Rév Marcell, az Eufória operatőre: "Örülök, ha sikerül megbotránkoztatni, aki megérdemli, hogy megbotránkoztassák"
Nemrég indult el az Eufória című sorozat második évada, amiért korábban Emmy-díjra jelölték az évek óta Amerikában dolgozó Rév Marcell operatőrt. Szívesen hazajönne forgatni, de szerinte nem kapnak lehetőséget azok a magyar alkotók, akiknek nagyra tartja a munkáját. A sorozatot szerinte az "utca" imádja, a kritikákból viszont azt olvasta ki, hogy sokkal konzervatívabb lett az amerikai társadalom és ez az áramlat most a szélsőbaloldalról jön.
Az 1984-ben született Rév Marcell vitathatatlanul generációjának leghíresebb magyar operatőre. Tavaly Emmy-díjra jelölték az amerikai gyártású, világsikert aratott Eufória című sorozatban végzett operatőri munkájáért, melynek második évadát nemrég kezdte sugározni az HBO itthon. Dolgozott már együtt Al Pacinóval, Zendayával, itthon pedig Mundruczó Kornéllal, Reisz Gáborral, Szimler Bálinttal és legutóbbi magyar munkája során Enyedi Ildikóval. Felesége Geréby Zsófia divattervező, két gyereket nevelnek az Egyesült Államokban. Rév Marcellt arról kérdeztük, miért nem forgat mostanában Magyarországon, igaz-e, hogy a Kodak csak az Eufória kedvéért újra gyártósort nyitott egy régi nyersanyagnak és ismerősek-e fiatalkorából a sorozat útkereső, önpusztító karakterei.
hvg.hu: Amikor elkezdtem nézni az Eufória első évadát, egyből az ugrott be, hogy “De hisz’ ez a Kölykök 25 évvel később!”. Larry Clark 1995-ös kultfilmjére gondolok, ami egy csapat gördeszkás New York-i fiatal útkeresését és önpusztítását kíséri végig, rendkívül nyers és naturális ábrázolásmóddal. Önnek is beugrott a párhuzam?
Rév Marcell: Hah, én akkoriban még gördeszkáztam, azt a filmet először még VHS-en láttam, 1-2 évvel azután, hogy kijött. Moziban szerintem nem is adták itthon. Imádtam, de kemény film, kétségtelenül. Valóban hasonlították már ehhez, vagy mondjuk a 2007-ben debütáló Skins című brit sorozathoz, ami hasonlóképpen közelíti meg a témát. Nehéz lenne tinédzserekről szóló tökösebb filmet úgy csinálni, hogy ezek ne jussanak az ember eszébe.
hvg.hu: Larry Clarkot több hasonló későbbi filmje miatt sokszor érte az a vád, hogy szinte képtelen másról forgatni, mint önpusztító, sokat szexelő, deszkás tinikről. Most az Eufória második évadáról olvastam olyan kritikát - bár a cikk írója csak az első két részt látta -, hogy túl sok benne a meztelenség és a nyers erőszak. Mintha a 2020-as évek nézőközönsége konzeratívabb lenne, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt.
R. M.: Abszolút! Sokkal. Főleg itt Amerikában, pedig az élet sokkal durvább lett. A mindenkori jobboldaltól már megszoktuk ezt a házmester hozzáállást de egy ideje a szélsőbaloldalon is van egy klikk, akiknek sikerült ideológiailag megmagyarázni a saját prüdériájukat, hogy kit és miért sért meg, ha valaki meztelenül szerepel a filmvásznon. Engem örömmel tölt el az ilyen kritika, örülök, hogy sikerült valakit megbotránkoztatni, aki megérdemli, hogy megbotránkoztassák.
Az utca viszont bírja, vagy legalábbis beszélnek róla. És ez nagyon jó érzés, az emberek visszajelzése, és hogy a nézettségi adatok is jók. Rengeteg levelet kapunk, főleg persze Sam (Sam Levinson, rendező), meg a szereplők, de még én is, hogy mennyi embernek segített különböző függőségeik leküzdésében a sorozat.
De visszatérve a polgárpukkasztásra, az első rész berúgja az ajtót, de aztán áthelyeződnek a hangsúlyok.
hvg.hu: A sorozat főszereplője Rue (Zendaya) egy önmagát, nemi identitását kereső drogfüggő lány, egy viszonylag stabil, bár csonka, középosztály-beli családból. Önpusztításában és döntéseiben van némi feketehumor, önirónia és egy rakás komplexus. Ön ismeri Rue-t a saját fiatalságából?
R. M.: Persze, lányokat és fiúkat is. Nekem is viharos kamaszkorom volt. Bár sosem voltam kábítószerfüggő, de nagyon sok alkoholt ittam akkoriban, legalábbis lényegesen többet, mint kellett volna. Nem nevezném azt függőségnek, én inkább egy életformát szerettem meg, aminek az alkohol része volt és azzal, hogy megváltozott az életformám, ez a probléma megszűnt. Rue ennél lényegesen bonyolultabb helyzetben van. Nekem ez mindig a bulikhoz kötődött.
Visszagondolva a 2000-es évek Budapestjére, még 18 éves korom előtt is olyan kultúrája volt az alkoholnak, ami szerintem rendkívüli veszélyes volt ránk. Akkor viccesnek tűnt, meg izgalmasnak, de visszatekintve kicsit ijesztő. Azt látom, hogy Magyarországon mindenki azonnal összerezzen, ha kábítószerről van szó, az alkohol, a részegség viszont úgy tűnik, része a kultúrának. Pedig ez legalább akkora probléma lehet, mint mondjuk a szintetikus kábítószerek.
Azt látom, hogy aránytalan a helyzet a prevenció szintjén is. Nem ismerek adatokat, de felteszem, hogy a magyar családokban legalább olyan súlyos károkat okoznak az alkoholproblémák mint a kábítószer, csak az egyiket már ismerjük generációk óta.
hvg.hu: Egy interneten terjedő infomém szerint a Kodak gyár csak a sorozat kedvéért újra elkezdett gyártani egy régóta nem használt filmnyersanyagot. Mi igaz ebből?
R. M.: Az teljesen igaz, hogy az Eufóriát végig filmre forgattuk, méghozzá az Ektachrome nevű nyersanyagra, 35 milliméteres formátumban, amit tényleg kivontak a forgalomból. Bár nem annyira régen, 2007-ben. Az elmúlt 15 évben valóban hozzáférhetetlen volt a filmkészítők számára. Illetve csak 16 milliméteres formátumban volt elérhető.
Ez úgy volt, hogy megkerestük a Kodakot, hogy ha egy nagyobb tételt rendelnénk ebből a nyersanyagból, akkor nem kezdenék-e újra gyártani. A megrendelés mérete szerintem meggyőzte őket és a hír hallatára más produkciók is elkezdték rendelni belőle. Részben erre forgott most Jorgosz Lantimosz új filmje is (Poor Things), egyébként éppen Budapesten, és ha jól tudom a Los Angeles Lakers-ről szóló új sorozat is ami idén lesz majd az HBO-n, szóval úgy tűnik a Kodak újra felveszi az állandó katalógusába.
hvg.hu: Elég szépen divatot teremtett.
R. M.: Azért nem teljesen. Ezt az anyagot ugye azért korábban is ismerték a filmesek, mi csak segítettünk elérhetővé tenni ezt egy akkora produkcióval, amiért már érdemes volt visszaállítani a gyártósort Rochesterben.
hvg.hu: Kezd nagyon szakmázóssá válni az interjú, úgyhogy mesélje már el nekem és az olvasóknak, vajon mi a jó eget látunk mi másképp a tévénken a sorozatból attól, hogy önök Ektachrome-ra dolgoznak?
R. M.: Egészen máshogy ad vissza színeket ez az anyag. Mi ezt ráadásul kereszthívjuk, amivel tényleg nem akarok untatni senkit, de nagyon egyszerűen megfogalmazva: ez egy fordítós anyag, vagyis diafilm. Tehát egyből pozitív kép lenne belőle ha hagyományosan laborálnánk. Mi viszont ezt negatívként hívtuk elő, amitől nagyon furcsa színei lesznek, amit kikorrigálunk szűrőkkel és fényeléssel. Így pedig érdekes, telített színek jönnek létre. Az a legjobb, hogy kicsit sem kell érteni ahhoz, hogy ezt érezze valaki, aki megnézi a sorozatot, egyből tudni fogja miről beszéltem az elmúlt 3 percben. Egyébként viszonylag macerás vele dolgozni, nagyon pontosan kell exponálni és ugye ahogy mondtam, a beszerzés sem volt egyszerű. Viszont cserébe baromi jól tud kinézni.
hvg.hu: Ránézek az órára - itt Budapesten most éppen este fél 8 van, önnél Los Angelesben viszont épp délelőtt fél 11. Hogyan dolgozik egy filmes operatőr Amerikában? Gondolom nem úgy, hogy reggel 7-kor felkel, aztán irány a gyár.
R. M.: Egy operatőr élete négy részből áll: előkészítés, forgatás, utómunka és végül a két produkció közötti időszak. Ez utóbbiban vagyok épp most. Keresem, hogy mi lesz a következő nagyobb munkám. Forgatókönyveket olvasok, reklámokat, videóklipeket forgatok.
hvg.hu: A feleségével két gyermeket nevelnek Amerikában. A családi élet is ehhez a szakmai “szentnégyességhez” alkalmazkodik?
R. M.: Nagyjából igen. Nyilván a családi szempontból kellemesebb rész az előkészítés és az utómunka, hiszen ilyenkor többé-kevésbé úgy járok be dolgozni, mintha egy irodai munkám lenne, normális munkaidővel és jelen tudok lenni otthon is. Olyankor megvan az a lelki egyensúly is, hogy éppen benne vagyok valamiben, nem úgy, mint most, amikor elkezdődik a stressz, a szorongás, hogy jól válasszak a lehetőségekből, ami persze izgalmas is. Tehát a mi munkák egyrészt szabadsággal is jár, másrészt sosem tudjuk biztosan, hogy mondjuk jövő hónapban hol leszünk, és lesz-e egyáltalán munkánk.
hvg.hu: Van saját ügynöke?
R. M.: Itt Amerikában muszáj, hogy legyen, ügynök nélkül szinte lehetetlen nagyobb lélegzetű projektbe bejutni, ilyen a rendszer. Az ügynököm javasol engem bizonyos munkákra, ő állapodik meg a gyártócégekkel, ő felel a szerződésekért. Engem nagyon ritkán keresnek meg rendezők személyesen, csak ha ismerjük már egymást, de akkor is az ügynököm állapodik meg a produkcióval. Így tényleg csak a munkámra koncentrálhatok.
hvg.hu: Várjunk, az előbb kimaradt a legfontosabb rész: forgatás nélkül nincs film.
R. M.: Természetesen a forgatás a legizgalmasabb része egy produkciónak, adrenalinnal teli pillanatokkal. Mondjuk most az Eufória alatt ez a pillanat 160 napig tartott. Ezzel együtt nagyon megterhelő szakasz, kevesebbet látja az ember a családját is, akkor is fáradtan, valami lehetetlen időpontban, alvás előtt, vagy munkába rohanáskor.
hvg.hu: Ön operatőr, nem vágó. Mégis, előfordul, hogy beengedik a vágószobába, hogy lássa hogyan áll össze a végeredmény?
R. M.: A legtöbb rendező megmutatja a filmet különböző fázisokban. Jó esetben ez egy műhelymunka, ahol bár az utómunkában kevesebb szerepem van, de végigkísérem a folyamatot. A legnagyobb felelősségem ebben a szakaszban a fényelés, amikor beállítjuk a kópia végleges színeit és fényerejét, de a VFX-ben (vizuális effektek) is sokszor kikérik az operatőr véleményét. Az Eufóriában valamelyik nap a zenevágóval dolgoztam egy pár órát, mert a rendezőnek három dolgot kellett épp csinálnia és beugrottam helyette.
hvg.hu: Akkor néha átlóg a keze a kamerán túlra?
R. M.: Ha olyan rendezővel dolgozom, akivel ilyen a viszonyunk, akkor lehet, de azért óvatosan. Ez egy technikai sport és én csak egy bizonyos szegmensében vagyok elég képzett. Ilyenkor ugyanazon a projekten munkálkodik mindenki és a közös cél érdekében mindenki belerakja, amit tud, de minden folyamatnak megvan a felelőse. A rendező fogja mindezt össze, ezért övé az utolsó szó.
hvg.hu: Legutóbb Enyedi Ildikóval dolgoztak együtt magyar filmen (Feleségem története), Magyarországon. Nem tervezi, hogy megint elvállal egy itthoni filmet?
R. M.: Nagyon szívesen dolgoznék otthon. Az utóbbi időben több magyar rendező is volt, akikkel beszéltünk erről, de ezek időben vagy összeegyeztethetetlenek voltak más munkákkal, vagy az illető nem kapott pénzt a Nemzeti Filmintézettől. Azok a filmrendezők, akikkel én szívesen dolgoznék, nagyon nehezen vagy leginkább egyáltalán nem kapnak most lehetőséget otthon.
A másik pedig a családi szempont. Az, hogy mikor és hol vállalok el valamit, nagyban érinti az egész család életét, és nem mindig jön jókor egy költözés a világ másik végére. De remélem, egyszer csak összejön megint egy magyar film.
hvg.hu: Fel tud azért idézni az elmúlt mondjuk 5 évből olyan magyar filmeket, amik kiemelkedő alkotásnak talált?
R. M.: Reisz Gábor, akivel nagyon szerettem dolgozni, az osztálytársam volt és imádom a fimjeit. Az új Fliegauf-film is szuper volt (Rengeteg - Mindenhol látlak), Nagy Dénes filmjét, a Természetes fényt is szerettem és benne Dobos Tamás operatőr kollégám munkáját. Kevesebb magyar filmet láttam, mint szerettem volna, mert itt csak úgy tudom őket megnézni, ha mozis forgalmazásba kerülnek Amerikában, vagy ha elküldi nekem valaki, úgyhogy viszonylag kevés jutott el hozzám mostanában.
Szimler Bálint bár rég nem csinált játékfilmet, de a Partizánon nemrég indult műsora nagyon jó és fontos. Ha ő forgatna filmet, azért megpróbálnék hazamenni.
hvg.hu: És ha amerikai produkció forogna Magyarországon, amiben ön lenne a főoperatőr?
R. M.: Az ideális lenne, de persze nem mindegy, hogy mi a film, ehhez nagyon együtt kéne állniuk a csillagoknak. Először is engem kell, hogy akarjanak operatőrnek.
hvg.hu: Azért elég sok kinti film forog mostanában nálunk.
R. M.: Igen, de többségében nagy stúdiófilmek, amiknek elég kis része az, ami engem érdekel. Mondjuk a Dűne jó lett volna, de sajnos azzal nem kerestek meg (nevet).
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
