Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A főváros a 150. születésnapját nagyszabású ingyenes hangversennyel ünnepli szeptember 2-án a Hősök terén.
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) koncertjén elhangzik Beethoven 3. (Esz-dúr, „Eroica”) szimfóniája, és itt kerül sor Budapest új nyitányának ősbemutatójára is.
Az év elején a BFZ és a fővárosi önkormányzat közösen hirdetett zeneszerző-pályázatot. A szakmai zsűri Oláh Patrik Junior Prima díjas zeneszerző művét, a Fusiont ítélte a legjobbnak, a darab először az ünnepi szabadtéri koncerten hangzik fel.
A hangversenyen a Budapesti Fesztiválzenekart Fischer Iván vezényli.
Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.