A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Bejelentették a 96. Oscar-díj jelöltjeit, Buda Flóra Annának nem szurkolhatunk, de a Szegény párák berendezője, Mihalek Zsuzsa a legjobb díszlet kategóriában kapott jelölést. Az Oppenheimer, a Barbie, a Megfojtott virágok a legjobb filmek között. Greta Gerwiget nem jelölték.
Buda Flóra Anna 27 című animációs rövid filmje ugyan felkerült az Oscar-shortlistre tavaly év végén, de onnan sajnos nem jutott tovább. Így a francia-magyar koprodukcióban készült, Arany Pálma-díjas alkotás nem lett Oscar-jelölt. Ugyanakkor a Szegény párák díszlettervezőit jelölték a díjra, és köztük találjuk Mihalek Zsuzsát is, így magyar alkotóért tulajdonképpen idén is szurkolhatunk.
Ahogy az várható volt, az Oppenheimer húzta be a legtöbb jelölést, szinte minden létező kategóriában ringbe száll majd az Oscarért: 13 jelölést kapott.
„Robert, ne borítsd lángba a világot!" - megnéztük az Oppenheimert
Az első pillanattól erős szorongás lesz úrrá a nézőn gyomortájékon, és ez kitart három órán át, miközben nézi Christopher Nolan filmjét, és még csak nem is az atombomba felrobbantása zaklatja fel leginkább.
Yorgos Lanthimos Szegény párák című alkotása ugyancsak egy rakás jelölést bezsebelt: összesen 11 kategóriában van esélye az Oscarra.
A Megfojtott virágok stábja ugyancsak 11 Oscar-jelöléssel érkezik majd a márciusi gálára a Dolby Színházba, itt például Lily Gladstone-nak elég nagy esélye van arra, hogy megkapja a Golden Globe után a legjobb női főszereplő kategóriában az Oscar-díját is.
A Barbie-t 8 kategóriában jelölték, lecsúszik viszont az Oscarról Greta Gerwig, mert nem került be a legjobb rendezők közé, és Margot Robbie is, akit nem jelöltek a legjobb női főszereplő kategóriájában. A film mellékszereplője, America Ferrera viszont, a híres nagy feminista monológjáért a filmben, megkapta az Oscar-jelölését.
Nagyon komoly meglepetést tartogat a Barbie-film
A Barbie című film valójában egy csapda, egy nagyon okosan felépített, rikító rózsaszín kelepce. Sokan lesznek, akik sosem számítottak volna arra, amit ad ez az elvileg egy gyermeteg játékbabáról szóló film - és ez benne a legjobb. Kritika.
Boldog lehet Jonathan Glazer, az Érdekvédelmi terület című holokausztfilm rendezője, miután nemcsak, hogy jelölték őt a legjobb rendezésért, de az auschwitzi tábor parancsnokáról és családjáról szóló filmje 6 kategóriában lett jelölve, ezek közül a legjobb film és a legjobb idegennyelvű film díjáért is versenyez a produkció.
A jelöléseket látva, kifejezetten favorizálta az Amerikai Filmakadémia az Egy zuhanás anatómiáját; továbbá bekerült a legjobb idegennyelvű filmek közé A tanári szoba; és az Előző életek 3 jelölést kapott.
Nézzük tehát listázva a jelölteket:
A legjobb film kategóriában jelölt lett az Egy zuhanás anatómiája, az American Fiction, a Barbie, az Oppenheimer, a Téli szünet, a Megfojtott virágok, a Maestro, az Előző életek, a Szegény párák és az Érdekvédelmi terület.
A legjobb rendező kategóriájában Martin Scorsesét (Megfojtott virágok), Christopher Nolant (Oppenheimer), Justine Triet-t (Egy zuhanás anatómiája), Yorgos Lanthimost (Szegény párák) és Jonathan Glazert (Érdekvédelmi terület) jelölték.
A legjobb női főszereplő Oscar-díjára esélye van Anette Beningnek (Nyad), Lily Gladstone-nak (Megfojtott virágok), Sandra Hüllernek (Egy zuhanás anatómiája), Carey Mulligannek (Maestro) és Emma Stone-nak (Szegény párák)
A legjobb férfi főszereplő díjára jelölték: Bradley Coopert (Maestro), Colman Domingót (Rustin), Paul Giamattit (Téli szünet), Cilian Murphyt (Oppenheimer) és Jeffrey Wrightot (American Fiction).
Legjobb női mellékszereplő:
Legjobb férfi mellékszereplő:
Legjobb operatőr:
Legjobb idegennyelvű film:
Legjobb adaptált forgatókönyv:
Legjobb eredeti forgatókönyv:
Legjobb vizuális effektek:
Legjobb vágás:
Legjobb díszlet:
Legjobb smink:
Legjobb animációs film:
Legjobb eredeti betétdal:
Legjobb hang:
Legjobb jelmez:
Legjobb filmzene:
Legjobb rövidfilm:
Legjobb animációs rövidfilm:
Legjobb dokumentumfilm
Legjobb rövid dokumentumfilm:
Az Oscar-gála kinti kinti idő szerint március 10-én, vasárnap kezdődik, az est házigazdája az Emmy-díjas Jimmy Kimmel lesz. A hvg.hu-n szokás szerint percről percre fogjuk követni majd az eseményeket.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.