Az extrém metáltól a Wellhellóig és Azahriah-ig, és újra a metálig: ez Tóth Gergely karrierje egy rövid mondatban. Az 1995-ben alakult Blind Myself a magyar metálszíntér kiemelkedő együttese volt, választották meg őket a legjobb koncertzenekarnak és került be videóklipjük, a Lost in Time az amerikai Music TV toplistájára is. A hihetetlenül energikus, hardcore és extrém metálos alapokból építkező, egyedi hangzású zenekar az évezred elején eltöltött pár évet Amerikában, felléptek a kontinens leglegendásabb helyein, miközben előfordult, hogy minden pénz nélkül, egy hideg szobában aludtak a földön éjjelente, de a tengerentúli áttörés végül elmaradt. Itthon zenéltek a Slayer előtt, forgattak klipet Kulka János főszereplésével, kiadtak hat nagylemezt, aztán 2016-ban feloszlottak.

Tóth Gergő közben elindította zenei menedzsmentcégét, a Supermanagementet, és nyakig kivarrt metálénekestől talán meglepő módon a mai magyar popzenei élet fontos szereplőjévé vált: ő menedzseli többek közt a Wellhellót és Fluor Tomit, Azahriah-t, Dzsúdlót, a Follow the Flow-t és az Anna and the Barbiest, és imádja ezt a szcénát is.

Tavaly év végén aztán újra színpadra állt a Blind Myself – egy néhány évvel korábbi, már a feloszlás utáni, Emlékeztető szuri című koncert után másodszor –, kiadtak egy új dalt, majd a koncerten bejelentették, hogy elkészült egy új lemez is: ezt június 19. és 25. között tették közzé két számonként mindennap a YouTube-on, a teljes lemez, Az idő dönti el pedig 25-én kerül fel a szokásos zenei platformokra. Ennek kapcsán ültünk le az énekes-frontemberrel átbeszélni az együttes történetét és jövőjét, meg a popzene mai állását, és hogy egyáltalán hogy kerül egy metálos a Wellhello színpadára. Interjú.

hvg.hu: Hogyhogy újra létezik a Blind Myself?

Tóth Gergely: Igazából nem létezik újra. Nem véletlenül oszlottunk fel annak idején. Egyrészt annyi lett a munkám, munkáink, hogy nem volt elég időnk; zenekart csak úgy lehet csinálni, ha egész nap azon pörögsz. És volt bennem egy adag csalódottság is a végén, úgy éreztem, már nem érdemes tovább csinálni. A sokadik körünket futottuk a magyar klubokban, és a vége felé már nem volt annyi fizetővendég a koncerteken, pedig fontos lenne az anyagi stabilitás, még ha nem is keresünk sokat a zenekarral. Ha az embernek családja lesz, az ezzel járó felelősséget is komolyan kell venni, nekem pedig lett egy olyan munkahelyem, amit nagyon megszerettem – ezt csinálom a mai napig. Kérdés volt, hogy érdemes-e ezt veszélyeztetnem, miközben akár lehet belőle valami komolyabb is.

Tóth Gergely

Veres Viktor

Most viszont egyre többen vagyunk a menedzsmentben, jól működik a cég, így ha nehezen is, de le tudtam hasítani két-három hetente két órákat ahhoz, hogy fel tudjuk venni egy-két számot, de ilyenkor jobb többet csinálni, hogy lehessen válogatni – ebből lett végül a lemez. A műfaj már kezd egy picit régimódivá válni, nem is erről szól most a világ, nem tudom, mennyire tudjuk felkelteni az emberek érdeklődését, de tök jó volt megcsinálni ezt az albumot.

hvg.hu: Mindenesetre egy telt házas koncert és egy új lemez után kívülről akkor is úgy néz ki, hogy újra van Blind Myself.

T. G.: Ha visszatérnénk és folyamatosan koncerteznénk, elvesztené az izgalmát, hogy létezik a zenekar. Nem biztos, hogy meg szeretném élni a második klubturné ötödik állomásán, hogy ugyanott tartunk, mint amikor feloszlottunk. Akkor biztos, hogy nem lenne többet Blind Myself. Így meg jó. Miközben még azt se tudom, hogyan fognak reagálni a lemezre: szkeptikus vagyok, szerintem 5-10 ezer nézője lesz a klipeknek, ami amúgy elhanyagolható. A Supermanagementnél, ha nincs meg egy nap alatt a 100-200 ezres nézettség a zenekarok új dalain, akkor már látjuk, hogy az a dal nem fog működni. De a metálban 10 ezernek is nagyon lehet örülni.

Sokszor azt gondolom, hogy egy-egy produkció akkor is tud hatni, ha nem olyan népszerű. Ott van például a Biohazard Urban Discipline című lemeze. Az egész életem, a menedzsment is annak az egy lemeznek köszönhető, akkor is, ha ők csalódottak voltak, amikor az utolsó koncertjeiken már kevesen voltak. Nekem is tök jó volt a múltkor a koncert után beszélgetni az emberekkel, még jobb is, mint a koncert: bensőséges love storykat meséltek a zenénkről, vagy ott voltak a Blind-tetkók,

találkoztam egy sráccal, akinek a vádliján ott volt a fejem.

hvg.hu: Ezek szerint a te fejedben nem is feltétlenül válnak ketté a korszakok, hogy mikor létezik a Blind és mikor nem.

T. G.: Most talán nem. Ha nagyon őszinte akarok lenni, volt egy időszakom, amikor nagyon ráfeszültem, annyira, hogy már belebetegedtem. A legnagyobb álmom az volt, hogy kétszáz embereknek tudjunk játszani szerte a világon.

Ezt az álmomat soha nem értem el.

Úgyhogy amikor feloszlottunk, dühös voltam a világra, a rockzenére és leginkább magunkra, amiért nem tudtuk megcsinálni. De amikor az egész abbamaradt, és tiszta fejjel át tudtam gondolni a történetünket, rájöttem: ahhoz képest, hogy mennyire extrém zenét csinálunk, mennyire sok zenekar van a világon, mennyire telített a piac, igazából sok mindent el tudtunk érni, többet is, mint sokan mások. És az a tapasztalati tőke, amit aközben szereztem, hogy nem értem el, amit akartam, nagyon jól jön, akár most Azahriah európai turnéjához is.

Veres Viktor

hvg.hu: Miért volt ennyire fontos, hogy külföldön is jelen legyetek?

T. G.: Erre nagyon egyszerű a válaszom: azért, mert a legnagyobb kedvenceink is nemzetköziek voltak, és mi is szerettünk volna egy olyan nemzetközi zenekar lenni, ami turnézik szerte a világban. Imádok nem Magyarországon lenni, iszonyatosan feltölt. És ha már volt egyetlen külföldi koncerted, onnantól fogva beleremegsz a gondolatába is: akkora élményt ad, mint semmi más. Iszonyú nagy fless. Nagyon kitartó vagyok abban, hogy a célokat el kell érni, sosem adom fel, és nagyon csalódott vagyok, ha nem jön össze. Ez a cél mindent felülírt, egy picit a magánéletemet is. Épp ezért is volt jó a végén abbahagyni:

túl sok mindent adtam fel egy ilyen faszság miatt, hogy a Blind ismertebb legyen külföldön.

Ma már úgy gondolom, talán jobb is így. Megvan ennek is a veszélye: egy buli után legurítasz három-négy sört meg két felest, ami szerintem nem para, ha hétvégente játszol csak, de ha négy-öt hónapig turnézol, és ez mindennap lecsúszik, nem bírsz leállni akkor sem, amikor vége van a turnénak.

hvg.hu: A külföld rengeteg lehetőséget ad a stresszre és csalódásra is; egyszer meséltél egy franciaországi buliról, aminek hat, a hideg elől behúzódó hajléktalan volt a teljes közönsége. Most visszanézve hogy él a fejedben a külföldi turnézás: hatalmas stresszként vagy nagy élményként?

T. G.: Nagy élményként, amiben voltak negatív részek is – de azok is élmények, amik tapasztalatot adnak. Utólag az is élmény, hogy raklapokon játszottunk a hidegben, és vittünk magunkkal olyan, mínusz negyven fokig jó hálózsákot, amit nyáron vettem leértékelve a Decathlonban: Bulgáriában, mínusz húsz fokban baromi jól jött, amikor majdnem megfagytunk éjjel. Az összkép abszolút pozitív akkor is, ha voltak is olyan koncertek, amelyeknek nem volt értelmük. Cserébe minden turnén volt három-négy-öt koncert, amin sokan voltak és jó volt játszani.

hvg.hu: A Blind után nem hiányzott, hogy színpadon állj?

T. G.: Érdekes módon nem. Állandóan színpadnál vagyok, háromszor annyit, mint korábban, csak nem én állok már rajta.

Most olyan vagyok a koncerteken, mint az edző bá a pálya szélén.

Helyre tudtam rakni fejben, hogy ez most nem úgy szól rólam, de szeretem ezt a szerepet is. Persze jó volt most újra koncertet adni, bár izgultam is: három év után azért a szövegeket is újra át kellett nézni. Nagyon rossz szövegtanuló vagyok, de a Blind-szövegek nagyon bennem vannak, csak minimálisan kellett felfrissítenem őket.

Veres Viktor

Vannak a zenész-rémálmok: felmész a színpadra, és kiderül, hogy meztelen vagy. Vagy elfelejted a szövegeket. Vagy fent állsz a színpadon, minden erőddel nyomod, de a közönségen látszik, hogy unják, és elmennek. Korábban sokszor álmodtam ilyeneket, de amióta megszűnt a Blind, már nem. És ezek most újra előjöttek. Visszajöttek a feszültségek, volt, hogy félreütött a szívem a koncert előtt, el is mentem a kardiológiára megnézni, hogy minden rendben van-e.

hvg.hu: Hogy jött a metálzenekar után az, hogy most a Wellhello, Azahriah és más popzenekarok menedzsere vagy?

T. G.: Úgy, hogy a metál mellett mindig dolgozni kell, és olyan melót kell vállalni, ahonnan el tudsz menni koncertekre és próbákra, ami azért rengeteg idő, ha működő zenekarod van. Nekünk a Blinddal évi 60-70 koncertünk volt, ennyire azért nem engednek el bármilyen melóból. Evidens volt, hogy zenei lehetőségeket kerestem, így lettem színpadmester is a nagy fesztiválokon, dolgoztam a Beastie Boysszal, a Culttal, a Kornnal és a magyar topzenekarokkal. Akkor még rendesen benne voltam a metálban, és nem egy olyan együttessel kellett dolgoznom, amelyek nem voltak a szívem csücske. Például a Kispál és a Borz, ami számomra a tarisznyások zenéje volt, de amikor először találkoztam velük koncerten, azt láttam, úristen, ez milyen jó zenekar. Addigra már volt rálátásom arra, hogy ki tud jó és ki tud szar koncerteket csinálni, milyen jó egy olyan konf, mint amiket Lovasi nyom, és hogy mennyire baromi jófej a koncertek után. Hozzáteszem, Ákossal is dolgoztam, amikor épp ő volt a nagyszínpadon, és vele is tök jól tudtunk szakmai dolgokról beszélgetni, és el kell ismerni, hogy színpadi előadónak zseni a csávó. Szóval azon vettem észre magam, hogy csomó nem metálos barátom van, akik tök jó dolgokat tesznek fel a színpadra.

Volt egy elbaszott kiskocsmám is, amiről azt hittem, jó menekülőútvonal lesz, de pikk-pakk csődbe ment. Akkor hívott fel egy jóbarátom egy másik metálzenekarból, hogy a Magneotonnál dolgozik, zenekarokat menedzsel, de annyira nem szereti ezt a munkát, én meg rögtön lecsaptam rá, hogy ez nekem nagyon jól jönne, mert nincs egy büdös fillérem se. Konkrétan kajára kellett a pénz. De amikor elkezdtem a Magneotonnál dolgozni, rájöttem, hogy ezt nekem találták ki.

hvg.hu: Ez volt az az időszak, amit a Diszkószám az éhezésről című Blind-számban írtál meg? Amikor el kellett adnod a könyveidet, hogy jusson pénz ételre?

T. G.: Igen. Be is kommentelte valaki nemrég a szám alá, hogy „diszkószám az éhezésről, aztán most meg jól menő menedzser, a kurva anyádat” – jó, a kurva anyád nem volt ott, csak majdnem. Szerintem nem jó, ha az ember még 40-45 évesen is éhezik, miközben van családja. Sokat éheztem, aludtam színpadon koncert után, fájó derékkal, végigcsináltam sok mindent, és örülök, hogy most sokkal biztosabb helyzetben vagyok és tudok jót adni a családomnak.

Veres Viktor

hvg.hu: A családodat nem zavarta, hogy a rockzenéért cserébe ennyire sokat feláldozol?

T. G.: A feleségem nagyon kitartó volt;

hat éven át minden évben ő vette meg az egész családomnak a karácsonyi ajándékokat, ami egyébként férfiként nem olyan jó fless.

De szerencsére végig mellettem maradt, és nem jutott eszébe, hogy valami gazdagabb pasiért otthagyjon. Ezért nagyon hálás vagyok neki. Most már kicsit más a helyzet.

hvg.hu: Most jól megy a szekér?

T. G.: Most úgy élek, mint a nyugat-európai középosztály tagjai. Nem vagyok gazdag, de már nem azt csinálom, mint tíz éve, amikor rendszeresen savanyúkáposzta, egy kiló csirke, pirospaprika és a nagy tejföl meg a kenyér volt a bevásárlólistám, mert a székelykáposzta kitartott egy hétig minden ebédre. Az emésztésem mondjuk annyira nem örült neki. Sokszor mentem úgy a közértbe, hogy nagyon kiszámoltam, mit veszek, mert egy ezresem volt, és nem akartam azt a kellemetlen élményt, hogy a kasszánál derüljön ki, ezeröt forint lesz.

hvg.hu: A Négyszögöl, az utolsó lemezetek már jóval poposabb volt a korábbi extrém metálnál. Hogyhogy?

T. G.: Á, lehet, hogy neked annak hangzik, de egy popzenész agyfaszt kap tőle. Igazából a metál egyfajta hangszerelés. A metáldalok szerkezetéből rengeteget lehet tanulni, és tökre tudsz segíteni vele az előadóidnak is, hogy ide kéne még egy refrén, vagy épp túl sok a refrén, egyet ki kéne venni. Az új Blind-lemezen elég rövidek a dalok: ez azért van, mert én nagyon élem a mostani kétperces számok világát. A Machine Head vagy a Tool új lemezeit, hiába szuperek, nem bírom végighallgatni a tízperces számokkal. Most már jobban szeretem, ha nincs bullshitelés. Pedig régebben kifejezetten kerültük a refréneket és klasszikus dalszerkezetet.

Ha bármilyen Cannibal Corpse-pólós rockerhez odamész, hogy mi a bűnös élvezete, nem a Négyszögölt fogja mondani, hanem Britney Spearstől a Toxicot vagy Miley Cyrust. És fordítva: itt a stábban egy Wellhello-koncert után baromi sokszor metált hallgatunk, pedig hazafelé egy Blind-koncertről kizárt volt, hogy másfél óra zúzás után még az szóljon a kocsiban. Vagy: Azahriah is azt mondja, a legfőbb inspirációi a System of a Down, a Slipknot és L. L. Junior voltak. Nagyon bírom a popzene mai állását, szuper benne lenni, nagyon izgalmas dolgok történnek.

Veres Viktor

hvg.hu: Mennyire tudja az állam, a kormány valóban befolyásolni a popzene működését? Színházban, filmben nyilván kézzelfogható a hatás, hiszen ott rengeteg pénz kell a mű létrehozásához, de a popzenében ez nem feltétlenül van így.

T. G.: Büszke vagyok arra, hogy mi a piacról élünk. Pályázni azért néha szoktunk a Nemzeti Kulturális Alaphoz, és sokszor nyerünk is, bár arra figyelünk, hogy ha egy nagyobb produkciónknak jól megy, az ne pályázzon, mert az nem annyira korrekt. De mivel ők termelik meg azt a pénzt az Artisjusnál, amit aztán kiosztanak, azért ez se szégyen. Sose szoktam emiatt hőbörögni, az üres adathordozó-díjból befolyt összeget pedig, amit ők szétosztanak, nem tartom közpénznek.

A mi életünkbe nem érzem, hogy annyira bele tudna szólni a kormány.

Inkább úgy mondanám, a zeneiparban mindig van valami szitu, amit meg kell oldani, például hogy a rádió adott zenei szerkesztőjéhez nem lehet benyomni a zenédet. De ezek a nehezítő tényezők változnak minden időszakban. Van erre egy mondásom, amit nagyon szeretnek a srácok, amikor előadják nekem az aktuális problémahalmazt: hátradőlök, és annyit mondok, „Ez van.” Ez van, meg kell oldani, ennyi.

A digitális elérést semmilyen szinten nem befolyásolják, a művészeti szabadságunkba nem szólt még bele senki; azonnal abbahagynám vagy elköltöznék, ha már itt tartanánk. Olyan persze volt, hogy valakinek nem volt szimpatikus egy előadónk, és lemondtak egy koncertet. Na, bumm, elhangzott az „ez van”, megvontuk a vállunkat, és leszerveztünk helyette két másik koncertet, szóval anyagilag ez sem tudott megérinteni. Ha gyerekes sértődöttségből nem akarnak egy előadót egy adott helyen – lásd a Carson Coma sztoriját –, akkor oda nem kell menni, majd megyünk máshová. Az ilyen helyekre nem is kell számítani, és akkor nincs probléma.

Carson Coma: Már bocsánat, de miért ne írhatnánk arról, amiről akarunk?

Új korszakát éli a Carson Coma, amelynek a negyedik nagylemeze már erősen rendszerkritikus album lett. Miután a brüsszeli fellépését a zenekarnak váratlanul visszamondták, korábban pedig egy vidéki város fújta le a koncertjüket, adódik a kérdés, hogy a hattagú banda meddig tud öncenzúra nélkül, szabadon megélni a zenélésből.

Volt, hogy együttműködtünk a Hajógyárral egy volt kollégánk révén, de Demeter Szilárddal sosem beszéltem, csak néha nézem a nyilatkozatait: egy részével egyetértek, a másik részével nem értek egyet, de hál' istennek ez nálunk nem napi probléma. Persze, jobb lenne egy szabadabb helyen lenni, de én már nem engedem, hogy ezek a játszmák befolyásoljanak. Lehet, hogy egy buborékot teremtettünk magunk körül, de legalább jól elvagyunk benne.

hvg.hu: Az egyes előadók népszerűségét tudja befolyásolni az állam akár a rádiókkal, akár a kormánypárti előadók nyomásával?

T. G.: A rádió szerepe lassan a nullával egyenlő: minden a YouTube-on zajlik és organikusan terjed. Ennél demokratikusabb még soha nem volt a zeneipar: bárkiből bármikor lehet bármi. Csinálsz otthon valamit, felveszed a mobiloddal, kiteszed a YouTube-ra, és ha szeretik, egyből robban.

Más meg tíz évig próbálkozik, akár odaáll kínjában valamelyik politikai oldalhoz, és mégse lesznek fizetővendégek a koncertjén.

Én csak olyanokkal dolgozom, akiket azért szeretnek, amilyenek, és nem kell semmiféle mesterséges push. Szerintem mindenki a saját szerencséje vagy szerencsétlenségének a kovácsa. Én elvagyok bárkivel. Ez is egy „ez van” helyzet: most ez van, aztán majd más lesz. Mostanában például sok városnapi koncert van, ami tök jó: baromi jó a közönségnek, a zenekarokat is megismerik új emberek. Ez a kormány most rengeteget szán erre, és lehet, hogy ha majd jön egy másik, ami talán közelebb áll majd az én szívemhez, onnantól fogva lehúznák a városnapi koncerteket. Mondjuk arra is azt mondanám, hogy ez van: majd akkor csinálunk belépőjegyes koncerteket azokban a városokban, ahol eddig városnap volt. Amíg nem basznak ki velünk, elvagyunk.

hvg.hu: Ha akarnának, ki tudnának? Ha a fejükbe vennék, hogy na most ki kell csinálni a Wellhellót, meg tudnák tenni?

T. G.: Figyelj, inkább ne adjunk nekik ötleteket!

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: