Vidnyánszkyék háborúpárti oroszokat is beengedtek a közel 7 milliárdból megrendezett színházi olimpiára

Pedig egy kijevi társulatnak állítólag külön megígérték, hogy egyáltalán nem lesznek orosz meghívottak.

  • hvg.hu hvg.hu
Vidnyánszkyék háborúpárti oroszokat is beengedtek a közel 7 milliárdból megrendezett színházi olimpiára

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Lemondta a budapesti szereplést a kijevi Ivan Franko Színház, miután kiderült, hogy a szervezők ígérete ellenére lesznek orosz résztvevők az idén Magyarországon zajló 10. Nemzetközi Színházi Olimpián.

A Népszava az Ukrajinszka Pravda alapján azt írja, hogy a 6,8 milliárd forintba kerülő, Vidnyánszky Attila által Magyarországra hozott rendezvénysorozatban helyet kapott a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház művészeti igazgatójának, Valerij Fokinnak a REX című darabja és egy általa rendezett Perszepolisz című film is.

A film egyik szereplője ráadásul az az Anton Sagin, aki nyíltan támogatja az Ukrajna ellen indított háborút: az orosz tévében rendszeresen beszél arról, hogy Donbaszban, illetve a megszállt régiókban "atrocitások érik" a megszálló orosz katonákat.

Színházi Olimpia: így költenek el Vidnyánszkyék 6,8 milliárdot

A Vidnyánszky Attila által vezetett Nemzeti Színház egy céget hozott létre, amely valószínűleg egy nemzetközi - legutóbb Oroszországban tartott - eseményre készül, de nem beszélnek róla.

A kijevi színház két darabbal – a Brecht-féle 1941-es Állítsátok meg Arturo Uit!, illetve a Caligula című előadást mutatták volna be – jött volna Budapestre. Ugyanakkor négy hónapja levélben jelezték a magyarországi szervezőknek, hogy nem kívánnak közösséget vállalni orosz előadókkal.

Tavaly a legtöbb budapesti kőszínház – köztük az Örkény és a Katona – is nemet mondott, mikor Vidnyánszky hívta őket az olimpiára, arra hivatkozva, hogy túl súlyosak a hatalom által nem kedvelt színházak veszteségei.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.