„Nem azért menekültem egész életemben Közép-Európából, hogy te visszakússz oda” – ezt mondta az angliai Portsmouth-ban született Alexander Faludynak az apja. A korábban anglikán papként szolgáló, de ma már Budapesten szabadúszó újságíróként dolgozó 40 éves Alexander a koronavírus-járvány elején mégis itt kezdett új életet.

Arra a kérdésre, hogy a Faludy névvel nehéz volt-e gyökeret verni Magyarországon, azt mondta: „Nem akartam abból karriert építeni, hogy Faludy György unokája vagyok. Kifejezetten büszke vagyok arra, hogy több mint egy évtizeden át jártam ide, és senki sem tudta. Az évek során azonban megtanultam, hogy bár a történelem nem ismétlődik, azért rímel. Nagyapám a késő harmincas éveiben jött vissza Magyarországra, hogy újságíróként dolgozzon egy olyan korban, amikor az ország orosz befolyás alatt éles autoriter fordulatot vett. És velem mi történik? A harmincas éveim végén visszaköltözöm Magyarországra, hogy újságíróként dolgozzak egy olyan korban, amikor az ország orosz befolyás alatt éles autoriter fordulatot vesz.”

Minden nap bánja, hogy gyerekként nem tanult meg magyarul, de az apja jobbnak látta, ha „boldog, asszimilált angol gyerekekként” nő fel. Mint mondta, tanulja a nyelvet, de „fájdalmasan lassan megy”.

A HVG-nek adott interjúban beszélt arról is, hogy milyen volt diszlexiával küzdve eljutni a Cambridge-i Egyetemig, hogy miért ragaszkodott az „ostoba álomhoz”, hogy pap legyen, és hogy miért haragudott a nagyapjára, Faludy Györgyre, akinek a temetésére majdnem nem ment el. A teljes beszélgetés a HVG e heti számában, illetve a hvg360-on olvasható.