Felkészült szakemberek hagyják ott a Zeneakadémiát a kancellár stílusa miatt, mondja a rektorhelyettes
Fekete Gyula szerint kiállnak a dolgozók mellett, akik az anyagi megbecsültség hiánya ellenére mindent megtesznek az oktatás zavartalanságáért.
hvg.hu
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatóinak közel hetven százaléka csatlakozott az ELTE és a BME dolgozóinak bérköveteléséhez és akciójához – erről Fekete Gyula tudományos és nemzetközi rektorhelyettes tájékoztatta levelében a 24.hu-t.
Ahogy az egyetemi vezető írta:
Kiállunk azon dolgozóink mellett, akik az anyagi megbecsültség hiánya ellenére mindent megtesznek azért, hogy a Zeneakadémián folyó oktatás zavartalan legyen.
Hozzátette azt is, hogy elfogadhatatlannak tartják az egyetem kancellárja, Kotán Attila Bertalan vezetési stílusát, a szervezeti kultúra lerombolását, ami miatt az egyetemet nagy számban hagyják el felkészült szakemberek.
A Zeneakadémia ellenállt a magánosításnak, most pedig ragaszkodik saját jelöltjéhez a rektorválasztásnál. Fekete Gyula rektorhelyettest kérdeztük.
Az intézményben a béremelés és a fluktuáció is nagy probléma. Az oktatásszervező februárban jelezte, hogy önkénteseket keresnek, mert a felvételi időszakkal járó munkákat nem tudják megoldani.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem dolgozói közül több mint ezren szintén februárban követeltek azonnali béremelést és más, a felsőoktatás reformját szolgáló intézkedéseket. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem több mint 750 dolgozója egy hete írta alá azt a fenntartónak címzett levelet, amiben elfogadhatatlannak tartják, hogy nem biztosítanak forrást „a magas színvonalú egyetemi oktatáshoz és kutatáshoz, továbbá a tisztességes bérezéshez és hallgatói juttatásokhoz”. Ők a bérek legalább ötven százalékos emelését követelik minden munkakörben és beosztásban.
Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.