50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Idén az Egyesült Államokban és Európában turnézik, Budapestet is útba ejti október 14-én.
Az MVM Dome-ban lép fel október 14-én Bryan Adams. A szervezők közleménye szerint a budapesti koncertre a hivatalos rajongói klub tagjai, valamint a regisztrált Live Nation-tagok február 21-én, szera délelőtt 10 órától élhetnek elővásárlási jogukkal. A teljes körű jegyértékesítés február 22-én 10 órakor kezdődik.
Bryan Adams 17 stúdióalbummal büszkélkedhet, az utolsó, So Happy It Hurts című lemezét Grammy-díjra is jelölték. A szerzeményeivel számos díjat és elismerést kapott, köztük három Oscar-jelölést, öt Golden Globe-jelölést és egy Grammy-díjat. Csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán, több mint 80 millió lemezt adott el, hat kontinensen turnézott, és a világ több mint 40 országában vezette a slágerlistát.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.