul generációjának leghíresebb magyar operatőre. Dolgozott már együtt Al Pacinóval, Zendayával, itthon pedig Mundruczó Kornéllal, Reisz Gáborral, Szimler Bálinttal és legutóbbi magyar munkája során Enyedi Ildikóval. Tavalyi jelölése után 2022 elején interjúztunk vele, ez ide kattintva olvasható:
Rév Marcell, az Eufória operatőre: "Örülök, ha sikerül megbotránkoztatni, aki megérdemli, hogy megbotránkoztassák"
Nemrég indult el az Eufória című sorozat második évada, amiért korábban Emmy-díjra jelölték az évek óta Amerikában dolgozó Rév Marcell operatőrt. Szívesen hazajönne forgatni, de szerinte nem kapnak lehetőséget azok a magyar alkotók, akiknek nagyra tartja a munkáját.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.